Moliendo café a ReflexenŐrölt kávé

2015. március 27., péntek, Színház az egész világ
Egy kávézóban sok minden megtörténik. Több kávézóban még több minden. Nagyon sok kávézóban nagyon sok minden megtörténik.
Például, hogy létezik törzsvendég. Akinek dukál a törzsasztal. És aki következetesen tiramisut rendel. Amibe csak belekóstol. Nagyúri gesztussal pénzt dob az asztalra. Tartással, miként jött, távozik. Később a konyhalányok bosszút állnak rajta. Csurog fejéről nyakába a cukor, kakaó, tojás. Akkor is ugyanazzal a fensőbbséggel távozik.
  • Fotó: Barabás Zsolt
    Fotó: Barabás Zsolt
Vagy. A fiatalember, aki maga sem tudja, miért ül állandóan a kávézóban. Egyfolytában játszik telefonján, esetleg zenét hallgat. Ezt otthon is tehetné. Nem zavarja, ha átültetik más asztalhoz, nem veszi fel a kesztyűt, ha provokálják, szívesen átadja szuper kütyüjét a tiramisu-rendelő figurának, aztán nagy gonddal illeszti össze a széttört, széttaposott szerkentyűt – és mit ád a fennvaló, az tovább működik. Kár, hogy nem derül ki, milyen márkájú. Én is vásárolnék belőle.
Vagy. Nagyhangú vagányok, akik fizetés nélkül távoznak. Na jó, ez életszerű, lépjünk túl rajtuk.
Vagy. Semmiről órákig fecsegő-csivitelő lányok, a kevés érthető szövegükből egyetlen mondat maradt meg: valamelyikük újságolja barátnőinek, képzeljétek, egyszer voltam színházban. Reakció semmi, fecsegnek-csivitelnek tovább.
Vagy. Leszámolás-jelenet. Maffiózó figurák, fekete kabát, napszemüveg, kalap. Kit áram öl meg, kit leszúrnak, ki a banánhéjon csúszik el, kit lelőnek, ki voodoo-szertartás áldozata lesz, végül az utolsó kettő megmérgezi egymást. S akkor mi?
Vagy. A szerelmétől szabadulni vágyó Igor ölében könnyűvérű nőcskével – merthogy ilyenből mindig akad egy magára valamit is adó kávézóban – vodkát iszik üvegből. Nem hatja meg az utazótáskából előrántott bébi, de amikor szerelme ledobja fehér ruháját, terepszínű  nadrágja övéből pisztolyt ránt elő, és halomra lövi a vendégeket, hűsége feltámad. Oáo, mondja a látványra a jelenet alatt fülhallgatója világkizáró magányában az egyik sarokban meghúzódó srác.
Vagy. A falusi figura. Ez legalább mulatságos. Ahogy bicskájával akarja felnyitni a tejszínhabos palackot. És nem hagyja magát megvendégelni, met azétt méltóság es van a világon. Alsó­jából nagy köteg pénzt húz elő.
Vagy. A némafilmutánzat. Nyúzott-nyújtott jelenet, kár rá szót vesztegetni.
Vagy. A disznólkodó alakok. Ráadásul disznónak öltözve. Ők is elnyerik méltó büntetésüket, mészárosok hozzák vissza őket füstölt szalonna és kolbász formájában, fatálcán, kenyérrel és hagymával. Hogy az első sorokban ülőknek legalább kulináris élményben legyen részük.
Vagy. Az amatőr kutyasétáltatók kávéházi találkozója. Semmi érdekes (hacsak nem a különböző fajtájú ebeket megjelenítő színészek alakítása), egy macska megbolondítja mindet.
Vagy. A szökőkút-szobor perverzitása. Vagy az aggmenházi lakók látogatása, vagy a zárás után betévedő vak író, aki élete fő művét diktálja, a papír asztalterítőn szaporodó sorokat közben elemészti a láng. Nagyjából ennyi, hacsak valami ki nem maradt. Ja igen, a kerettörténet a lefejezett figurával, akinek nyakban csonkolt teste időnként feltűnik a színen, egyszer még morog is (!) valamit elégedetlensége jeléül. Meg az átlátszó fal túloldalán az eleinte kosztümös – akárha a Napkirály udvarából csöppent volna ide –, aztán a falon való átjutási kísérletei során fokozatosan ruhadarabjaitól megszabaduló, végül kortárs viseletben feltűnő alak. És ismét a korpusz, amint zsúrasztalon maga előtt tolja tálcára tett fejét. Maga mondja ki az ítéletet: a néhány száz zsák kávé, amit Bécs vára alatt felejtett, semmire sem volt jó, hacsak nem arra, hogy létrejöjjön ez a „mihaszna” előadás.
Egy-egy valóságszerű, de többnyire kitalált jelenet egymás elé-után illesztéséből kellene összeállnia a Moliendo cafénak*, néhány közülük önmagában külön előadást érdemelne, más felejthető. Tény, a színház és kávé felajánlott témájával, improvizációk sorából létrejött darab igencsak különlegesre sikeredett, kifogást a temesvári magyar és német színház színészei ellen emelni nem lehet, már csak azért sem, mert kiemelkedő szereplehetőséget egyikük sem kapott, a gyors váltásokat kitűnően oldják meg. Silviu Purcărete karmesteri pálcája is precízen, nagy gyakorlattal irányítja a sokszereplős zenekart, a jelenetváltások – annak ellenére, hogy többnyire semmi közük egymáshoz, ezért egybefűzésük igencsak nehéz – nagyjából zökkenőmentesek. Az élő zene nem csak dramaturgiailag jó megoldás, de élvezetes is, a díszlet annyira funkcionális, hogy olyanabb már nem is lehetne. És mégis valami elégedetlenség, hiányérzet maradt bennem az előadás után: valahogy nem kívántam a kávét. Pedig nagyon szeretem.

* A Moliendo café őrölt, őrlésben levő kávét jelent, a zenetörténet híres slágere, 1958-ban komponálta bizonyos Hugo Blanco venezuelai zeneszerző, mostanára a dalnak több mint nyolcszáz változata létezik, több nyelven éneklik szövegét. Ritmusa a focirajongók körében népszerű.
Cikk megjelenési időpontja: 2015-03-27 00:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint ki nyeri a futball világbajnokságot?















eredmények
szavazatok száma 131
szavazógép
2015-03-27: Nyílttér - :

Ne töltsd az életed kabátban

Az Erzsébet park fái között egy padról hiányzik valaki...
A központi római katolikus templomban tartott szentmiséről hiányzik egy hang. A hajléktalané. A sok vihart túlélt, sorspróbálta ember hangja. Előénekelt és előimádkozott, és egy gyermek hitével kérdezte utána: „ugye, milyen szépen megy minden, ha én ott vagyok?” Képtelen voltam ellentmondani. Bűn lett volna.
2015-03-27: Színház az egész világ - :

Elmélyült világot ­teremteni (Színházi világnapi üzenet)

Az idei színházi világnapi üzenetet Krzysztof War­likowski lengyel rendező jegyzi, szövegét Pászt Patrícia fordította magyarra. Kritikusok szerint War­likowski ma Európa egyik legfelkapottabb rendezője, nemzetközi koprodukcióban készíti gigantikus előadásait. A román származású francia színházkutató, Georges Banu szerint Warlikowski mindig laboratóriumokat épít színpadán, ahol aztán könyörtelenül kutatja az emberi létezés titkait.