Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. április 9., szerda: Közélet Régi és új választási törvényekIdén kétszer választunk, június elsején, a gyermeknapon tartják a helyhatósági választások első fordulóját, két hét múltán a másodikat, s utána ősszel, télen, attól függően, hogy meddig húzza a liberális―RMDSZ-kormány az általános, illetve parlamenti választásokat. Utóbbiakat az új, nemrég kihirdetett törvény alapján szervezik meg, mely a többségi és az arányos választási rendszerek sajátos román keveréke, s hatását egyelőre csak becsülni tudják a politikusok. A magyarság képviselete a becslések szerint csökken, hogy a megválasztott képviselők a választópolgárok kedvére lesznek-e, vagy ismét valamilyen felső érdek érvényesül, nehéz eldönteni. Az egyéni választókörzetek határainak kijelöléséért folyik most épp a harc, és közben mindenki készül a helyhatósági választásokra. Az ezt szabályozó jogszabály csak egyetlen fejezetében, a megyeitanács-elnökök közvetlen szavazással való megválasztása tekintetében változott. Erről és az általános választásokat szabályozó új törvényről, annak hatásáról kérdeztük Márton Árpád RMDSZ-képviselőt, a parlament jogi és választójogi bizottságának tagját.
— A parlamenti választási törvény valóban egy finomvegyes valami, teljesen új találmány, egymással összeegyeztethetetlen dolgokat hoz össze, ezért gyakorlatilag egyik választási rendszer logikáját sem követi. Egyetlen pozitívuma ― most a parlamenti választásokról beszélek ― az, hogy azok a pártok, melyek elérik majd a parlamenti küszöböt (öt százalék), a kapott szavazatok arányában jutnak mandátumokhoz. Az is biztos, hogy az ilyen pártok jelöltjei, ha az egyéni választókerületükben megkapják az érvényes szavazatok több mint felét, akkor az a jelölt lesz az egyéni választókerület képviselője. Ezen túlmenően ― s ez a hátránya ennek a törvénynek ―, hogy ki fogja képviselni egyik-másik választókerületet, valójában attól is függ, hogy milyen arányban kapott szavazatokat, mekkora az egyéni választókerület, az illető szervezet másutt mennyi szavazatot kapott. Gyakorlatilag nem közvetlen a leképezése. Ha például egy harmincszázalékos párt egy tíz képviselőből álló megyében három mandátumot szerez meg, nem lehet tudni, hogy melyik három egyéni választókerületet viszi el. Nem minden esetben feltétlenül az, aki az első helyen áll. Megeshet az is, hogy mind a tíz helyen neki első lett a jelöltje, de abból csak három kap mandátumot. Tehát ilyen vonatkozásban nem lesz közvetlen összefüggés az egyéni választókerületekben leadott szavazatok és az illető választókerület képviselője között. Lehet, hogy egy hatszázalékos párt jelöltje a képviselő, és a többi 94 százalék népakarat nem érvényesül. Ez a nagy ellentmondása a törvénynek.
— A helyhatósági választások újdonsága a megyeitanács-elnökök közvetlen megválasztása. Mit kell erről tudnia a szavazó állampolgárnak?
— A megyeitanács-elnököket közvetlen, egyfordulós, relatív többséges módszerrel választjuk meg, ami azt jelenti, az lesz a megyei tanács vezetője, aki legalább egy szavazattal többet kap, mint az utána következő. Ez sok érdekes helyzetet hozhat. Elméletileg olyan áldatlan helyzetek születhetnek, mint Baróton vagy Kovásznán, ahol négyéves állóháborút folytatott az RMDSZ-es tanács a független polgármesterrel. Most bekövetkezhet ez megyei szinten is, hisz eddig a megyeitanács-elnököt közvetve választották, és így mindig többsége volt a testületben. Azt látjuk most, miután kihirdették a törvényt, hogy a törvényalkotó nem gondolta végig az egész szerkezetet, a szerepköröket, a leváltást stb. Még sokat kell a törvényhozásnak dolgoznia, hogy a megyei tanács elnökének megválasztását összhangba hozza annak feladataival, szerepével. Mert igen fura ellentmondásokra bukkanunk. A megyeitanács-elnök új szerepköre a hatalmi ágazatok szétválasztása szempontjából sem tisztázott. Most nagyobb legitimitást kap, azaz a megye legerősebb embere lesz. Ezt ellenben, eddig legalábbis, nem követi az ennek megfelelő intézményi átalakítás. Példával illusztrálnám: Kovászna megyében lesz négy parlamenti képviselő, mindenik a megye egynegyedét fogja képviselni, mert a megye egynegyede szavazott rá. A polgármesterekre egy-egy község, város voksol, a megyei tanács elnökére az egész megye, nos, egyelőre az intézményi szerkezet nincs ehhez igazítva. S idő kell, tapasztalat, míg ezt a törvényhozás elvégzi. Megítélésem szerint a megyeitanácselnök-választás előnyt is jelenthet az RMDSZ-nek, hisz nem politikai alku, hanem szavazat útján szerezheti meg a megyeitanács-elnöki széket. Igaz, később tárgyalások útján kell kialakítania önmaga számára a többségi támogatottságot. Bizonyos megyékben, ahol relatív többségünk van, a magyarság megszerezheti a tanácselnöki tisztséget. De csak ha van annyi józanságunk, hogy ne minden megyében induljon több jelölt erre a posztra. Ha okosan rendezzük dolgainkat, legalább hat megyében lehet megyeitanács-elnökünk.
― Különben a helyhatósági választások a lakosság által már ismert eljárás szerint zajlanak?
― Igen, a helyhatósági választásokat a régi szavazókörzetes megoldás szerint szervezik meg. Csak annyiban új a helyzet, hogy időközben bejegyeztek egy új magyar pártot, és a szavazáskor ― gondolom ― működni fog a pártpreferencia. Szerző: Simó ErzsébetCikk megjelenítése: 373Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
vicceslaci - 17:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
vicceslaci - 17:30 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 17:09 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 17:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||