BarótTízperces tanácsülés

2015. június 1., hétfő, Közélet

A péntek délelőtt tartott képviselő-testületi üléshez fogható valószínűleg még nem volt Baróton: a négy napirend alatt vita egyáltalán nem volt, kérdés is alig kettő, így tíz perc sem telt el, s berekesztették a rendkívüliként meghirdetett tanácskozást.

A költségvetés-módosítás során a költségek és jövedelmek negyedéves leosztása vál­tozott: a második negyedév végén több pénz kell a tanügyisek illetményeinek kifizetésére, villanyszámlára és a hivatal fenntartására. Szó nélkül fogadták el a tavalyi év, illetve az idei első negyedév zár­számadását is. Rábólintottak arra is, hogy az ún. cigányblokk egyik lakrészét eladják a bérlőnek. A néppárti Szép Béla arra kérdezett rá, van-e még lakrész az önkormányzat tulajdonában, illetve a bérlőnek minden számlája ki van-e fizetve. Lázár-Kiss Barna And­rás polgármester biztosította a tanácstagot, a vásárló minden törvényes feltételnek eleget tesz – ha nem így lenne, nem is vásárolhatná meg a lakást. A polgármester szerint a város érdeke is, hogy eladják a lakásokat, hiszen nemcsak jövedelemhez jutnak, de a karbantartásukkal járó feladattól is megszabadulnak. Barót tulajdonában még három hasonló, egyen­ként közel kilencezer lejre értékelt lakrész van, ebből egyet bérelnek, kettő üres. A bérlő jelezte, nem kíván élni elővásárlási jogával, de továbbra is ott lakna; a két üreset pedig hamarosan elárverezik.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1537
szavazógép
2015-06-01: Közélet - Bokor Gábor:

Szükség van felelős fiatalokra

Nemcsak Kovászna, egész Orbaiszék kiemelt ünnepe volt a Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpontban szombaton lezajlott ballagási ünnepség. Hat osztály diákjainak szólt utoljára az iskola csengője. A ceremóniát a sportpályán tartották, a központban ülő diákokat pedagógusok, szülők, rokonok, ismerősök sorfala vette körül.
2015-06-01: Közélet - Iochom István:

Egyelőre szünetel a fizetéses parkolás (Kézdivásárhely)

A csütörtök esti kézdivásárhelyi tanácsülésen ismét terítékre került a fizetéses parkolás ügye. A kérdést Johann Taierling néppárti önkormányzati képviselő vetette fel.