Pünkösdi búcsú CsíksomlyónBemutatták a II. Rákóczi Ferenc mozdonyt

2015. április 29., szerda, Magazin

Az idén II. Rákóczi Ferenc tiszteletére díszítették fel a csíksomlyói pünkösdi búcsúba induló Székely gyors–Csíksomlyó expressz zarándokvonat mozdonyát, a járművet hétfőn mutatták be a Nyugati pályaudvaron.

Tasó László, a Nemzeti Fejlesz­tési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kiemelte: az Országgyűlés döntése értelmében Rákóczi-emléknapot tartanak a jövőben minden év március 27-én, a fejedelem születésnapján. Hozzátette, a mozdonydekoráció emléket állít azoknak a kiváló teljesítményre képes magyaroknak, akik örök példát mutatnak, és az összetartozás élményét erősítik. Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója bejelentette: a mozdony felmatricázására kiírt pályázatot Penke József gyógyszerész-végzettségű budapesti fotós és grafikus munkája nyerte. Em­lékeztetett: a MÁV történelmi mozdonyait korábban egyebek mellett Mátyás király, Széchenyi István, Liszt Ferenc, Kandó Kál­mán vagy az Arany­csa­pat képmásával díszítették. Zaránd György, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója elmondta: a vasúttársaság a ko­rábbi évekhez hasonlóan támogatja a történelmi jelentőségű utat. A MÁV 15 kocsiból álló szerelvénye több mint ezer zarándokot szállít majd történelmi tájakon keresztül – tette hozzá.
Mező Tibor, a pünkösdi utazást szervező Kárpáteurópa Utazási Iroda vezetője ismertette: a Ma­gyarországról május 22-én induló két különvonat, a Székely gyors és a Csíksomlyó expressz a vasúttársaság TRAXX típusú mozdonyával az élén járja végig a négyna­pos utat, a két vonatot a Keleti pá­lyaudvaron egyesítik, a Rákóczi mozdony szállítja a több mint ezer zarándokot Magyar­ország ezeréves határára. A mozdony a korábbiaktól eltérően, a gyimesbükki Rákóczi-várig vontatja majd a szerelvényt. Az idei szervezés újdonsága a mádéfalvi veszedelem emlékművénél tartandó megemlékezés és a hazaút módosított vonala is, egy Wass Albert-regény helyszínén, Désen, Wesselényi Mik­lós városán, Zsi­bón és Károli Gáspár szülőhelyén, Nagykáro­lyon keresztül. Mint mondta, Szi­lágyságban magyar vonat a második világháború óta nem járt.
A MÁV a Kárpáteurópa Utazá­si irodával együttműködve, évről évre össznemzeti zarándokvona­tot közlekedtet a csíksomlyói búcsúba, a szerelvényt az erdélyi fejedelem halálának 280. évfordu­lója  tiszteletére díszítették fel II. Rákóczi Ferenc arcképével és az Istennel a hazáért és a szabadságért – jelmondattal.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1497
szavazógép
2015-04-29: Kultúra - :

120 éves varázslat (Kaposvári bábszíntér)

Vitéz Lászlóval már a nagyapáink is láthattak bábjátékot, hiszen a piros ruhás, palacsintasütővel felfegyverzett mesehős az 1900-as évek elejétől nevetteti és tartja izgalomban a gyermekeket. Sepsiszentgyörgyön sem először láthatjuk kalandjait, de a kaposvári Bábszíntér egyszemélyes bemutatója az eddigi előadásokat felülmúlta.
2015-04-29: Magazin - :

A Messenger űrszonda vége

A Merkúr első műholdja, az amerikai Messenger (MErcury Surface, Space ENvironment, GEochemistry, and Ranging) űrszonda április 30-án követ el „öngyilkosságot”.