Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. április 10., csütörtök: Közélet Hogyan ne javíttassunk utat (Még aszfaltozni sem tudnak)![]() Csíki utca
Itt a tavasz — Sepsiszentgyörgyön is megkezdődtek az autósok bosszúságai.
Városunkban manapság ismét az a sajnálni való, akit balsorsa volán mellé ültetett. Minden együttérzést és elismerést megérdemel ugyanis az, aki kigödrösödött útjainkon anélkül tud végighajtani, hogy balesetet szenvedne vagy gyalogosokat gázolna el. Az aszfaltban tátongó gödröket kerülgető, folyton irányváltoztatásra kényszerülő gépkocsikban valóságos ideg- és erőpróba a haladás, ha az állandó ritmusváltást és döcögést annak lehet nevezni.
A jelenség évente, de legalább kétévente megismétlődik minden szakaszon, s lehetetlen nem arra gondolni, hogy nem nedves klímánk és fagyos teleink a hibásak, hanem az útjavítók, akiket a megrendelő önkormányzat nem a megfelelő módon ellenőriz. Már tavaly elképesztőnek találtam, hogy például a Lázár Mihály utca aszfaltozása valami fél évet tartott, s miután az úttestre végül aszfaltszőnyeg került, a járdáknak még hónapokat kellett várniuk a rendbetételre. A pimasz semmibevétele annak a sok ezer embernek, akinek hónapokon át naponta kétszer-háromszor kerülgetnie kellett az építőanyagot vagy a gödröket, ékes példája volt annak, hogy az ántivilág hasonló munkamódszeréhez képest mi sem változott tájainkon. Akkor, mint tudjuk, a beruházási terv volt a fontos (illetve az sem), és az ember nem számított — ma, úgy látszik, hasonlóképpen lelkiismeretlen magánvállalkozók áldozatai vagyunk.
Ahogyan eltűrte a megrendelő tavaly a magánipar packázásait, ugyanúgy tűri, hogy ne mondjam, bátorítja ma azt, ami a Gyöngyvirág utcában folyik. E szerencsétlen utca, nevére rácáfolóan, a város egyik legforgalmasabb útvonala, s bár nem alkalmas rá, jobb híján terelőútként fungál, és mint ilyen, kiiktathatatlan. Nos, két hete a legképtelenebb döcögés és szlalomozás kényszere teszi próbára az itt áthaladó gépkocsivezetők idegeit, ugyanis javítják burkolatát. A baj nem az, hogy belefogtak a munkálatba, hanem hogy azok megint kétségbeejtően elnyúlnak, a régi rossz recept szerint. Érthetetlen, miért nem köti ki a megrendelő, hogy ahol az aszfaltmaró elhalad, ott rögtön jöjjön utána a foltozó, és terítse le az új aszfaltot? A mai állapot szégyene a városnak, akárcsak a nagy híd körforgalmánál az úttestben immár két hónapja tátongó két méter átmérőjű gödör. Miként az is nyilvánvaló, hogy az útjavítók klímánknak nem megfelelő aszfaltot használnak. Az északi Finnországban kiváló aszfaltos utakat láttam: meg kéne kérdezni őket, milyen keveréket terítenek. De különösen azt: a haszonleső magánvállalkozóknak hogyan néznek a körmére? Szerző: B. Kovács AndrásCikk megjelenítése: 477Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
vicceslaci - 17:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
vicceslaci - 17:30 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 17:09 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 17:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
