Feszültség Szotyorban

2015. október 9., péntek, Nyílttér

Parázs vita tört ki a sepsiszentgyörgyi tanácsban a szotyori ravatalozó miatt, még az ülés után is folytatódott a szóváltás a városháza folyosóin. Az egyik határozattervezet ugyanis arról szólt, hogy a város lemond építési jogáról az egyházi területen, azaz a falubeliek által régóta várt ravatalozóból megint nem lesz semmi.

Topográfusi hiba történt, rosszul különítették el a területet, erre nem lehet építkezni – indokolta Sztakics Éva alpolgármester a kezdeményezést; azt is elmagyarázta, hogy új felmérést kell végezni, újra kijelölik a ravatalozó helyét, és akkor majd elkezdik építését is. Rápolti István falufelelős ingerülten kért szót: már öt éve húzódik ez az ügy, jó lenne tudni, hogy felelősségre vonták-e azt a személyt, aki ezt a hibát elkövette, vagy kifizették neki a rosszul végzett munkát. Talán ő sem téved ekkorát, ha a helyszínen végzi a felmérést, hiszen akkor láthatta volna, hogy sírok vannak az általa kiszakított temetőrészen...
A felmérést az egyház területén végezték, és az egyház fizette ki, de az önkormányzat figyelmeztette a topográfust, hogy ne kérjen még egyszer pénzt – jött a válasz, és több ellenvetés nem volt, de kicsit később újra kisült a feszültség, és el is durvult a hangnem. Egy másik határozattal 45 ezer lejes támogatást szavaztak meg a leromlott szotyori templom tetejének javítására, és Rápolti István arra kérte a városvezetést, hogy ezt a pénzt közvetlenül a vállalkozónak adja át, mert „sok esetben gyanús neki”, ahogy az eklézsia gazdálkodik. Ezt a kijelentést általános megrökönyödés fogadta, Miklós Zoltán RMDSZ-es frakcióvezető meg is kérdezte, hogy a falufelelős lopással gyanúsítja-e a tiszteletes urat vagy a presbitériumot. Nem, dehogy, csak a lelkész betegsége miatt nem látja el megfelelően a hivatalát, és a szotyoriak szeretnék tudni, hogy miért nem haladnak a dolgok – magyarázkodott Rápolti, de azért később, a napirend végi hozzászólások során is kapott egy legorombítást Miklóstól, és civakodva is távoztak, noha Sztakics Éva – meglepetésének is hangot adva – nyomatékosan megígérte, hogy különösen odafigyel majd ennél az elszámolásnál. Leszögezte: a támogatást az egyház kapja, és az egyház szerződik a kivitelezővel, mert övé a templom, de a közpénzek elköltéséről mindig pontos kimutatást kérnek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1451
szavazógép
2015-10-09: Nyílttér - :

Az utca hangja

K. Gábor, Sepsiszentgyörgy. Polgármesterünk többször meghirdette, hogy minél kevesebb autót szeretne látni a város központjában, és keményen neki is fogott elképzelései megvalósításának. Miután egyirányúsítottak olyan utcákat is, amelyek szélessége és forgalma bőven elbírná a két irányt, most már egészen ki is tiltják a belváros egyes részeiről a gépkocsikat. A cél az, hogy gyalogoljon a jónép, vagy ha nem akar, keringjen kilométereket egy-egy fizetős parkolóhelyért.
2015-10-09: Nyílttér - :

Malmok, molnárok Uzonban és környékén

Befogom a lovam, befogom a lovam
A zöldre festett kiskocsimba.
Elviszem a búzám, elviszem a búzám
A szentiváni nagy malomba.
Megkérem a lisztes molnárt, őrölje meg a búzámat,
Úgyis más öleli, úgyis más csókolja odahaza a babámat.
Ismerős nóta, igaz?