Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 16:18
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2008. április 1., kedd: Közélet

Jussát követeli a tulajdonos (Fogolyán-örökség)

A magántulajdonhoz való jog tiszteletben tartását kérte számon Szotyori Nagy Áron a Kovászna Megyei Tanácstól a testület tegnapi ülésén. A Fogolyán család leszármazottja sérelmezte, hogy jóllehet már öt hónapja jogerősen is tulajdonosa annak az épületszárnynak, ahol jelenleg a megyei tanács apparátusának egy része működik, továbbra sem sikerült bérleti szerződést kötnie az önkormányzattal.
Mi több, öt hónappal az ingatlan átvétele után azt sem tudni, mely helyiségekre tartana igényt a megyei önkormányzat — panaszolta Szotyori Nagy Áron. Mint mondta, eközben az ingatlan állapota folyamatosan romlik, felújításába pedig nem fektet be a megyei tanács.
Ráadásul törvénytelenül épültek garázsok a hátsó udvar körül — mondta a tulajdonos. Az önkormányzati képviselők szemére vetette, hogy miközben folyamatosan az Európához való közeledést hirdetik, nem tartják tiszteletben a magántulajdonhoz való jogot. A Fogolyán családtól a kommunista rezsim alatt is loptak, úgy tűnik, most ez folytatódik — szögezte le, majd felkérte a tanácsot, mielőbb döntsék el, az ingatlan melyik részére van szükségük, és kössék meg a bérleti szerződést.
Az ülésen felszólaló Valeriu Şerban tanácstag, a bérleti szerződés feltételeinek kidolgozására létrehozott tárgyalóbizottság tagja elmondta: azért nem született még alku, mert nem tiszta, hogy a tanácsnak mekkora részre van szüksége az ingatlanból. Demeter János, a Kovászna Megyei Tanács elnöke felszólította az illetékes bizottságot, mielőbb tisztázzák a kérdést, hogy a bérleti szerződés feltételeiről is egyezzenek meg.
Az ügy a gyűlésterem falain kívül is folytatódott: Szotyori Nagy Áron ugyanis a hátsó udvarban egy táblát állított fel Stop. Magánterület felirattal, egy másik pannón pedig ötlejes belépti díjat követelt. ,,Ha a kórházban kérnek belépti díjat, miért ne tehetném meg ugyanezt én is, ha már öt hónappal a per megnyerése után senki sem törődik azzal, hogy ez az én tulajdonom, és nem fizettek egy lejt sem a használatért?" — kérdezte, majd hangsúlyozta: a belépti díj jelképes tiltakozás csupán, senkitől nem veszi el a pénzt. Ezt egyébként a megyei tanács vezetősége azonnal ki is próbálta: utasították a járművezetőket, hogy próbáljanak elmenni a pannó mellett, Szotyori valóban nem kérte az ötlejes díjat. ,,A Fogolyán család már a múlt században is sokat tett a városért, a szegényekért, most is ugyanezt szeretném folytatni: többek között alapítványt akarok létrehozni, és a helyi kosárlabdacsapatot szeretném támogatni a bérleti díjból" — jelentette ki Szotyori Nagy Áron. Mint mondta, eleinte négyzetméterenként nyolc eurót kért a tanácstól, ők azonban hármat akartak adni. ,,Öt-hat euró körül tudnánk kiegyezni" — tette hozzá. A tulajdonában levő ingatlan körülbelül 1800 négyzetméteres.
Demeter János ultrapopulistának minősítette a tiltakozási formát, mivel szerinte az nem segíti a megegyezést. Mint mondta, bízik benne, hogy mielőbb sikerül dűlőre jutni. ,,Befektetéseket azért nem eszkö­zöltünk, mert a visszaigénylési per miatt az épület tulajdonjoga nem volt tisztázott, így nem fordíthattunk pénzt felújításra" — mondta.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Kuti János:
Fogadalom (Húsvét után — április elsején)
Fogadalom (Húsvét után — április elsején) Barátom (nevezzük Eleknek, de nehogy valaki magára vegye) bőszen elhatározta, hogy igenis, elmegy öntözni. Vagy legalább locsolni. De aztán inni nem iszik semmit. Mert a tavaly is úgy kellett hazavigyék a barátok, mint a hullát.

- Kuti János:
Vannak megoldások! (A múlt hét)
Újabb nemzetboldogító járt nálunk: Funar. Ő aztán lát megoldást Székelyföld felvirágoztatására! Mi csak beszélünk róla, de ő tenne is érte. Konkrét tervei vannak. Azt mondja: vissza kell telepíteni azt az 50 000 családot, melyet elüldöztek Hargita és Kovászna megyéből.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS