Csíki János szerencsés élete

Még mindig a kollektív gazdaság jelszavas dicsérete zsong a fejemben, amikor vendéglátónk, mintha erre ráérezne, elmondja, hogy azoknak, akik a kuláklistázást végezték, nehezükre esett az írás, s ezért ő maga írta fel a saját kapujára: Itt kulák lakik, ne higgy neki!

János bátyánk jó humorú, joviális öregúr. Valamikor az ,,átkosban" egyszer a színházi busszal kanyarodtunk erre, megálltunk a malomépület előtt, s János bátyánktól, előzetes egyeztetés alapján, amelyet valamelyik színésznő vagy Bákai aligazgató intézett, öt-öt kiló finomlisztet vásárolhattunk. Nagy dolog volt ez akkor, s nagy merészség is, nem a mi, hanem Csíki János bátyánk részéről, mert az ilyesmit akkortájt nem nagyon kedvelte a hatalom.

Ennek a titkát nem firtatom, mert egy hosszasabb beszélgetésből úgyis kiderülnek bizonyos dolgok. Többedmagammal vagyok, s a szövegelés nincs híjával a humornak, miközben én, résen levő újságíróként két hahotázás közben azt mérlegelem, hogy mikor kérdezzek rá: honnan van az a kapavágásnak tűnő, hatalmas forradás a János bácsi koponyáján? Amikor pedig elérkezettnek látom a pillanatot a kérdés feltevésére, mert megvan hozzá a jó kedély, elő is hozakodom a nyelvem alatt szorongatott kérdéssel, de nem kapavágást, mert ez kevésbé hősies dolog, hanem ,,kardvágást" emlegetek.

— Amikor kilencéves voltam, a nagyobbik bátyám, Sándor, aki Bardocon volt molnár, faluról falura járt az őrlőért — hallgatom a koponyasérülés történetét.

Nem állom meg, hogy közbe ne vágjak: csernátoni vagyok, ahol 32 vízimalom volt, s az őrlőért a molnárok nálunk is a szomszédos falvakba is elmentek.

Ismeri, veszi át a szót, járt ott, mert amikor Szőcs Kálmán volt a pénzügyi igazgató, János bácsi malmot akart létesíteni Csernátonban is. Dragoş papa, a megyei alelnök is biztatta erre, de aztán nem lett semmi a tervből, mert nem tudta tisztázni az épület jogi állását.

— Szóval, a koponyámon a vágás onnan származik, hogy Sanyi bátyám lejárt Köpecre őrlőért. Én mint gyermek már benne voltam abban, hogy molnár leszek. Mentem vele. Mikor indultunk haza, a szekéren úgy álltak a zsákok egymáson, mint a kupás cserép a ház tetején. Én a legfelső zsákon ültem. És hajtottam a lovakat. Sanyi bátyám a falu között reám bízta a szekeret. Amikor Sanyi bátyám leszállt, hogy igyék meg egy pohár pálinkát, apám jó hangulatban már jött ki a kocsmából. Megfogta a szekérrúd végét, hogy vezesse a lovakat. S örvendezett a fiának, hogy ott ül a zsákok tetején. Ahogy a szekérrel lejtettünk be az udvarra, én a zsákokkal együtt becsúsztam a lovak közé. Az első kerék elmetszette a fejemet itt — mutatja a ráf skalpolásának a helyét —, s a hátsó körbe-kereken vágta a koponyát. Ott maradtam a szekér háta mögött, félig holtan. Aztán a doktorok kireperáltak. Olaszteleken megkezdték, Baróton folytatták, s Kolozsváron és Nagyváradon befejezték. A koponyacsont összetörött, de az agy nem sérült. A csontok viszont úgy forrtak össze, hogy nem hallottam. Édesanyám meg volt ijedve, hogy süket maradok, s akkor elvittek Kolozsvárra. Ott tettek egy gumicsövet a fülembe, s azt mondták, azt időközönként ki kell venni. Egyszer kivettük, s többet nem lehetett visszatenni. Hirtelen összenőtt a helye. Újra elvittek Kolozsvárra. Azóta jól hallok. A látóidegszál is megsérült. Az orvosok azt mondták, hogy ez vagy reuma, vagy alkohol, vagy sérülés. Én amikor az alkoholt előhozták, azt hazudtam, hogy nem ittam sokat.

Az előadást nagy érdeklődés kíséri, minden poén után hahotázás zárja a mondatot. János bácsi formában van — a 77. életévét tapossa —, és mondja, hogy szeretné, ha a Székelyföld-tábla, amelyet ő a saját földjére ráenged, akkor avatódnék, amikor betölti a 77. életévét. Erre iszunk egy-egy korty meggypálinkát, s a szemünk sarkából az asszonynép által az asztalra helyezett füstölt kolbászt és savanyúságot figyeljük.

Nos, az egykori fejseb révén képbe kerül Vargyas, mert ez az esemény ott történt. János bácsi Vargyason született, szülei is molnárok voltak, a vízimalmot Daniel bárótól vásárolták, községi malom volt. A nagyapjáé, akit személyesen nem is ismert, édesapja tőle örökölte. De 1948-ban jött az államosítás, a családot kilakoltatták, s valamerre el kellett lenni.