Sepsiszentgyörgy, 2017. november 21., kedd 12:20
Köszöntjük Olivér nevű olvasóinkat!

A néphagyomány ápol minket (Népművészet)

2015. november 9., hétfő, Életmód
Pál Tünde az általa festett árkosi szószékkoronával
Pál Tünde az általa festett árkosi szószékkoronával
Pál Tünde két festett bútora, egy téka és egy hozományos láda is bekerült a XVI. Országos Népművészeti Kiállítás anyagába. A szakma legrangosabb magyarországi seregszemléjét az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Hagyományok Háza és  a Népművészeti Egyesületek Szövetsége a tárgyalkotó népművészet, népi kismesterségek legkülönbözőbb ágaiban alkotók számára szervezi, a munkák pályázat útján kerülhettek be az egész Kárpát-medencéből. A cél az elmúlt öt év legszínvonalasabb népi kézműves alkotásainak reprezentatív bemutatása, a mestermunkákat a Néprajzi Múzeumban 2016. március végéig lehet megtekinteni. A siker kapcsán az alkotót a bútorfestéshez kötődő kapcsolatáról is kérdeztük. 
 
A kiállításon a több ezer pályamunkából (az első szakaszban hét központban 160–180 alkotó jelentkezett) több száz paraszti hímzést, csipkét, kékfestőt, viseletet, népi ékszert, szőttest, nemezt, faművességi terméket (használati tárgyak, bútorok, játékok), csont- és szarufaragást, kovácsolt tárgyat, fazekas- és bőrműves munkát, szalma-, csuhé-, gyékény- és vesszőfonást, mézeskalácsot és gyermekjátékot állítottak ki.
– Miért vettél részt a pályázaton?
– Székely Erika, aki tanítványom a Művészeti Népiskolában, hozta a pályázat kiírását, és úgy döntöttünk, hogy benevezünk,  így a Művészeti és Népiskola is részt vett egy másod- és harmadévesek által megfestett szobabelsővel, a békéscsabai regionális válogatásba ez is bekerült.
– Melyek voltak az elvárások?
– A kiírás szerint azok a tárgyak, alkotások választhatók be, amelyek egyértelműen utalnak eredeti funkciójukra, és maradéktalanul érvényesül gyakorlati használhatóságuk. Ugyanakkor anyagválasztásuk kifogástalan, a szerkezet, szerkesztés tradicionális, az arány és forma hibátlan, a kivitelezés kifogástalan. A díszítés megválasztása, alkalmazása esztétikus, egyértelmű a művészettörténeti, népművészeti korszak, és felismerhető a tájegység mint alkalmazott előkép. A színek használatában, felületkezelésben hagyományos és minden követelménynek, előírt szempontnak megfelel, példaértékű.
– Mióta műveled a bútorfestést, kitől tanultad?
– Bútorfestéssel 2001 óta foglalkozom, de tulajdonképpen beleszülettem, ebben éltem. Szülőfalum, Felsőrákos hagyományaihoz erősen ragaszkodó közösség, itt nem lehet „megúszni” az érintettséget. Dédnagyanyám, Erdő Kata ismerte a bútorfestés motívumait, gyermekként az általa megrajzolt virágtöveket színeztem kifestős helyett, tehetséges mesemondó is volt. Rokonaim között volt kerepinkészítő, csipkekötő, Székely Piroska, szomszédunk és rokonom, a ma is élő Kádár Julianna a legmívesebb népviseleteket készítette, és még sorolhatnám. ODFIE-esként (Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet) többször szerveztem a népi mesterségek táborát, és egy ilyen alkalommal a kézdivásárhelyi Török Emese bútorfestő, akkoriban a brassói Mina Margit műhelyének alkotója biztatására kezdtem el festeni.
– Milyen mintákat használsz, és miért épp azokat?
– Az előbbiekből érthető, hogy főként felsőrákosi, de udvarhelyszéki motívumokat is festek, amelyek, bár egyértelműen tükrözik a forrást, az etnikus specifikus stílusjegyeket, mégis újként jelennek meg, tartalmazva saját alkotói elképzeléseimet, néha visszafogottabb díszítéssel. Célom az is, hogy a festett bútorok korszerűek legyenek, illeszkedjenek a XXI. század környezet- és lakáskultúrájába. Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy a díszítés, motívumalkalmazás legyen jelzésértékű, mert számomra a jelek, szimbólumok tárják fel a valóság mélyebb rétegeit, erősítik a közösségemhez való tartozásom érzését. Meggyőződésem, hogy aki felfedezte a transzcendenciát, és megélte a szakrális megtapasztalást, ma is képes erre a függőleges kapcsolatra. Amikor ezt mondom, olyan dinamizmusra gondolok, amelynek gyökerei az ember szimbolikus gondolkodásának mélyére nyúlnak, és képessé teszik a belső fejlődésre, változásra, növekedésre, emberi kapcsolatainak ápolására. Hiszem, hogy a szakralitás minden emberi cselekedetben, alkotásban valamilyen szinten tetten érhető, hiányában tartalmatlanná, értelmetlenné válik mindkettő. Tudok azonosulni azzal a gondolattal, amit a kiállítást megnyitó beszédében Andrásfalvy Bertalan  megfogalmazott: „A népművészetet, a néphagyományt ápolnunk kell… – szokásunk mondani. Mit is jelent ez?  Így javítanám: nem ápolni kell, hanem meg kell tanulni, majd az ápol minket.”
– Mit gondolsz az elismerésről?
– Ez lévén a legrangosabb szakmai megmérettetés, minden alkotó joggal büszke, ha alkotását a több ezer pályamű közül kiválasztják, még akkor is, ha nem díjazzák. A kiállításon egyébként a Gránátalma-díjat, az arany, ezüst és bronz oklevelet lehet elnyerni sokéves szakmai tapasztalattal. Bizakodom, talán tíz év múlva én is megkapom ezek valamelyikét.
– Mit hozhat a „konyhára” ez az elismerés?
– Azt remélem, lehetőség, amely felhívja a figyelmet arra a szakadékra, amely a minőségi népművészet és a külföldi turistákat és tömegízlést megcélzó, népművészetnek hazudott, igénytelen termékek között van, és ugyanakkor arra is, hogy emberi kéz alkotása személyességet és életet hordoz, amelyre a mai korban egyre nagyobb szükség van.
Hozzászólások
2015-11-09: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy
özv. MIKLÓS ISTVÁNNÉ
BENDE MÁRIA
nyug. tanítónő
életének 91. évében 2015. november 8-án elhunyt.
Drága halottunk földi maradványait november 10-én helyezzük örök nyugalomra a dálnoki temetőben.
A temetési szertartás 14 órakor kezdődik a családi háznál.
Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
A gyászoló család
du.
2015-11-09: Életmód - :

Apáról fiúra

„A festett bútorok tanulmányozása szempontjából kivételesen szerencsés a helyzet Vargyason. Az udvarhelyszéki Erdővidék e szép falujában tovább élt a festett bútor divatja, és ugyanakkor ez a község az erdélyi festett bútorok egyik legrégebbi, magas művészi színvonalú termékeket előállító központja, ahol a legnevezetesebb bútorfestő, asztalos család egyik élő tagja, idős Sütő Béla személyében egyaránt kitűnő mesterét és hagyományőrzőjét találni az itteni festettbútor-készítésnek” – írja ifj. Kós Károly A vargyasi festett bútor című könyvében.