A himnuszperben született ítéletért hálát adni Istennek több százan gyűltek össze tegnap délután Sepsiszentgyörgy leendő főterén, megmutatva, nem csak a tiltakozás tud tömegeket megmozgatni, de azokban a ritka esetekben is összefog a magyarság, amikor meg kell köszönni azt, hogy az igazságszolgáltatás valóban igazat szolgáltat.
Hála tölti el szívemet, hogy Isten adta nekem, nekünk ezt a napot, hála tölti el szívemet, hogy ma itt lehetünk, de legfőképpen azért tölti el hála a szívemet, hogy Isten a mi életünkben nem hagyott magunkra, akkor és úgy lépett bele e kis székely nép történelmébe, amikor úgy gondoltuk, már nincs tovább, már minden elveszett – ekképpen kezdte hálaadó imáját Szabó Lajos kanonok. Márton Áron püspök szerint kereszthordozó nép vagyunk; van olyan kereszt, amit csak úgy megkapunk, mint az öregség, a betegség keresztje, van olyan kereszt, amit mi magunk rakunk saját vállunkra, és amikor ott találjuk, összefogott kézzel vagy rimánkodva kérdezzük, hol rontottuk el, mit kellett volna mondanunk vagy éppen mit nem, de van olyan kereszt, amit mások raknak a vállunkra, és ezek a legfájdalmasabbak – fejtette ki Szabó Lajos.
A meg nem értés, az igazságtalanság keresztjéből jut számunkra a legtöbb, s ezek oly súllyal nehezednek ránk, hogy sokszor az egyént, a társadalmat akár a földre nyomják, tehetetlenségbe taszítják. Népünk nagyon sok ilyen mástól kapott keresztet cipelt és cipel, ilyen kereszt volt az is, amikor legszentebb imádságunkat akarták korlátozni, elvenni tőlünk, de ilyen a szimbólumaink tiltása is: hogy a kereszt nyomjon oda egészen a föld rögébe, s ott haldokolva lépegessünk tovább. De a történelem ura nem az ember, és a gondviselő jó Isten megmutatta, nem hagy árván, alkalmas időben meghallgat bennünket – ezért kell hát hálát adnunk, megköszönnünk, hogy kereszthordozásunkban mindig velünk volt és velünk van, hiszen népünk ezeréves történelmében annyi keresztet aggattak már ránk, és mégis él a magyar – mondta Szabó Lajos. Hozzátette, nem csak a múltért kell hálásnak lennünk, hanem a jövő felé tekintve tovább kell hordoznunk mindenféle keresztet, és a továbbmeneteléshez is kell legyen hitünk, kitartásunk: ne legyünk soha megalkuvók, merjünk mindig küzdeni igazunkért – zárta beszédét a kanonok.
Biró Attila árkosi unitárius lelkész imájában a megbocsátás fontosságát hangsúlyozta, arra kérve Istent, segítsen kiszakadni a köznapi élet fölösleges csatározásaiból, amikor mások tetteiért harag él bennünk.
És azért is, mert kimondatott, Romániában nem törvénytelen más nemzet himnuszát énekelni, és azért is, mert himnuszunk imánk is, mely összetart és erőt ad, a több száz fős közönség immár nem tiltakozásként, de felszabadult méltósággal énekelte el az Isten, áldd meg a magyart.
A hálaadó istentisztelet lezárásaként Incze Zsolt esperes szólalt fel, megköszönve a prefektusnak, hogy kitalálta a himnuszpert, hiszen anélkül nem kerülhetett volna sor a tegnap délutáni összejövetelre, amikor együtt imádkozott és énekelte himnuszunkat hét, nyolcszáz ember – minden magyarért. Isten áldja meg a magyart – fogalmazta meg záró kérését-kívánságát az esperes.