Albert Flórián-emlékkiállításJó volt futballistának lenni

2015. augusztus 28., péntek, Közélet

Az egyetlen aranylabdás előtt tisztelegve Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub szervezésében Albert Flórián-emlékkiállítás nyílt tegnap a Lábas Házban, melyet Tischler Ferenc alpolgármester és Nemes Áron, a sportklub igazgatója méltatott.
 

  • Mezek, fotók, személyes tárgyak is megtekinthetők a kiállításon. Albert Levente felvétele
    Mezek, fotók, személyes tárgyak is megtekinthetők a kiállításon. Albert Levente felvétele

A kiállításmegnyitón Nemes Áron elmondta, hogy már a Sportnapok alkalmával szerették volna a városba hozni az Albert Flórián-emlékkiállítást, akkor azonban a Ferencvárosnak nem volt alkalmas. Bár Albertnek nem volt semmi kötődése Erdélyhez és a Székelyföldhöz, több ezer székelyföldi utazott több száz kilométert azért, hogy lássa játszani, varázsolni az egyetlen magyar aranylabdást. „Az Aranycsapat utáni időszak legnagyobb alakja. Ezek a tárgyak és fotók a régi idők focijának hangulatát is megidézhetik, mikor a Ferencváros mérkőzéseinek élményéért dombra, tömbháztetőre is felmentek a szurkolók” – idézte fel Nemes, majd egy Albert-idézettel fejezte be mondandóját: „Mint Kosztolányi fái, úgy tartoztam az Üllői úthoz. A rosszakaróim azt mondhatták, úgy álldigál Albert a Fradi-pályán, mint az Üllői úti fák, csak azoknak nincs csípőn a kezük. Hát igen, valóban ott álldogáltam, még néha csípőn is volt a kezem, de két álldigálás között bemutattam néhány cselt, rúgtam néhány gólt, szereztem némi örömöt több százezer futballbarátnak. Nekem a Fradi-pálya jelentett mindent, én, a vidéki kis srác, ott lehettem-lettem valaki. Jó sorsom oda vezényelt, mert valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem. Örömök értek, csalódások – még vén fejjel is –, barátok hagytak el, de talán nem túlzás, ezrek jártak miattam meccsre. Ez volt a bázis, a futballanyaföld, ahová, mint a fel-feldobott kő, mindig visszahulltam.”
Az Albert Flórián Alapítvány és a Ferencváros Tornaklub támogatásával a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével kitüntetett sportember pályafutását felölelő tárlat gazdag fényképanyaga mellett személyes tárgyakat, Albert Flórián labdáit, emlékserlegeit, cipőit – és persze az Aranylabdát és az Aranycipőt is megtekinthetik a sportbarátok. Albert az 1962-es világbajnokságon négy góllal a torna társgólkirálya volt, 1967-ben nyerte el (eddig egyedüli magyarként – ez egyhamar aligha változik) a legjobb európai labdarúgónak járó Aranylabdát, Magyarországon kétszer választották az év játékosának (1966 és 1967), többször is szerepelt a Világválogatottban (1968, 1973) és az Európa-válogatottban (1972), 2004-ben a Nemzet Sportolójának választották. Albert Flórián még most is példakép lehet minden sportoló számára. Tisztelettudó, jó magatartású, intelligens játékos volt. Amellett bámulatos cselezőkészsége volt, ami kivételes adottság.
„Jó volt akkoriban futballistának lenni Magyarországon. A foci közügynek számított, mindenkinek volt csapata, mindenki összeállított” – idézte meg a kort évekkel ezelőtt Albert.
A kiállítás szeptember 10-ig látogatható, hétköznapokon 9 és 17 óra, szombaton pedig 9 és 14 óra között.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 763
szavazógép
2015-08-28: Közélet - Fekete Réka:

Határozott nem a tanügyi leépítésre

Sepsiszentgyörgyön nem lehet betartani azt a mértékű leépítést, amit elvárnak tőlünk, jelenleg inkább állásokra van szükség – állítja Sztakics Éva alpolgármester, aki szerint míg a megyében működnek óvodai csoportok, osztályok öt-tíz gyermekkel, addig a megyeközponti óvodákban 24,15 az átlag csoportlétszám. Ha azt tennénk, amit az oktatási minisztérium elrendelt, lenne olyan óvoda a városban, amely szeptembertől nem nyitná ki kapuját – közölte az elöljáró.
2015-08-28: Máról holnapra - Mózes László:

Menekültek a tévében

A román köztévé, a hírtelevíziók felfedezték a menekült-problémát: több híradó számolt be a Szíriából érkezőkről, részletesen szóltak a magyar–szerb határon történő incidensekről. A bemutatott riportokban angolul jól beszélő fiatal szíriaiak részletezik: életet, szabadságot szeretnének, ezért kelnek útra tömegesen. Volt, aki leszögezte: nem érdekli, mi történik a határokon, addig nem nyugszik, amíg el nem jut Németországba.