Nyomtatott újság megrendelése Paypal-al

Megrendelési periódus:

Kezdési dátum:


Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz


Sepsiszentgyörgy, 2017. január 21., szombat 15:20
Köszöntjük Ágnes nevű olvasóinkat!

Családban marad 4. (Sárosi Csaba és Sárosi Mátyás kiállítása a sepsiszentgyörgyi Magmában)

2015. augusztus 24., hétfő, Kultúrkert
Sárosi Csaba: A házaspár
Sárosi Csaba: A házaspár
Sárosi Mátyás: Entrópia
Sárosi Mátyás: Entrópia
Úgy tűnik. az embervilág nem változik! Vagy mégis? Kérdésünkre talán alkalmas példa a Családban marad 4. című kiállítás jó szemmel készült plakátja, amelyen fent az apa, Sárosi Csaba 1987-ben készült installációjának egyik részlete – filmszalagon megörökített gyermekarcok vízszintes sávja –, lent a fiú, Sárosi Mátyás mai tömbházsorból inspirálódó festményének szürke csíkokkal keresztezett szférája, amelynek szélén emberalakra emlékeztető folt tűnik föl.
 
Sárosi Csaba alkotásán a régi képsor gyermekeit – bár arcvonásaik jól megkülönböztetik őket – a piros pionírkendő egybemossa, homogenizálja, más szóval megsemmisíti. Egyetlen kiemelt gyermek félmosolya adhatna a kitörésre reményt, ám a teljes installáció súlyos végső motívuma, a vérfoltos gipszláva a gyermekek minden játékát-álmát vastag réteggel beborítja.
Sárosi Mátyás A remények messiása, avagy jelenés a kézdivásárhelyi Rózsa utcában című festményének értelmezésében maga a művész siet segítségünkre szavaival: „Egy kiégett, elhagyatott tömbház oldalán salétromkicsapódás során megjelent egy antropomorf folt, amely egy profetikus figura sziluettjét sugallhatja a vallási élményekre receptív személynek.” Kire gondoljunk? – kérdezhetjük tanácstalanul. Jézus alakjára utasít a kép alkotója, majd így pontosít: „Ez a létbizonytalanság kicsapódik a szinte erőszakos ceruza­gesztusokon, a zsigerlény tusáját állítja ellentétbe a beton közömbös szürkeségével, mely a szenvedő alanyok sorsa iránt érzett társadalmi közöny felismerése.”
Számtalan régi-új kérdést feszeget a két alkotó a többi kiállított munkájával is. Egyikük a homo ludens, a játékos vagy játszó ember olykor sziporkázó, vidám vagy ironikus, máskor egészen rosszkedvű vagy keserűen nosztalgikus gesztusvilágával. (Gondoljunk arra, hogy Johan Huizinga az emberi kultúrát a játékból eredezteti.)
A könnyedén, ugyanakkor gondosan megformált és mélyen átgondolt objektek, installációk között elkerülhetetlen felfigyelni arra a mindegyre visszatérő, domináns gondolatkörre, amely a falusi szülőhelytől, az eredendő életkörnyezettől való, feszültségekkel teli eltávolodás folyamatát kíséri végig. Sárosi Csaba Rejtett értékek című triptichonja és Csillagkereső című papírgömbje a kiállított munkák emblematikus alkotásai. Az előbbi egy doboz formájában bontakozik ki, amelynek fedőlapján a fenyőfa sziluett mögött sejlenek fel a kinyitható triptichon lényegi motívumai: színes fenyőágak, az egyik végén friss harmatcseppel egy fakupa felett. Festőecset, ceruza mellett egy színes kaleidoszkóp, gyermekkorunk kápráztató álomkavalkádja tűnik föl, amely ugyanakkor a felnőtt festőművész színvilágára is utal. A hármas­oltár két szárnyán fenyőerdőt, falusi házat és favágót ábrázoló akvarell tájkép széttépett cafatjai lebegnek. A papírdarabokat megszámozta a művész, ám a számok alapján mégsem lehet összerakni az eredeti tájképet. Van néhány számozatlan darab is, amelyek csak megerősítik azt a fájdalmas érzésünket, miszerint az alkotó értelmiségi létben már lehetetlen teljes értékűen felidézni a néhai életkörnyezetet, akkor is, ha annak emléke életünk folyamán végigkísér.
Hasonló életérzést és művészi aspirációt rejt az a felfüggesztett alkotás, amely a néző számára körbejárható. Spirálisan meghántott fapálcikákra rögzítve, vízszintesen fekvő nádpálcán forog a kék kartonszalagokból formált, Csillagkereső címet viselő gömb, amelynek külső felületén szétszórt aranycsillagok ragyognak, belső felületükön pedig egy újabb szétszabdalt akvarell tájkép vehető ki. Ha jól értem: kereshetsz bármilyen idegen égi csillagot, a művész számára a földszagú szülőhely a legfényesebb csillag.
A két emblematikus alkotás összegezheti mindazt az összetett, meglepő vagy jól ismert értelmezést és élményt, amelyet a többi játék tárgy látványa nyújt. Ezek a családi vonatkozású személyes és történelmi utalások az emberi világ rendkívül bonyolult megnyilatkozásait vagy azoknak csak egy kis részletét ábrázolják.
A művészi pálya delén túl, a megnyugvás ösvényeit járó Sárosi Csaba fiát, Mátyást természetesen még leginkább a körülöttünk lévő világ kaotikus állapota nyugtalanítja és készteti végiggondolásra, majd művészi ábrázolásra. Hisz abban, hogy a művészet képes megmutatni az emberi lét visszásságait, brutalitását, agresszióját, végső soron megállíthatatlan és kíméletlen ösztönei miatti kiszolgáltatottságát. Az alkotói cél azonban a művek által jobbítani az ember életét, jó irányba változtatni a valóságot.
Sárosi Mátyás többnyire komor színskálában tartott, nagyméretű kompozíciói döbbenetes erővel hatnak reánk. Egyik festményén a zsúfolt nagyvárosi környezetben a központi figura egy kábítószert magának adagoló nyomorult beteg. Körülötte, mintha egy izzó tűzkatlanban játszódnának az események, a groteszk reménytelenség uralkodik minden élő és tárgyi alakzatban. Egy luxusautó-isten száguld, nem messze falábakon rozsdásodik a társa. Valamilyen jövőt ír a játék fűnyíró gép. Teli bevásárlókosarat taszít a mohó férfi, közömbösen cigarettázik egy terhes asszony. „Egyetlen figura tanúsít passzív ellenállást a saját maga és embertársai ellen elkövetett atrocitásokkal szemben – figyelmeztet a képről szóló vallomásában a művész, az az alak, amely kiábrándultságában hátat fordított a világnak és remetévé vált az erdő sűrűjében. Furulyaszóra fakad, amely mégis megidézi a reményt egy kis vörös madár képében.”
Egy másik képen hatalmas kaktuszok jelzik a minimális táplálék ellenére a túlélés lehetőségét, másutt egy sokalakos kompozíciót látunk, amelyet Hieronymus Bosch évszázados paradigmája, a Gyönyörök kertje inspirált, és amely jelezni akarja az emberi jelenség változatlanságát.
Van végül még egy alkotása Sárosi Mátyásnak, amelyet az eddigi kontextusban kiemelhetünk. A képen szomorú sorsú mozgássérült betegek mintha gyógyulásra várnának, reménykedve nyüzsögnek a természeti tájban. Talán abban a tájban, amely egyetlen lakóhelye, vagyis a szülőföldje az itt kiállító két művésznek. 
 
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráljon most