Kicsit megkésve, de annál nagyobb felületességgel elkezdődött az erdélyi magyar önvizsgálat is. Legalábbis az RMDSZ miniparlamentjének nevezett – egykoron valóban akként működő – Szövetségi Képviselők Tanácsának hétvégi ülésén több magyar vezető is felvetette ennek szükségességét.
Mi több, ha egy romániai, erdélyi közéleti ügyekben kevéssé járatos elemzÅ‘ kizárólag Kelemen Hunor szövetségi elnök beszéde alapján Ãtélné meg a Romániában jelenleg zajló történéseket, könnyen azt a következtetést vonhatná le, hogy a magyar szervezet adja a legmegfelelÅ‘bb választ mindarra, amit az utca követel. A kormányválságra javasolt RMDSZ-es megoldás – szakértÅ‘i kormány kinevezése, majd elÅ‘rehozott választások megszervezése – alighanem a legésszerűbb opció a jelenlegi helyzetben. PozitÃvumként értékelhetjük azt is, amit Kelemen Hunor a nyitásról, a többi alakulattal való együttműködésrÅ‘l mondott, és újdonság, hogy késznek mutatkozott akár az Erdélyi Magyar Néppárttal is tárgyalni. Nehéz volna vitatni azokat a kijelentéseit is, melyek szerint vigyázni kell arra, hogy a demokratikus intézményeket ne kérdÅ‘jelezzük meg. És ne hagyjuk ki azt a replikát, amelyet a parlamenti székekért aggódó frakcióvezetÅ‘ Máté Andrásnak adott: az RMDSZ honatyáinak bátraknak kell lenniük ahhoz, hogy ne a székükhöz ragaszkodjanak.
Csakhogy. Többször megtapasztalhattuk már, a szépen hangzó szólamokat tettek nem nagyon követik. Kelemen Hunor maga is többször megszegte Ãgéretét, amikor az autonómiastatútum kidolgozása csúszott hónapról hónapra, s most, hogy elkészült, láthatólag nem sietnek a parlament elé terjeszteni azt. Aztán a kongresszuskor meghirdetett újratervezésbÅ‘l sem sok mindent észleltünk eddig a gyakorlatban. Vitatható az is, amint az RMDSZ politikusai, társadalmi válságként állÃtva be az elitkrÃzist, voltaképpen szétkenik a felelÅ‘sséget: Kovács Péter fÅ‘titkár példája a késÅ‘ és pontatlanul dolgozó vÃzszerelÅ‘rÅ‘l tetszetÅ‘s ugyan, de azért alapvetÅ‘en mégiscsak azért vonultak utcára több tÃzezren Románia nagyvárosaiban, mert az ország vezetÅ‘i szétloptak mindet, amit elértek, nem pedig a vÃzszerelÅ‘k ellen.
De a legnagyobb baj, hogy Kelemen Hunor mellett ott strázsálnak azok a régi fegyvertársak, akik láttán menten hitelét veszti minden megújhodásról szóló frázis. Ott van Borbély László, a nagy politikai alkuk mestere, ott áll Verestóy Attila, mintha Udvarhelyszéken nem kerülne új, hiteles politikus, ott a székért aggódó Máté András, aki egy egész frakció félelmét tolmácsolja, vagy ott az SZKT elnökévé újraválasztott Biró Rozália.
Márpedig úgy nehéz lesz az újratervezés, ha új emberek alig akadnak. És az is nagy kérdés, hogy ama új hullám, ahonnan merÃtenek, hozhat-e változást. Vagyis a szövetség emlÅ‘in nevelkedett ifjúsági szervezetekbÅ‘l kikerülÅ‘ fiatal nemzedék képviselÅ‘i valóban felkészültebbek, feddhetetlenebbek-e, mint mentoraik?