KovásznaÁtjáróból közösségi teret

2015. augusztus 29., szombat, Közélet

Közösségi térré fejlesztik a kovásznai Kádár László Képtár udvarát. Az elképzelés egy civil fórumon hangzott el, a megvalósításhoz szükséges pénzt a Háromszéki Közösségi Alapítvány folyósítja. Tervek szerint már az ősszel megvalósul az ötlet.

  • Most még csak átjáró a képtár udvara. A szerző felvétele
    Most még csak átjáró a képtár udvara. A szerző felvétele

Kovásznán a közösségi kártyák használatának köszönhetően 9000 lej folyt be a szervezet számlájára, ebből 5000 lejt fordítanak a képtár udvarának rendezésére – tudtuk meg Czilli Balázstól, a galériát is működtető kovásznai városi művelődési ház igazgatójától. A látványtervet helyi szakemberrel szerették volna elkészíttetni, de mivel nem akadt jelentkező, a munkát egy zabolai friss végzős tervező végezte el – díjmentesen. A cél, hogy a kis zöldövezet ne csak átjáró legyen az Iskola utca és a Nagy (Ştefan cel Mare) út között, hanem pihenésre, kikapcsolódásra, találkozásokra alkalmas közösségi térré alakuljon, egyúttal a kultúrintézmény számára figyelemfelkeltő szereppel is bírjon – vázolta az elképzelést az igazgató.
Konnáth Rita tárlatvezető, az udvar átalakításának ötletgazdája elmondta: padokkal, játszósarokkal szeretnék vonzóbbá tenni a kis parkot, de jól jönne egy fedett tér is, ahol kézműves-foglalkozásokat lehetne lebonyolítani. Környezetbe illő szemeteskukákat helyeznének el, és szükség van egy hirdetőtáblára is, ahol a képtárral kapcsolatos tudnivalókat lehet majd közszemlére tenni. Az udvar hasznossá tétele mellett a képtár kerítése ugyancsak mesterembert kíván, az Iskola utca bejáratánál lévő kis székely kapu is megérett az ápolásra. Az udvar zöld része viszont rendezett, a városháza rendszeresen nyíratja a füvet.
A tér átalakításánál figyelembe veszik azt is, hogy a kilencvenes évek elején született egy terv az épület bővítésére – az alapkövet is letették, ma is ott a kertben –, nem szeretnék, hogy a változtatás akadály legyen ennek megvalósulásában.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1479
szavazógép
2015-08-29: Közélet - :

Ismerkedj a víz alatti világgal! (Búvártábor gyerekeknek)

Búvártábort szervez 10–18 éves gyerekeknek az Alutus Egyesület, a Kovászna Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság, valamint a Tartós Közösségi Fejlesztésért Egyesület szeptember 2. és 6. között.
2015-08-29: Közélet - Iochom István:

Felújították a tímárok sírboltját

Dimény Attila, a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum vezetője kezdeményezésére a polgármesteri hivatal és a református egyházközség a Bem József utcai református temetőben felújította a romos állapotban levő, jelentős eszmei értékkel bíró „nemes Tímár czéh sírboltját”.