Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. április 4., péntek: Közélet Tovább garázdákod(hat)nak a lovak (Kézdiszentlélek)![]() A lovak még fogságban...
Évek óta egyre több a panasz a kézdiszentkereszti Opra Béla juhászra. Sajnos, még mindig nem érti meg, hogy nem élhet a dzsungel törvényei szerint, számára is létezik jogszabály. Juhnyája és lovai minden esztendőben jelentős kárt okoznak Kézdiszentléleken és Kézdiszetkereszten. Legutóbb március 27-én Kézdiszentléleken fogták be hat lovát, mely Szabó Miklós búzájában legelt. Érdeklődésünkre az eset kapcsán Bartók Gyula alpolgármester elmondta: úgy érzik, hogy a polyáni Opra család valósággal terrorizálja Felső-Háromszéket, és a hatóságok nem lépnek fel kellő szigorral ellenük. A községháza tehetetlen velük szemben, hiszen a jelenlegi törvénykezés nem egyértelmű, és a törvénytelenségeket elkövetők ellen enyhe a kiszabható büntetés. Ott tartanak, hogy az állat-egészségügyi hatóságok, elsősorban az állatorvosok nem mernek papírt kiállítani, mert félnek az Opra család bosszújától. Immár ötödször hajtották be most Opráék állatait — juhokat, bárányokat és lovakat. Első alkalommal 120 juhot és 42 bárányt hajtottak be a búzából. A kármegállapítás után Opráék kifizettek 640 lejt. A lovakat a mostani esetet megelőzően idén február 22-én terelték be szintén a búzából. Akkor Opra Levente, Béla és Erzsébet fia a rendőrség és a polgármesteri hivatal illetékesei előtt írásban vállalta, hogy többé nem tesz ilyet, de ha mégis megtörténik, akkor egyetért azzal, hogy elkobozzák a tilosban megfogott állatokat. Megpróbálták a lovakat értékesíteni, de a szükséges egészségügyi papír hiánya miatt ez lehetetlen. A rendőrőrsön keresztül értesítették Opráékat, hogy jelentkezzenek a községházán, és fizessék ki a kárt, a behajtási díjat és a takarmány árát, s vihetik a lovaikat. Azt is kilátásba helyezték Opráéknak: a megyei mezőgazdasági igazgatóság segítségét kérik, hogy a mikrocsip szerint azonosítani lehessen a lovak gazdáit, ugyanis Opra Levente az állítja, nincs egyetlen lova sem, az állatok az édesanyja, a testvére és az élettársa tulajdonát képezik. Kézdiszentkereszten hasonló a helyzet, ott is több alkalommal befogták a termésben garázdálkodó állatokat, az illetékesek kiszálltak a helyszínre, de senki nem merte kellő szigorral alkalmazni a törvényt. A jelek szerint nem csak az állatorvosok, a rendőrök is félnek Opráéktól. Ráadásul László István polgármester visszaadta a lovakat az Opra családnak (!). Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 867Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
