Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. április 7., hétfő: Máról holnapra A fiatalok példájaFurcsa látvány fogadta azt a sepsiszentgyörgyi lakost, aki szombaton délelőtt a város központjában járt: a színház előtti téren, a parkban iskolások szaladgáltak fel-alá, a sporttanárok irányításával bemelegítettek, készültek a versenyre, amelyet az egészség világnapja alkalmából szervezett a megyei közegészségügyi igazgatóság. Ugyancsak a főtéren olyan fiatalokba is ütközhetett, akik kedves mosollyal arcukon próbálták meggyőzni, vásároljon meg egy parafa dugót, fél pár lyukas zoknit, no meg egy üres golyóstollat — ők ugyanis a Kovászna Megyei Ifjúsági Igazgatóság által szervezett Ifjúsági Napokon vettek részt, és ez volt egyik a számos versenyszám közül. És közben kosármeccsre igyekeztek az emberek, a másik sportcsarnokban pedig országos egyetemista-fociturné zajlott…
Az események mindenképpen örömre adnak okot, hiszen egyértelmű bizonyítékai annak, hogy városunkban nem állt meg az élet, vannak jó kezdeményezések, mindenki találhat kedvére való szórakozást, elfoglaltságot. A futóverseny lebonyolításában tapasztalt fejetlenség azonban némiképp beárnyékolja ezt a pozitív képet: a szervezőknek nem sikerült megoldaniuk, hogy a központból teljesen eltereljék a forgalmat, így módosult a táv, és az eredetileg meghirdetett programhoz képest jóval hamarabb le is járt az esemény, ezért olyanok is akadtak, akik egyszerűen lekésték a megmérettetést.
Ehhez képest jóval olajozottabban zajlottak le az Ifjúsági Napok programjai: kreatív próbák, eredeti ötletek, frissesség, lelkesedés, jókedv jellemezte a rendezvényt. Talán azért, mert az esmény célja az önkéntesség promoválása volt, tenni vágyó fiatalokat szólítottak meg aktív ifjak. Talán azért, mert az ifjaknak szóló programot fiatalok szervezték és bonyolították le, és nem annyira egy állami intézményben dolgozó személy kötelességérzetéből, hanem tenni akarásból, elszántságból, szórakozásból. Bebizonyították, hogy azok a legjobb ifjúsági rendezvények, amelyeket maguk szerveznek, és néha a lelkesedés jóval többet számít, mint a tapasztalat.
Valahol ez az önkéntes munka lényege is: legjobb tudásunkkal, teljes odaadással úgy végezni dolgunkat, hogy közben élvezzük azt. És ezt a mentalitást bizony mindannyian elsajátíthatnánk. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 340Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||