Székely Nemzeti TanácsLétkérdés az autonómia

2015. március 28., szombat, Közélet

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) álláspontja szerint az autonómia Székelyföld és a romániai magyar közösség számára létkérdés, és Románia számára sem veszély-, hanem erőforrás, amely az ország minden polgárának a javát szolgálja.

Az SZNT közleményében sérelmezte, hogy a belügyminisztérium közrendvédelmi és közbiztonsági stratégiatervezete a székelyföldi au­tonómiatörekvést olyan „bűnügyi jelenségnek” nevezi, amely „állandó fenyegetés az állampolgárok jólétére és biztonságára nézve”. Emlé­keztetett arra, hogy az SZNT megalakulása óta kizárólag a jog és a demokrácia eszkö­zeivel küzd Székelyföld autonómiájának megvalósításáért, és törekvésének a román parlament által elfogadandó sarkalatos törvény által kíván érvényt szerezni.
Az SZNT arra figyelmeztetett, hogy a dokumentum a rasszizmust és az idegengyűlöletet is csak akkor tekinti veszélyforrásnak, ha annak egy régió autonómiája a célja. Megjegyzi ugyanakkor, hogy hiányoznak a belügyi dokumentum intézkedéseket tartalmazó fejezetéből az autonómia elleni intézkedések. „Ez vagy arra utal, hogy az egész (autonómiára vonatkozó) bekezdés egyetlen célja a hangulatkeltés, az autonómiát igénylő kisebbségek elleni uszítás egy szakmai szempontból is felületesen megszerkesztett stratégiatervezetben, vagy pedig arra, hogy a kormány nem vállalja nyilvánosan azokat a jogállamhoz méltatlan eszközöket, amelyeket használni akar” – állapította meg az Izsák Balázs elnök által jegyzett állásfoglalás. Az SZNT értékelése szerint ugyanakkor az a tény, hogy egy kormányzati dokumentum az autonómiatörekvéssel foglalkozik, „jelzi, hogy a román kormány elismeri ennek létezését, számol vele, akkor is, ha reflexei s válasza a társadalmi kihívásra még a Ceauşescu-diktatúrát idézi”.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 771
szavazógép
2015-03-28: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Megrendülten, mély gyász­ban tudatjuk, hogy
dr. LÁZÁR LEVENTE
életének 40. évében 2015. március 16-án tragikus hirtelenséggel elhunyt.
Szerettünktől a budapesti Farkasréti temető Mako­vecz Termében – a görög katolikus egyház szertartása szerint – 2015. április 2-án 13 órakor veszünk végső búcsút.
Emlékét örök szeretettel ápoljuk szívünkben.
A gyászoló család
8245
2015-03-28: Közélet - :

Kelemen: Akadályozzák a visszaszolgáltatást

Nehezményezi az RMDSZ elnöke, hogy az állami intézmények azt a látszatot keltik, a magyar történelmi egyházak olyan ingatlanokat is visszakaptak, amelyek nem képezték tulajdonukat.