Megrongálták Mátyás király szobrát

2015. július 30., csütörtök, Közélet

Ismeretlenek barna színű festékkel összekenték a kolozsvári Mátyás király-szoborcsoport talapzatát keddről szerdára virradólag: a rendőrség feltételezése szerint az ismeretlen tettesek festéket tartalmazó zacskót dobhattak a szobor talapzatának felső részére, majd a szétfröccsenő festék a talapzat alsó részére is lefolyt. A szobron semmilyen felirat nem található. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nyomatékosan felszólította a rendőrséget, nemzeti szimbólumaink meggyalázását, rongálását tekintsék köztörvényes bűnözésnek, az elkövetőkre ennek megfelelően rójanak ki büntetést.

  • fotó: főtér.ro
    fotó: főtér.ro

Carmen Jucan, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője elmondta, hogy a térfigyelő kamerák felvételei alapján keresik az elkövetőket. Horváth Anna kolozsvári alpolgármester közölte, a hivatal büntetőjogi feljelentést tesz a rendőrségen ismeretlen elkövető ellen. Hozzátette, felvették a kapcsolatot Kolozsi Tibor szobrászművésszel, aki a 2010–11 közötti, a magyar és a román állam támogatásával végzett restaurálást vezette. A szobrász ma vizsgálja meg, hogy a festék mennyire ivódott be a kőzetbe, és majd ennek alapján tesz javaslatot a szobor megtisztításának módjára. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a tettesek előállítását követelte tegnapi közlemé­nyében. 
Kelemen Hunor RMDSZ elnök tegnapi közleményében leszögezte: a magyar kulturális örökség meggyalázásának tekintik Fadrusz János szobrának újabb megrongálását. „Megengedhetetlennek tartjuk, hogy Európa ifjúsági fővárosában, az Európa kulturális fővárosa címre pályázó Kolozsváron ma védtelen célpont lehet egy olyan érték, amelynek restaurálása a román és magyar állam közös ügye és munkája volt” – olvasható a közleményben. Az RMDSZ elnöke felidézi, hogy a két évvel korábbi hasonló tettek elkövetőit sem állították elő, bár akkor is nyomatékosan kérték az esetek kivizsgálását. „Kolozsvár teljes közbiztonságára nézve is aggodalomra ad okot, hogy a város térfigyelő kamerákkal ellátott főterén ilyen súlyos esetek megtörténhetnek anélkül, hogy a tettesek kilétére fény derülne, holott erre minden feltétel adott. Ismételten kérjük, hogy nemzeti szimbólumaink meggyalázását, rongálását tekintsék köztörvényes bűnözésnek, a hatóságok ennek megfelelően rójanak ki büntetést a tettesekre. Továbbá követeljük, hogy a hatóságok tegyenek eleget hivatali kötelességeiknek, ezáltal pedig járuljanak hozzá a közösségek közötti békés együttéléshez” – olvasható a közleményben.
A szobrot kétszer rongálták meg 2013-ban, előbb letörték az egyik bronzzászló rúdját, majd Mátyás király bal sarkantyúját görbítették meg.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1542
szavazógép
2015-07-30: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Bezáratnák az uszodát

Törvényszegéssel vádolja Sepsiszentgyörgy városát a fogyasztóvédelmi hivatal, amely legutóbbi ellenőrzése során tízezer lejes bírságot rótt ki a megyeszékhelyre, és azzal fenyegetőzik, hogy ezentúl havonta büntetnek, illetve kérni fogják az uszoda és a strand bezárását.
2015-07-30: Közélet - Farkas Réka:

Autonómiaharc ellenszélben

A székelyföldi autonómiatörekvésekről, az eddig megtett útról, az elhibázott lépésekről, a román hatalom akadékoskodásai okozta energiaelszívásról is szó esett Tusványoson A birodalom visszavág című beszélgetésen. Az érintettek, a „birodalom” képviselői, Kovászna és Hargita megye prefektusai nem fogadták el a meghívást, és szószólót sem küldtek maguk helyett, így volt és jelenlegi önkormányzati vezetők, valamint a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) képviselője válaszolt a moderátor, Benedek Erika kérdéseire.