Dr. Korcsák Károly egykori kórházigazgatót, a fertőző betegségek osztályának főorvosát a gondviselés egész életén át szárnyai alatt tartotta. Vonzó alkati örökségéhez kellő észbeli képesség is társult. Olyan helyen töltötte gyermekkorát, ahol az anyanyelv mellett játszi könnyedséggel megtanult németül és románul.
Kilencéves korától Nagyenyeden Pápai-Páriz Ferenc és Áprily Lajos neves tanárelődökhöz méltó oktatók oltották bele a tudás, a kultúra szeretetét, népünk értékeinek megbecsülését. Sikeres érettségi után sikeres felvételi az orvosi egyetemre, s mert édesapja a romániai vasipar egyik fellegvárában dolgozott, ami nagyon „egészséges származásnak” bizonyult a hatalom szemében, nem kellett valamelyik elmaradt falusi körzetben napszámra dagasztania a sarat, hanem a fővárosba vitték a három nyelvet beszélő, talpraesett fiatalembert, megbízván az országos Vöröskereszt vezetésével. Ezután a Párt orvosa lett.
Az enyedi iskola szelleme (és valószínűleg házassága is) megóvta Korcsák doktort attól, hogy „pártkatonaként” fusson be szakmai karriert. Amikor megtudta, hogy a sikertelen görögországi kommunista felkelés menekültjeinek egy csoportját az előpataki fürdőtelep épületeibe helyezik el, felettesei nagy megrökönyödésére kérte, hogy nevezzék ki őt orvosukká. Így választotta második szülőföldjéül Székelyföldet. Innen nevezték ki a sepsiszentgyörgyi kórház igazgatójának, s nemsokára a fertőző betegségek osztályának vezetőjévé. Ebben a minőségben ismertem meg 1959 novemberében.
* * *
1927. január 27-én született a bánáti Végváron. Hatéves korában kezdi az első elemit, majd Resicán folytatja tanulmányait. Itt tanult meg románul és németül, ami aztán további életútját nagymértékben befolyásolta. Szülei a jól tanuló kisfiút a nagyenyedi Református Kollégiumba íratták, a háborút követő zűrzavaros 1944–1945-ös iskolai évet a temesvári Piarista Főgimnáziumban járja, de ezután visszatér Enyedre, és ott érettségizik 1946-ban.
Édesanyja biztatására a kolozsvári Bolyai Egyetem Marosvásárhelyre kihelyezett orvosi karára felvételizik. Nagyon jó eredménnyel tanul, 1950–1951-ben mint bentlakó orvos dolgozik, 1952-ben sikeresen államvizsgázik. 1953. március 31-éig a Gyulakutai Hőerőműnél üzemorvos, majd a maroshévízi rajoni kórházhoz kerül. Innen 1953. július 17-én – mint „jó származású” orvost – Bukarestbe viszik a Vöröskereszt Szervezethez.
Felesége nem szívesen ment Bukarestbe, de követnie kellett férjét. Valószínű, ez a házasság is közrejátszott, hogy nemsokára felcserélték vidékkel a fővárost, figyelemre sem méltatva az egészségügyi miniszter szavait, miszerint: „Ekkora hülyével még nem találkoztam, aki itt hagyja Bukarestet, ahova mindenki szeretne eljutni.”
Előpatakon a görög kolónia orvosa. 1957-ben, miután dr. István Tibor kórházigazgató lemondott, kinevezték helyére a sepsiszentgyörgyi kórház élére. Állást a fertőző betegségek osztályán kap, amely posztnak megfelelően aztán 1958-ban szakvizsgázik, 1962-ben pedig leteszi a főorvosi vizsgát. Mindent megtett, hogy a Marosvásárhelyről éppen ekkoriban kiebrudalt magas szakképesítésű orvosokat Szentgyörgyre hívja. Olyan remek orvosi gárda jött létre épp az ő igazgatósága alatt, hogy élete második felében a hamburgi kórház alkalmilag helyettesítő orvosaként, majd a baden-badeni pácienseként összehasonlítva azokat az egykori szentgyörgyivel, büszkén és nosztalgiával gondolt a klinikai színvonalon működő egykori – általa igazgatott – vidéki kórházra. Jó kapcsolatot tartott fenn a marosvásárhelyi egyetem fertőző betegségek kórházának orvosaival. Mivel anyanyelvükön beszélt velük, Prázsmárról, de még Brassóból is voltak szász betegei is, közülük sokan – mindannyiuk kitelepedése után – Németországban is megkeresték diagnózisaiért. Bukaresti kapcsolatait is ápolta, szervezve olykor egy-egy vadászatot, amit egy-két mentő kiutalásával honoráltak a „nagyok”.
* * *
Felesége kérésére, aki jól érzékelte az idők változását, 1973-ban lemond kórházigazgatói tisztségéről, de három évig még aligazgatóként működik.
Időközben a nagyobbik fia, Károly gépészmérnöki szakot végez Brassóban, s 1981-ben összeházasodik a gyermekkori barátja lányával, Gorzó Erzsébet orvostanhallgatóval. 1982-ben megszületik az első unoka. Ettől kezdve büszke nagyapa.
A nacionálkommunizmus szorításának növekedése idején az amúgy is német gyökerekkel, nyelvtudással rendelkező család sokak példáját követve kitelepedik Németországba. Elsőként dr. Gorzó Erzsébet nem tér vissza egy rokoni látogatásból, egy év múlva követi őt férje kislányukkal. 1988-ban Korcsák doktorék is utánuk mennek, Hamburgban telepednek le. Az itthon maradt kisebbik fiút, Györgyöt kirakták a családi házból, a változás után csatlakozott a családhoz. 1991-ben összeházasodik a fogorvosnak készülő Tömöri Tündével, kitanulja a fogtechnikusi szakmát, majd végzés után Baden-Baden mellett fogorvosi praxist nyitnak. 1992-ben megszületik első fiúk, Móritz, majd ’94-ben Péter. Időközben, még 1983-ban Károlynak is születik egy lánya, Ágnes; az ötödik unoka szintén az ő fia, Silvester.
A természetszerető Korcsák doktor elég jól viseli a hamburgi nagyvárosi életet, az unokákkal bejárja a parkokat, számolják a hattyúkat, üregi nyulakat, vadkacsákat. Mégis jobban érzi magát a Baden-Baden melletti Feketeerdő közelében fekvő Gernsbachban, ahova 1996-ban költöznek, követve kisebbik fiát. Itt, akárha Szentgyörgyön, lehet gombászni, horgászni, ha nem is oly otthonosan, mint egykoron Rétyen vagy a szentiványi gát fölött.
Nyaranta Százhalombattán érzik legjobban magukat a kis hétvégi házban, ahol fel-felkeresik a szentgyörgyi barátok: István Tibor, Bogdán Rajcs Zsolt és Szőts Dániel.
Sajnos, hűségesen ápolt felesége évekig tartó betegség után 2008-ban elhunyt. Pontosan rá két évre, Kati unokájának kezét fogva – abban a hitben hogy ő tulajdonképpen unokáiban él tovább – 2010-ben dr. Korcsák Károly is csendben eltávozott.
Akikben tovább él: Kati Zürichben él férjével, Móritz Budapesten turisztikát, Ágnes Heidelbergben fizikát, Péter Tübingenben informatikát tanul, Silvester még középiskolás.
(Adatközlő: ifj. Korcsák Károly)