Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. március 20., csütörtök: Közélet Révbe ért, de arctalan (Álláspont)Révbe ért jogilag a magyar pártalapítási kísérlet, és helyet kér magának a nap alatt. Azaz helyet kellene kérnie, de valahogyan arctalan. Ha figyelembe vesszük, hogy magyar ellenfele milyen ismert és fennforgó személyiségeket állít csatasorba a nemsokára megtartandó választásokon, akkor bizony csak szurkolhatunk azoknak, akik végre arcot és egyéniséget akarnak adni annak az egyelőre üres lehetőségnek, melyet az új párt jelent. Hogy mennyire szükség volt közéletünk belső egyensúlya szempontjából e szervezetre, arról tizenvalahány felemás évnyi közszereplés untig meggyőzött minket, volt ugyanis idő elegendő arra, hogy kiderüljön, ami különben nyílt titok tulajdonképpen már 1918 óta. Nevezetesen az, hogy az erdélyi magyarság semmiképpen sem gyömöszölhető a szánalmas néptöredék kategóriájába, nem csupán a gyökértelen és elhanyagolható vagy éppen a halálos és alattomos ellenféllé feltupírozott ellenségkép sem húzható rá, mellyel a többségi propaganda kísérletezett mindig a céljaihoz szabottan, hanem létében és potencialitásában valami egészen más minőség. Az erdélyi magyarság ugyanis számaránya, kultúrája, politikai tradíciói és megőrzött kohéziója okán a kontinens kisebbségvédelmében a lehető legtöbbre jogosító, teljes emancipációt érdemlő népközösségek közé tartozik. Az új szakterminológia nemzetépítő kisebbségnek nevezi e típust. Erdély évezrede együtt élő népei közt, míg egyesek önhibájukon kívül, de bizony elvéreztek, ő gyakorlatilag a 20. században elszenvedett súlyos kudarcai ellenére sem volt sikertelen, alapjában meg tudta védeni egzisztenciája alapjait, s most ezekre teljes joggal akarja felépíteni saját világát, kialakítani a többségieké mellett az őt is megillető egyéniségét.
A többségi és kisebbségi társadalmak szimbiózisának, külön- és együttlétének vitája nyilván még sokáig eltarthat, de az új magyar polgári párt megjelenésével végre magyar részről is hanghoz juthatnak azok, akik az eddigi egyedül üdvözítőnek hirdetett állásponttól elütő nézeteket vallanak. A ,,hogyan viszonyuljunk a románsághoz?", ,,miként és miben működjünk, vagy ne működjünk együtt vele?", ,,mit tekintsünk elsődleges és mit másodlagos célnak az önépítésben?" stb. kérdésekre ezentúl legalább két lényegi válasz adható ― megfelelően annak, ahogy az Erdély magyar népeként viselkedő közösségen belül is legalább két alapmentalitás érvényesül a sorskérdések megválaszolásakor. Az eddig elfojtott hang végre feltörhet, tábort toborozhat, a közösség pedig a dolgok természetes medrébe térten megindulhat a társnemzeti státus igénylése felé.
Mindez arról jutott eszembe, hogy a közösségi öndefiníció átfogalmazása csak úgy lehetséges, ha az új párt végre arcot ölt, és hiteles politikusok fellépése révén meg is szólal. Szerző: B. Kovács AndrásCikk megjelenítése: 397Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||