Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. április 3., csütörtök: Faluvilág Illyefalván jól tejelnek![]() Idejében gondolkozott s lépett az illyefalvi tejtermelők közössége, s lám, egyelőre révbe jutott, holott több olyan kisebb településről tudunk megyénkben, ahol még fel sem ismerték az összefogás jelentőségét. Az Illyefalvi Szarvasmarhatartók Egyesületének székházában és a vele egy tető alatt működő tejbegyűjtő épületében beszélgettünk Benkő Árpád Jenővel (felvételünk), a kilencven tagot számláló egyesület elnökével, aki elmondta: nem kis harc és pályázati pénzek révén jutottak oda, hogy most zökkenőmentes a tej értékesítése a községben. Benedek Huszár János volt polgármesternek oroszlánrésze van e munkában.
— A közös munka és erőfeszítés eredményeképpen a tavalyi év utolsó évnegyedétől már minden tejtermelő megkapja a tej minősége után járó állami támogatást — tájékoztatott az elnök. — Nagyon fontos az, amivel mi foglalkozunk, ugyanis a tejtermelő gazdák családjai a község lakosságának mintegy hatvan százalékát teszik ki. Most is onnan jövök, személyesen osztom el a támogatást, mely literenként 0,30 lej. A mi tejbegyűjtőnknél jelen pillanatban minden olyan feltétel és elvárás teljesített, amit az uniós normák eddig előírtak.
Most napi 2000—2500 liter tej gyűl, amit kizárólag a helybeli Meotis tejfeldolgozó üzemnél értékesítenek. Jó a kapcsolat az egyesület és a feldolgozó között, a kifizetésekben nincs elmaradás, minden hónap 30-án minden termelő megkapja a jussát. A csarnok hűtőtankjába egyelőre nem kerül be az Illyefalvához tartozó két településen — Aldobolyban és Sepsiszentkirályban — termelt tej. Szentkirályban van ugyan hűtőtank, de a csarnok épületén még változtatni kell. Aldoboly keményebb dió, ott ugyanis sem víz, sem villanyáram, sem pedig hűtőtank nincs. A termelők maguk hűtik le otthon a tejet, ami azonban eléggé gyorsan kerül be majd a feldolgozó hűtőtankjába. Az egyesület keresi a pályázati, támogatási lehetőségeket, hogy itt is uniós szintre tudja hozni a nem kis nehézségek árán megtermelt tejet. Az említett két település termelői is tagjai már az egyesületnek, ők külön adják le a tejet a feldolgozónak, de a minőséget az egyesület is ellenőrzi. 2007 márciusától az egyesületen keresztül kapják meg az aldobolyi és a szentkirályi termelők is a leadott tej árát. Szerző: Kisgyörgy ZoltánCikk megjelenítése: 384Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
