Tenyerében a történelem

2015. június 23., kedd, Közélet

Sepsikőröspatak, Kálnok és Árkos közös testvértelepülése, Mezőtúr hagyományos módon 2013-tól évente emlékkiállítással (fotó) köszönti a nemzeti összetartozás napját. Ennek anyagát láthatták szombaton, a Sepsikőröspataki Napon a sportteremben az érdeklődők.

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

Kisgyörgy Zoltán » Jobbára az első világháború képes-tárgyi emlékeit sorakoztatták fel: térképek, csatajelenetek, harctéri képek, fotók, rajzok, használati tárgyak, kitüntetések, kulacsok, csajkák, korabeli könyvek, folyóiratok mellett – hihetetlen! – egy első világháborús feliratos katonaláda (koffer) az árkosi tájmúzeumból s a Háborús idők imádság-könyve című kiadvány. Örömmel, mint gyermekkori emléket fedeztem fel a Tolnai Világlapja régi számait, valamint a kálnoki falukrónikás, Szigyártó András nagyapjának egy szibériai fogolytáborban készített, azóta egérrágta fényképét. Ez már igen, ez nemcsak szöveg, hanem látható és tapintható tárgyak, bizonyítékok meggyőző gyűjteménye – jegyezte meg egy idős férfiember, amikor megtekintette a kiállítást, majd megköszönte Patkós Éva pedagógusnak, gyűjtőnek és ötletgazdának, a testvérváros testületi tagjának, mondván: Önnek tenyerében a történelem!
– Igyekeztem folyamatosan gazdagítani a gyűjteményt – mondta Patkós Éva. – Nemcsak Mezőtúron gyűjtöttem, hanem városunk testvértelepüléseiről is kértem anyagot, Erdélyből és Felvidékről is. Munkámban segített a csernátoni Haszmann Pál Múzeum, Bálint Zoltán Árkosról, kedves kőhalmi lelkész ismerősünk, Márkos Ervin és több háromszéki barátunk. Így történt, hogy régebbi és frissebb kiadványok kerültek a tárlat anyagába, többek között a Sepsiszentgyörgyön élő József Álmos nyugalmazott tanár-helytörténész világháborúról írt könyve. A sepsikőröspataki egynapos tárlatot Batta Attila mezőtúri alpolgármester nyitotta meg, s felette nagy volt az érdeklődés. Sikert arattak a világháborúval és az azt követő trianoni diktátummal kapcsolatos színes képeslapok. Sajnáljuk, hogy a falunaphoz kötött tárlatot nem láthatták többen, legalább Sepsiszékről.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 775
szavazógép
2015-06-23: Magazin - :

Háromezer kilométer kerékpáron

Kiss László, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Főgimnázium könyvtárosa hét országon átívelő kerékpáros útra indult, amelynek során mintegy 3000 kilométert pedálozik Konstancától Hágáig, a Fekete-tengertől az Északi-tengerig. Az Olvassunk együtt Európában mottóval 2015. június 7-én indult kerékpároskampány során naponta akár 150–180 kilométert is teker László, és előre egyeztetett helyeken a helyi könyvtárosok egyesülete várja őt. Érkezés után kampányelőadásokat tart nekik és a diákoknak az olvasás és az iskolai könyvtárak fontosságáról.
2015-06-23: Közélet - Szekeres Attila:

Szobrot kapott Erdély első érseke (Vargha Mihály alkotása)

Bő évtizedig Háromszéken is szolgált Bálint Lajos, Erdély első érseke, akinek Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója által készített mellszobrát vasárnap avatták ünnepélyes körülmények között Csíkdelnén.