Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. április 15., kedd: Világfigyelő Magyar TükörLesznek-e előrehozott választások Magyarországon? Ez volt a hét nagy kérdése. Sólyom László köztársasági elnök sorra találkozóra hívta a parlamenti pártok vezetőit. Hogy Gyurcsány Ferenccel miről beszélgettek, nem derült ki. Orbán Viktor viszont a találkozó utáni nyilatkozatában magabiztosan arról beszélt, hogy ha akarja a felbomló koalíció, ha nem, az ország érdekében előrehozott választásokra van szükség, és pártja felkészült a kormányzásra. * Nagy kérdés, hogyan lehet az előrehozott választásokat kikényszeríteni. A jelenlegi parlamenti erőviszonyok között, úgy gondoljuk, sehogy. A magyar alkotmány értelmében ugyanis nagyon nehéz megbuktatni a hatalmon lévő kormányt. Ehhez mindenekelőtt konstruktív bizalmatlansági indítvány kellene, de szinte lehetetlen elképzelni, hogy az ellenzék találna olyan személyt, akit a szocialista többség megszavazna Gyurcsány Ferenc helyett a kormányfői tisztségre. * Ilyen ma az MSZP-ben nincs, legalábbis senki nem tud róla, ráadásul a szocialisták mindent egy lapra, tehát Gyurcsány Ferencre tettek fel, úgy tűnik, pártjában még teljes a bizalom iránta. * Van persze más út is az előrehozott választások kikényszerítésére. Ha nem sikerül megszavazni a költségvetést, a kisebbségi kormányzást felvállaló miniszterelnök kezdeményezheti a parlament feloszlatását, mivel elfogadott költségvetés nélkül megbénulhat az ország. Az is igaz viszont, hogy erre a lépésre az alkotmány nem kötelezi. * A hét másik nagy kérdése az volt, hogy, ha felbomlik a koalíció, ha az SZDSZ küldöttgyűlése április végén rábólint a kilépésre, akkor Gyurcsány Ferencnek csak egy lehetősége marad, a magyar parlamentáris viszonyok között szinte elképzelhetetlen kisebbségi kormányzás. Ami azt is jelentheti, hogy a reformoknak vége, Gyurcsány a kényes egyensúly állapotában aligha viheti sikerre elképzeléseit, ezeket ugyanis nem szavaznák meg. Így egyetlen célja marad: a hatalom minden áron való megtartása, s a lavírozás. Hogy ebben az SZDSZ fogja-e támogatni, és egyáltalán milyen lesz az a bizonyos kívülről való kormánytámogatás, egyelőre még kérdéses. De az is tény, hogy a szabad demokratáknak — akik a közvélemény-kutató intézetek egybehangzó felmérései szerint egy-két százalékon állnak — kifejezetten nem érdekük az előrehozott választás, hiszen a jelenlegi helyzetben be sem kerülnének a parlamentbe. Szent-Iványi István, az SZDSZ brüsszeli, európa parlamenti képviselője szerint pártjának most a hátralévő időben úgy kellene politizálnia, hogy megmutathassa saját arcát, hiszen ha tovább tart a válság, és képtelenek rendezni soraikat, nagyon könnyen mélypontra sodródhatnak. Szent-Iványi úgy látja, hogy a párt vitatott legitimitású elnöke, Kóka János nagy odaadással végzi a szerkezetileg szétzilált alakulat új arculatának kialakítását, a baj azonban nemcsak az, hogy legitimitása a sokat emlegetett választási csalások miatt megkérdőjelezhető, hanem az is, hogy rossz az imázsa. Az SZDSZ elnöke a párt emblematikus figurája is, Kókáról nagyon ellenszenves kép él a köztudatban, egy arrogáns, újgazdag vállalkozó képe, aki pillanatnyi szeszélyből lépett át a politikába. S ezt a képet — fejtegette Szent-Iványi — nagyon nehéz lesz megváltoztatni. Ezt világosan mutatják népszerűségi adatai is… Szerző: Bogdán LászlóCikk megjelenítése: 346Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
vicceslaci - 17:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
vicceslaci - 17:30 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 17:09 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 17:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||