Váltófutás (Jegyzet)

A közbirtokossági tagság pár éve, mikor az erdőket végre visszakapta a falu, többféle szempont egyeztetése útján, de a szegényes kínálat körülményei között választott vezetőket, igazgatótanácsot. Személy szerint és a tapasztaltak alapján nem állíthatom, hogy a szakértelmet semmibe vették volna, de a legtöbb helyt nyilvánvalóan egy nehezebben megfogható érték: a tekintély volt az, ami az embereket az igazgatótanácsba bejuttatta. Nem volt, nem is lehetett világos még a 2000-es évek elején, hogy milyen típusú szakértelem az, amire egy közbirtokossági vezetőnek szüksége van, nem is állt mindenütt képzett erdész, közgazdász stb. rendelkezésre, vagy esetleg a híre nem volt a legjobb, ezért érthető, ha az emberek igyekeztek a szerintük becsületesnek tartottakat előnyben részesíteni, azokat, akik eléggé befolyásosnak tűntek arra, hogy mind kifelé, mind befelé a működőképességet kivívhassák. Nem csoda, hogy tekintélyes, köztiszteletnek örvendő falusfelek vagy városiak kerültek sok helyt az élre. (Bár volt példa arra is, hogy a mielőbbi felszámolás érdekében állt össze a tagság jó része, és választott ennek megfelelően az ezt kivitelező vezetőt. Lásd a zágoni példát.)

Ahol ma szakember tartja kezében a vezetést, ott is sok például a könyvelni tudó, illetve a némi üzleti tapasztalattal rendelkező irányító, de egyértelműen elmondható, hogy az erdőgazdálkodási szakértő — azaz erdőkezelésben vagy fakitermelésben, -kereskedésben, -feldolgozásban járatos vezető — kevés. A riportban megszólaló fiatalember szerint a menedzseri beállítottság, a cég üzletszerű működtetésére való szakosodás az, mely leginkább hiányzik még mindig a közbirtokosságokban, márpedig efelé kellene haladni. Az üzletembereket nem vonzzák e vezető állások, ők sokkal eredményesebbek, ha saját szakállukra dolgoznak, és inkább felvásárolják azt a fát a közbirtokosságtól. Azok faeladása ma alig számít jövedelmezőnek, nem egy helyt pedig már-már veszteséges. Éppen ezért bekapcsolandó a képbe a környezetvédelem és tájgazdálkodás is, melyre ezentúl az uniós alapokból állítólag komolyabb összegek hívhatók le, ezzel a közbirtokosságok anyagi egyensúlya is helyreállítható, és gazdaságilag is életképesekké válhatnak. Megint oda lyukadtunk ki hát, hogy a kimondott szakértelemnek, a környezetgazdálkodásnak kellene nagyobb súlyt kapnia az irányításban, és szerephez jutnia az igazgatótanácsi tagok kiválasztásában. S hogy mindehhez a pályázati rendszer, a menedzseri állások verseny útján való megszerzése a célszerű az eddigi tekintélyelvű szavazás helyett, ahhoz nem férhet kétség. A pályázat útján korlátozott időre elnyert mandátum lejártával mindenki pontosan elszámoltatható, számon kérhető mindenkin az eredmény s a cégként kezelt erdő-közbirtokosság üzleti mérlege, és tevékenységi beszámolója alapján dönthet aztán a tagság a megbízatás megvonásáról vagy megújításáról. Azt a két vagy több évet rá kell szánni a kísérletre, az állandó ellenőrzés fenntartása mellett persze, s a falu köztiszteletnek örvendő és hozzáértéssel rendelkező lakóit pontosan az ellenőrző bizottságokba kellene beválasztani. Ennek megfelelően a cégvezetőnek nem muszáj tagnak lennie, sőt, sokkal könnyebben elszámoltatható, ha nem az, és őt sem köti-gáncsolja sok zavaró, gazdálkodáson kívüli szempont munkájának végzésében.

Érdemes megszívlelni, amit az új, szerepet vállalni kívánó nemzedék képviselője mond. Ne áltassuk magunkat azzal, hogy itthon tarthatjuk a fiatal szakembert, ha továbbra is a pálya széléről tétlenül kell néznie, ahogy a rogyadozó inú csatárok egyre eredménytelenebbül kergetik a pályán a labdát.