Szabályoznák a borravaló könyvelését

2015. április 1., szerda, Belföld

„Nem engedhetjük meg azt, hogy az államszervek a törvény előírásait követve visszaéljenek hatáskörükkel, főleg azokban a helyzetekben, amikor azt pontosan nem szabályozza törvényes keret.

Sajnos az Adó- és Pénzügyi Hivatal képviselői ezt tették az elmúlt időszakban” – fogalmazott Moldován József, az RMDSZ Hargita megyei képviselője a parlament plénuma előtti tegnapi nyilatkozatában, amelyben a hatóság túlkapásai ellen szólalt fel. Felszólalásában arra is rávilágított, hogy a kormány által kibocsátott sürgősségi rendelet, amely az elektronikus pénztárgépek szabályozását célozza, nem tartalmazza a szükséges törvényes keretet azokra a helyzetekre is, amikor az ügyfél egy kereskedelmi egységben önszántából hagy borravalót a kiszolgáló személyzet­nek. Moldován szerint a kormány sürgősségi rendeletének hatályba lépését követően az Adó- és Pénzügyi Hivatal feldúlta az országot, és minden olyan kereskedelmi egységet bezáratott, illetve megbüntetett, ahol nem egyezett az eladott áru mennyisége és ennek ellenértéke a pénztárgép kibocsátotta szalagon. Ez a tény elfogadhatatlan – véli Moldován –, mert a törvény nem biztosít lehetőséget arra, hogy a borra­való összegét a pénztárgépbe bevezessék.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2015-04-01: Belföld - :

Băsescu veje az újabb gyanúsított

Zsarolásban való bűnrészességgel gyanúsítják Radu Pricopot, Traian Băsescu volt államfő vejét abban az ügyben, amelyben őrizetbe vették Sergiu Lucinschit, Moldovai Köztársaság volt államfőjének fiát.
2015-04-01: Belföld - :

Határátlépési egyezmény

Ukrajna és Románia politikai és gazdasági kapcsolatáról, a kelet-ukrajnai helyzet alakulásáról, valamint a Kishatár­forgalmi Egyezmény ratifikálásáról egyeztetett tegnap Kijev­ben Borbély László, a képviselőház Külügyi Bizottságának elnöke Natalia Galibarenkoval, az ukrán külügyminiszter első helyettesével.