A magyar költészet napja

Természetesen, az orosz költészetre értette, de úgy gondolom, ezt április 11-én, a magyar költészet napján a huszadik század egyik legnagyobb költője, József Attila születésnapján minden különösebb túlzás, euforikus nagyotmondás nélkül a magyar költészetről is elmondhatjuk. Tájainkon a magyar nép zivataros századaiban, a történelmi haláltánc egymást leköröző jeleneteiben, már az első jelentékeny s még latinul író magyar költő, Janus Pannonius sorsa összefonó­dott, méghozzá szétszálazhatatlanul fonódott össze verseivel. Még nyilvánvalóbb ez a már magyarul író, kalandos életű Balassi Bálint esetében, de sors és mű nyomasztóan kapcsolódik össze a tragikus sorsú költő és hadvezér, Zrínyi Miklós esetében is, nem is beszélve az elmúlt két évszázad legnagyobb magyar költőiről, Petőfi Sándorról és Ady Endréről, akiknek verseit meghatározza tragikus lényeglátásuk és nem kevésbé tragikus sorsuk, mint ahogy sorsukat is meghatározzák, méghozzá nemegyszer katartikus és döbbenetesen bekövetkező, versbe írt jóslataik. De gondoljunk a névtelen, nádasokban bujkáló igricekre, a török hódoltság bujdosó dalnokaira, a Bécsben költészetet teremtő testőrírókra. Kár folytatni, világos, hogy sorsukba belejátszanak a verseiket meghatározó fene fátumok. Hogy a magyar történelem tragikusan ismétlődő epizódjai mégsem temetik maguk alá a költőket, az tehetségük mellett elszántságukat és erejüket is bizonyítja. Ahogyan Petőfi máig ható érvénnyel megfogalmazta: szabadság, szerelem, e kettő kell nekem. De abból sem csinál titkot, hogy a sorsát és verseit behatároló két kitüntetett fogalom közül melyiket részesíti előnyben. Ami mindig is hiánycikk volt a nem létező magyar börzén: a szabadságot. A magyar költészet a szabadság igézetében fogant, noha nagyon sokszor, Nagy László lidércnyomásosan telibe találó szavaival: vért akart az ábránd. (Nagyon sokszor, ez sem titok, a költők vérét is…) Ez a szabadság vonzáskörében alakuló tragikus ábránd s a nem létező vagy nagyon is létező vér hitelesíti azután a magyar költészetet. Amely vitathatatlanul nagy költészet. És az örökösei vagyunk, ami nem kevés felelőséggel jár…