Bodó Csaba sepsiszentgyörgyi kiállítása (Berecki faragó a Műves Házban)

De ha a jelenség eredője után nézünk, észrevesszük az alkotó egyénisége, domborműves faragványainak témái, a mester formaérzéke és a nagyszámú érdeklődő jelenléte közötti összefüggést. Bodó Csaba nem valaki vagy valami utánzójaként farag, néhány kivétellel nem jeles emberek arcképcsarnokát helyezi falra, hanem környezetünk népéletének jelenségeit és jellemzőit. Ha közismert személyiség portréját vési fába, mint például a Kós Károly arcát, akkor az emberi méltóság, a férfiúi tartás, az emelt fő szépsége a faragvány üzenete. De, mondom, ez kivétel. Mert az alkotó ott van elemében, amikor a gorzafalvi korongozóban felismerhetjük a moldvai magyar férfi karakteres arcát, érzékeljük a művelet dinamikáját, de belelátjuk ebbe a faragványba az általánosító jegyeket is, a nagybetűs Fazekast munka közben. A kerítésen kinéző férfi — én nem szeretem a paraszt szót, helyette inkább gazdát, gazdaembert mondok — egy másik remeklés. A kerítés mögött álló Szomszéd, mintegy elhatárolja magát attól a világtól, gyanakodva szemléli azt, ami a kerítésen, ami rajta kívül történik. Számomra a legkedvesebb ,,faragott falikép" a Búcsújárás, távolságot jelző elmosódott alakjai, a kompozícióba szervezett asszonyok egymásmellettisége finoman jelzi, hogy a kőoszlop keresztje magaslaton, valamiféle stáción áll. És ez a fejtartások koszorújából következtethető ki. A figurák vibrálón elmosódottak, a fény és árnyék játéka jelzi a csoportos áhítatot. Azt is látjuk tehát, amit nem látunk.

Bodó Csaba népéletet megörökítve megjelenítő képessége, nosztalgikus látásmódja, ember- és munkaszeretete mindannyiunk számára kedves, kellemes, mondhatni, szívderítő, s ez a titka annak, hogy Bereck honi és elszármazott népe a magáénak érzi és tudja a művészt és alkotásait, s közösségként is kiáll az egykori mezőváros hírét-nevét a nagyvilágba meghordozó faragómester mellé. Mondják, hogy otthon, Bereckben mintegy százan jelentek meg a múlt évi egyéni kiállításán.

Tóth-Birtan Tinka házigazda és Vargha Mihály érzően érzelmes megnyitója mértéktartó és a témát esztétikai élményeink közé emelően emberi volt.