Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. március 21., péntek: Közélet Válaszcsoportosulás alakult (RMDSZ-előválasztás)Összefogásra kényszerült az a tizenhat, RMDSZ-előválasztásokra jelentkező jelölt, aki kimaradt az Antal Árpád polgármesterjelölt által hétfőn bejelentett Összefogás Sepsiszentgyörgyért csoportosulásból — jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján a jövő vasárnapi megmérettetésen induló Dénes Judit, Kereskényi Áron és Albert Alpár. Úgy értékelték, nem azért maradtak ki a csapatból, mert nem értenének egyet céljaikkal, hanem, mert meg sem kérdezték őket, csatlakoznának-e. Dénes Judit szerint túlzás a platformok összefogásának nevezni az új mozgalmat, mert csupán három csoportosulás és néhány független tartozik a társulásba.
Albert Alpár úgy véli, fölösleges volt az elkülönülés, ez őket is összefogásra késztette, Kereskényi Áron azt kifogásolta, hogy egy politikai szövetségben nem a különbségeket, hanem az azonos elveket, ideológiákat kellene hangsúlyozni. Elmondták, céljuk a fiatalítás, terveik, elképzeléseik egy része a már megkezdett programok folytatását, illetve új ötletek megvalósítását célozza. A felsoroltak között szerepelt Sugásfürdő rehabilitációja (sípálya, golfpálya, szabadidőközpont, a fürdő-, mofettaátalakítás), a Debren-patak medrének rendbetétele, a városközpont rendezése, parkolóházak építése, multifunkcionális központ létrehozatala a nyári színházban, nagyobb odafigyelés a szociálisan rászorulók gondjaira, tőkevonzás, munkahelyteremtés stb. A csapatot Élj velünk mozgalom címen mutatták be, bár egyelőre nem tudni, ki tartozik ide, mint ahogy az Összefogás Sepsiszentgyörgyért mozgalomból is csak három tagot ismerhettünk meg.
A március 30-i RMDSZ-előválasztásokon induló jelöltek szerdán délután a Gábor Áron Teremben mutatkoznak be. Önkormányzati képviselőnek 36-an jelentkeztek, a vasárnapi szavazáson 15 személyt kell megjelölni, hogy érvényes legyen a szavazat. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 390Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||