Ilyen állat nincs es

A járgány hagyján, fenét bánt két karcolás a pléhdoboz oldalán, de az a csupafa park, az borzadály. Pedig láttam már eleget, emberméretéből kilépett székely kaput tízével, s ha még csak házon belül kérkednénk hamis grandomániánkkal, de nem, mi visszük s adományozzuk jobbra-balra szerte a nagyvilágba az immáron megcsúfolt jelképünket. S láttam kopjafát is százával, néhai rendeltetésétől milliomnyi fényévekre átértelmezve, mintarendszerét önként feladva. És töpörödött fejedelmek és torz történelmi alakok ércbe és bronzba öntve, és mi minden még köztérre látványnak — elborzasztónak! — kicseszerintve. De ajjaj, és ismét csak ajjaj, mit szememnek most látnia kell, visít és toporzékol sokszorosan próbára tett szépérzékem, ilyen nincs még a rémmesékben sem, a zöld nyálkát eregető hétfejű sárkány az esztétikum non plus ultrája, a bibircsókos boszorkány Miss World ehhez képest, s más perverz hasonlat most eszembe sem jut, olyannyira megdöbbenek mindegyre, mikor e látványra nézek, legfennebb a szakállas vicc a pesti állatkertben szertenetező János bácsiról, ki aszongya a zsiráfot meglátván, hogy ilyen állat nincs es. Óriásszékely lenne a műfaji besorolása, már amennyiben a giccsen belül kategorizálni lehetne, majdnem új találmány, formai hasonmását a már említett fa turulmadaras faluban látni, ily ronda gyönyörűségében kiteljesedni pedig most már egy másik, ez idáig falképes templomáról híressé lett falu ki-be járatánál. Szép, nagy, egy tömbből faragott figura, mint a székely maga, van neki vitézkötéses lajbija, bajusza, pörge kalpagja s két cingár karocskája, a bal ejsze kimencseredett küsdég a kocsma asztalának sűrű érintésétől, alfelét hosszú-hosszú köpenyegbe burkolja, akárha lába s nemző büszkesége nem volna, ám a cél szentesíti az eszközt, merthogy csak így adatik meg — két keze foglalt lévén, egyikben a fizika törvényeit önkényűleg átírva címert tart, a másikat jó tanulóként magasba lendítve felelésre jelentkezik — annak lehetősége, hogy eme felemelő látvány egyszeri élményének megismétlésére szólítson fel az alkotás büszke kiötlője, rávésetvén a viszontlátásra szót — de ezt sem akárhogyan ám, alulról felfelé olvasandó, mintegy jelezvén, hogy a székelyre fel kell nézni, de nagyon. Ajjaj. Sőt, ez immáron: jaj.