Laptop, táblagép, okostelefon. Twitter, Instagram, Facebook. Kevés olyan személy akad, főleg a fiatalabb generáció körében, aki ne ismerné, ne használná naponta ezeket a műszaki vívmányokat, alkalmazásokat. A technika, az internet segítségével egyszerűen, gyorsan juthatunk információhoz.
A közösségi oldalaknak köszönhetően nemcsak a tájékozódás egyszerűsödött le, hanem a támogatói háló is kitágult. Egyszerűen, gyorsan sok segítőkész ember elérhető, akik pályázatokról, oktatásról, egészségügyi vizsgálatokról, családi programokról stb. nyújtanak egymásnak felvilágosítást. Mentálhigiénés szempontból nagyszerű ez a lehetőség, a támogatócsoportok elérhetőek, nyitottak olyanok számára is, akik valamilyen okból kimaradtak közvetlen környezetük ilyetén kapcsolataiból.
A világhálón elterjedt az írásos kommunikáció, ami ahhoz, hogy mindenki számára érthető és élvezhető legyen, alapvető fogalmazási és helyesírási ismereteket feltételez. Sajnálatos módon használatosak a rövidítések (pl. nm tom – nem tudom helyett), az ékezetek elhagyása (pl. A viragom levelein s a szaron apro bogarak jelentek meg. – Hol is vannak a bogarak?), a helyesírás szabályainak felrúgása (pl. köxi – köszi, hoxu – hosszú, tugyae – tudja-e, agya – adja, adhac – adhatsz, bicigli – bicikli, szolyon – szóljon, 3-rom – talán három, és még folytathatnám a sort), valamint a központozási jelek elhagyása (pl. A képen látható aranyos kiscica egy éves hosszúszőrű szerető gazdit keres. – Szerető gazdája lennék én, de mivel nincs hosszú szőröm, meg sem merem kérdezni, hogy elvihetném-e.)
Szomorú és bosszantó, hogy a többezres létszámú csoportok magyar nyelvű tanintézményeket végzett, felnőtt tagjainak többségét nem zavarja a helytelen írásmód, az érthetetlen megfogalmazás, az, hogy többször újra kell olvasni egy rövid mondatot is, hogy világossá váljon a mondanivaló. Mi több, a helyesen írókat, akik szóvá teszik a hibákat, akiket zavar az anyanyelv ily módon történő megalázása, intoleránsaknak titulálják. Fogadjunk el mindenkit olyannak, amilyen! Hagyjunk fel a helyesírással, nem az számít, hanem a tartalom! – hirdetik az igénytelenség tűrői és terjesztői. Harsogják magyarságukat, mellüket verve hirdetik, hogy magyar vagyok, nem turista, de nem tudnak helyesen leírni egy mondatot, és nem is akarnak. Mibe nőnek így bele a gyerekeink? Ha számomra nem fontos a helyesírás, az anyanyelvem iránti tisztelet, a kultúrám ápolása, akkor a gyerekeimnek sem lesz az.
Mi lenne a megoldás? Talán nyithatnánk egy vendéglőt, ahol egy helyesen leírt és helyesen megfogalmazott történetért cserébe a család ingyen elfogyaszthatna egy háromfogásos ebédet?
Székely Erika
mentálhigiénés segítő szakember
