A nemzeti közösségek egyenjogúsága (Jegyzet)

A professzor ezúttal a kisebbségi kérdés európai uniós kezelésének szentelt kolozsvári konferencián elhangzott előadásában nem kevesebbet állított, mint azt: magának a román alkotmánynak a módosítására van szükség, ha a hazai kisebbségek helyzetét demokratikusan rendezni kívánjuk. ,,Az alapvető gond, hogy Románia alkotmánya az állam termékének tekinti a személyeket, holott ennek fordítva kellene lennie" ― osztotta meg felismerését hallgatóságával. Magyarán: a sokszínű etnikai valóságra ráhúzott egyenruha kényszerzubbonyként fungál.

Felismerésével a professzor nem áll egyedül, bár eddig csupán egy nagyon szűk és meglehetősen kis befolyású értelmiségi kör osztja e nézetet. Gabriel Liiceanu román filozófus még a rendszerváltás elején, a rögtön 1990 januárjában színre lépő kisebbségi mozgalmak láttán minősítette elavult, meghaladandó eszménynek a homogén román nemzetállamot mint célt (eredeti fogalmazásban: ,,încremenire în proiect"). A megállapítás egy olyan tétel felülvizsgálatára szólított fel, mely legalább százötven éve állt a nemzeti ideológia tengelyében, annak úgyszólván alfája és ómegája volt. Hogy az igény mennyire nem vált gyakorlati törekvéssé, jelzik a gyökeresen ellentétes irányú események, melyekkel eltökélt erők mintegy választ adtak minden ilyen ábrándra 1990 márciusában Marosvásárhelyen.

A gyökerek persze mélyebbre nyúlnak. De az eredendően 19. századi jogi szemlélet, melynek lényegi vonását ilyeténképpen ragadta meg az előadó, közvetlenül vezetett el ahhoz a diszkriminatív, elnyomó politikához, mely tél-túl ugyan tett engedményeket alkalmanként a nemzetiségi csoportoknak, de magától a teljes polgári emancipációtól mindig elzárkózott a huszadik században is, ráadásul, miként tapasztaltuk, társadalmi rendszertől függetlenül.

Nyilván, e terhes örökség felszámolása lenne a mai kor feladata, semmiképpen sem a két világháború közti vagy a még kilátástalanabb diktatúra gyakorlatának restaurációja. Ha ebben a mai európai gyakorlatra apellálunk, akkor alighanem a jó irányban keressük a megoldást, noha a konferencia egyik tanulsága: a kontinensen is inkább lehetőség, mint valóság a kisebbségi kérdés átfogó rendezése, bár ígéretes példák akadnak, és nem marad támasz nélkül, aki a fogódzókat az unió határain belül keresi.