TriatlonÖt bajnoki érem

2015. augusztus 4., kedd, Sport

A sepsiszentgyörgyi sportolók öt bajnoki érmet – három arany és két ezüst – szereztek a hétvégén Marosvásárhelyen megtartott sprint távú országos triatlonbajnokságon.

A megmérettetés első napján, azaz szombaton a gyerekek versenyeztek (200 úszás/5 km kerékpározás/1,25 km futás). A 11 évesek között a Tri-Aluta versenyzője, Alexandra Maticiuc első lett, összetettben pedig a második. Vasárnap a felnőtteken volt a sor, akik 750 métert úsztak, 20 km-t kerékpároztak és 5 km-t szaladtak. A legjobb eredmény a tri-alutás Dániel Attila nevéhez fűződik, aki a 20–24 év közötti korcsoportban elsőnek, míg összetettben másodiknak ért célba. Ugyanebben a kategóriában állt rajthoz a megyeszékhelyi Triastes SK sportolója, Imreh László is. Negyedik lett, összetettben pedig huszonötödikként zárta a versenyt.
A viadalon a csíkszeredai Hargita Triatlon Klub színeiben még részt vett két szentgyörgyi versenyző: Koncz Mónika a 30–34 éves korosztályban az első és összetettben a negyedik, míg Koncz Sasa a 35–39 éves korcsoportban az ötödik és összetettben a nyolcadik lett. Szép volt, és gratulálunk mind­annyiuknak! (t)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 769
szavazógép
2015-08-04: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Kiállítás
* Sepsiszentgyörgyön a Köntés Pincegalériában szerdán 18 órakor megnyitják Kovács József Ausztráliában élő háromszéki fotós Új városom, Melbourne című kiállítását.
2015-08-04: Sport - :

Magyar dobogós nélkül (Vizes VB)

Szomorú, de így telt el a kazanyi vizes világbajnokság vasárnapi versenynapja, amikor is hat számban osztottak érmet. Kínai győztest avattak férfi toronyugrásban, s szintén kínai versenyzők nyertek aranyérmet a vegyes párosok szinkronműugró számában. Vasárnap megkezdődtek az úszóversenyek is: a 4x100-as váltók közül a nőknél az ausztrálok, a férfiaknál a franciák örülhettek, továbbá született egy világcsúcs is a női 400 méteres gyorsúszásban, míg a férfiak azonos számában a kínai delegáció egy újabb aranynak örvendhetett. Mindkét döntőben érdekeltek voltak a magyar sportolók is, ám Bernek Péter 5., Kapás Boglárka 8. lett.