Tettes nincs, csak a kár maradt (Egy évvel a mamuttűz után)

A tömbháztűz miatt a rendőrség hivatalból indított eljárást, az ügyészség tanúmeghallgatásokra, a készenléti felügyelőség megállapítására és az orvosi látleletre alapozva mentette fel a vádlottat. A történteket felidézve egy emeleti szomszéd azt vallotta, március 13-án délután öt óra körül sikoltozást hallott, a lépcsőházba kilépve Harrington Szánthó Annát látta lakása nyitott ajtaja előtt a földre esve, benn pedig kis tüzet, melyet ,,akár egy veder vízzel is el lehetett volna oltani". Csakhogy aznap csőtörés volt az egyik alsóbb szinten, megjavításáig kizárták a lépcsőházból a vizet — így hát az esetleg mindent mentő egyetlen veder vizet nem volt, ahonnan elővenni. Így hát a zajra kicsődülő szomszédoknak a tűzoltóságot kellett riasztaniuk, helyszínre érkezéséig csupán Harrington Szánthó Annát tudták elmenekíteni, édesapját az időközben teljesen lángoló lakásból már a tűzoltók menekítették ki. Egy tanú szerint Harrington Szánthó Anna lehelete erősen alkoholszagú volt.

A készenléti felügyelőség a másnap végzett helyszíni vizsgálat során megállapította, a tűz keletkezésének legvalószínűbb oka a gyújtogatás. Döntésüket az elszenesedések fokának mérlegelésére alapozták, illetve figyelembe vették, hogy 1995 márciusában Harrington Szánthó Anna már megkísérelte felgyújtani a homoródjánosfalvi unitárius paplakot, többször kísérelt meg öngyilkosságot is, többek között két alkalommal az Atlanti-óceánba ugrott, valamint jó néhányszor fenyegetőzött azzal, hogy mindent felgyújt maga körül. Mindezeket figyelembe véve, az illetékesek szerint ez alkalommal valóra váltotta fenyegetését, s gyújtóval vagy gyufával lángra lobbantotta (legvalószínűbb) szobájának függönyét, onnan terjedt aztán igen hamar át a tűz az egész lakásra, megrongálva végül az épület szerkezetét is. Az okozott kár 19 lakásban összesen 234 500 új lej, egyetlen lakónak volt biztosítása, az ő kárát a biztosító megtérítette.

Az önkormányzat — bár magántulajdonról van szó — azonnal a lakók segítségére sietett, előbb gyorssegélyt utalt ki számukra, illetve első lépésben, míg a szakemberek megállapították, hogy lakható-e az épület, a kiköltöztetett lakók elszállásolásáról gondoskodtak. Aztán a város finanszírozta a műszaki felmérést, tervezést, és járta ki, hogy központi pénzalapból a lépcsőház szerkezeti megerősítését elvégezzék. Ez utóbbi munkálatok is hamarosan befejeződnek, a meggyengült szerkezeti elemeket kicserélték, az épület visszanyerte eredeti állapotát — kiderült azonban mostanra, hogy a 3,5 milliárd régi lejnyi központi pénz ezzel nagyjából el is fogyott, a felújított nyolc, kilenc és tizedik emeleti lakások belső munkálataira, a végső simításokra már nem futja, holott előzetesen ezt is belefoglalták az elvégzendő munkák sorába. Közben a lakók élete is pokollá vált. A három érintett emelet lakóit ideiglenesen az Országos Lakásügynökség által épített tömbházba költöztették, őket a létbizonytalanság kínozza, hiszen szerződésük úgy szól, a Stadion utcai társasházban régi tömbházuk megerősítési munkálatainak befejezéséig lakhatnak. Akik meg maradtak a mamutban, mindennap az építés kényelmetlenségeit kénytelenek elviselni, a zaj és por mellett a felsőbb szintekre való gyaloglást is, hiszen a felvonó — biztonsági okokból — mai napig sem működik.

Mindezek ellenére az ügyészségi végzést egyetlen lakó sem fellebbezte meg. Van ugyanis a dossziéban egy pszichiátriai látlelet is — a kárvallottak szerint ez mentette fel Harrington Szánthó Annát. Eszerint ugyanis ,,nem tudta teljességgel felmérni tettének súlyát és következményeit". Magyarán: nem volt ítélőképessége birtokában. Harrington Szánthó Anna azt vallotta, március 13-án két pohár bort ivott és négy szem Hylenol tablettát (nyugtató) vett be, délután három óra körül elaludt, s majd csak a kórházi ágyon tért magához. A szomszédok között van olyan, aki úgy tudja, aznap négy liter alkoholt vásárolt — talán, hogy azt gyújthassa meg. És a szomszédok azt is hiszik, a számára kedvező orvosi látlelet megszületésének útját némi pénzzel egyengették. Megfélemlített vagy lefizetett tanúkról is beszélnek, a bejárónő például vallomásában azt nyilatkozta, sosem látta alkoholt fogyasztani háziasszonyát, holott minden szomszédja tudja, alkoholista. A tűz keletkezésekor őt a lépcsőházból kimenekítő szomszédai is érezték rajta az alkoholszagot, de lányai is azt vallották, anyjukkal való rossz viszonyukat az okozta, hogy gyakran ivott, és ilyenkor agresszívvé vált. És mégis, az ügyészség a készenléti felügyelőség megállapítását, miszerint a tüzet szándékos gyújtogatás okozta volna, szubjektívnek találta, ezért felmentette Harrington Szánthó Annát, kártérítés fizetésére nem kötelezte, a perköltséget az állam állja. Ilyen ítélet után a lakók egyike sem fellebbezett. Ká­ruk megtérítésére egyetlen törvényes útjuk maradt: polgári per indítása. Ezt a lehetőséget sem nagyon akarják azonban kihasználni. Rengeteg pénzt emésztene fel, sok utánajárást igényelne, időben igen sokáig lehetne húzni — és kimenetele bizonytalan. ,,Pénzzel mindent el lehet intézni", mondják a kárvallott lakók, akik, bár az ítéletbe nem tudnak belenyugodni, azt mérlegelik, per helyett inkább szép lassan lakásaik felújításához kellene hozzáfogniuk, hisz maholnap el kell hagyniuk a Stadion utcai szálláshelyüket.

A tömbházbeli hangulatról pedig hadd álljon itt egy részlet az egyik szomszéd által a szerkesztőségünkbe eljuttatott levélből. ,,Mivel kihozták ártatlannak a kedves Anna nénit, akkor gondolom, a felújított két lakás az ő tulajdonában marad. Talán dacból még vissza is költözhet. Akkor meg gyűjtsünk vizes vedreket a lakásai elé, várva, hogy mikor fogja alkoholos mámorában ismét felgyújtani a tömbházat? Vagy esetleg ez a gyújtogatónak kedvező ügyészségi döntés arra fogja sarkallni városunk egyes lakóit, hogy gyújtsák fel vígan a lakásukat? Végül is a tűzoltósági jelentés ellenére, a tanúk vallomásai ellenére a kedves Anna néni ártatlan lett. Ragadjunk pálinkás üveget és fáklyát a kezünkbe, és gyújtogassunk, mindnyájan megúszhatjuk, ha vigyázunk, hogy ne készüljön fénykép rólunk?!"