Hol kínálunk állást nekik? (Orvosutánpótlás)

Az idegenből jött, legyen bár mégoly jóindulatú, a magyar szót nem érti és nem is fogja. Erdélyből kétezernél (öt évvel ezelőtti adat) jóval több orvos vándorolt ki Magyarországra, s újabban egész végzős évfolyamok veszik az irányt nyugatnak, rögtön ahogy a diplomát kézhez kapják. A különben rokonszenves diáklány szóval sem tagadta a jelenséget, s az alacsony kezdőbéreket meg azzal indokolta, hogy úgymond: ,,mi mást tehetnénk, ha nekünk csak Moldvában ajánlanak állást".

A bérekhez nem tudok hozzászólni, a másik érv mellbe vágott. Nyilván, nem a nyolcvanas évek kényszerkihelyezéseinek ismétlődéséről van szó, hanem arról: a fiataloknak ott kínálnak elsősorban munkahelyet, ahol a helyzet országosan a legrosszabb e tekintetben, és én elhiszem, hogy például Moldvában az távolról sem lehet rózsás. Nem is ítélem el hát azokat, akik magyarok lévén oda nem kívánkoznak, azt viszont fölöttébb visszásnak találom, hogy e fiatalok, se szó, se beszéd, hátat fordítanak annak a sok tízezer embernek, aki pedig pontosan őket várja vissza Székelyföld és Erdély falvaiban és rendelőházaiban, kórházaiban, mert anyanyelvén kívánna értekezni velük sántító egészsége ügyeiről. Az anyanyelvi érintkezés önmagában stresszoldó — pótolhatatlan fontosságát a kórisme felállításában, a tanácsadásban és gyógyításban itt most szükségtelen kifejtenem.

A diákot, miként mást sem, a visszatérésre kötelezni nem lehet, valamit azonban már ideje lenne tenni, mert aggasztó irányba alakulnak a dolgok, és maholnap az egészségügy is ebek harmincadjára jut, miként nem egy más intézmény, a spontán folyamatok csak megnyugtatónak nem nevezhetők, az anyanyelvhasználat oly mértékben kezdett visszaszorulni a hálózatban, hogy az már vészesnek nevezhető, rombolja a magyar szakmai színvonalat, mert itt arról is szó van, egyebek, a beteg szempontjai mellett. Az erkölcsi ráhatás persze nem tilos, állandó közvita tárgyát kellene képeznie, mennyire káros, ha a végzettek felkészültségének, képességeinek nem mi, hanem mások látják hasznát.

Amit érdekvédelmi konszenzus teremthet meg, az azonban más. Mindenekelőtt gondoskodni kell annak legális és gyakorlati lehetőségeiről, hogy a kisebbségi végzőst, kisebbség lakta települések, vidékek állásaira jelentkezvén, előnyben lehessen részesíteni. Többlettudása nyelvben, egyebekben erre feljogosítja, a lakossági elvárás is ez, emeli a szolgáltatás színvonalát. Meg kellene hát szabni, hány százaléka a helyeknek tartandó fenn e kategória számára, különben a marosvásárhelyi egyetem csak exportra ,,termelhet". Másfelől pedig arra lenne szükség, hogy önkormányzataink lakás-, jövedelmi és szakmai stb. előnyök juttatásával tegyék érdemessé a fiatalok számára az itthoni pályakezdés kalandjának vállalását. Jelezzük, hogy hazavárjuk őket.

A kiváló, regáti származású szívspecialista akkor is megtarthatja pacientúráját, de nem mindegy a diagnózis szempontjából, hogy a beteg szíve sajog, szúr, fáj, kalimpál, elszorul, ver, görcsöl, elfacsarodik vagy szaggat — és ki tudja mindezt nevén nevezni más nyelven is?