Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. április 10., csütörtök: Közélet Minden a régi, csak a kirakóvásár költözik (17. Szent György-napok)Az idei Szent György-napokat az utóbbi években bejáratott recept szerint szervezik, újdonságnak ― amellett, hogy a kirakóvásár meghosszabbodik egy majálisos nappal ― az számít, hogy az árusok nagy részét kiköltöztetik az Erzsébet-parkból, itt csupán a kézművesek maradnak, no meg a vásári kis színpad. A butikosok, lacikonyhások a park felső sétányán, a Bazár előtt és a Gróf Mikó Imre utcában kapnak helyet, a Lábas Ház előtt állnak majd a gyerekek játszóhelyei, a kisautós pálya és a felfújható csúszdák és ugrálók. A mindenféle műanyag bóvlit kínáló árusokat megpróbálják távol tartani idén, erre a rendőrség segítségét is kérik ― közölte Czimbalmos Kozma Csaba alpolgármester. Az összesen nyolcnapos rendezvény több mint kétszáz programot tartalmaz, költségvetése valamivel több, mint a tavalyi, 400 000 lej, ennek felét a bevételekből (vásári helyek bére, szponzorálások, reklámok, tombola), másik felét a város költségvetéséből állják.
Záróakkordként most is lesz tűzijáték, a számtalan kínálkozó cégből a már bevált nagyváradi pirotechnikai vállalkozásra bízzák a mintegy negyedórás, zenei akkordokra hangolt fényparádé lebonyolítását (nyolcezer lejbe kerül). A városnapok első, kulturális felét a reneszánsz év jegyében szervezik, ennek megfelelőek lesznek a hangversenyek, de szerveznek zene- és táncoktatásos műhelymunkát, esténként reneszánsz táncházat. A kulturális hét színházi kínálata nagyon szegényes, a helyi társulatokon kívül a Figura Stúdiószínház lép fel. A kiállításokon több kortárs képzőművész mutatkozik be idén, jó néhányan Nagy-Britanniából, aztán a helyiek, illetve a visszatérő elszármazottak. Az irodalmi élet sem ígérkezik túlságosan gazdagnak, meghívottak: Kovács András Ferenc költő és a veszprémi Vár Ucca Műhely alkotói, illetve a Sepsiszentgyörgyön élő könyvszerzők találkozóját szervezik meg. Ezzel szemben sokkal vonzóbbnak ígérkezik a péntek, szombat, vasárnapi szórakoztató program, az esti koncerteket adó ,,nagy nevek": Oláh Ibolya, Caramel, Omen, AC/DC/GP, Időgép, Indygo (mindannyian Magyarországról), a hazaiak közül Equinox, Kopor-Show, Trupa Veche, Şuie Paparude. A dzsesszt, bluest, alternatív zenét játszók kínálata sem rossz, népzenét a már ismert helyi és mindig visszatérő zenekarok játszanak, a ,,hab a tortán" pedig a tűzijáték után koncertet adó Tamás Gábor. Idén nagyobb hangsúlyt fektetnek a tehetséges helyi és környékbeli fiatalok bemutatására, valamint képességeik fejlesztésére (műhelymunkák, mozgásművészeti tréning, Szent György-napi tehetségkutató verseny). És természetesen a Szent György Expo sem marad el, ezúttal az új sportcsarnokban szervezik. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 338Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
vicceslaci - 17:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
vicceslaci - 17:30 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 17:09 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 17:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||