Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 17:57
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2008. április 17., csütörtök: Közélet

Belföldi hírek

Alakul a szövetség
Politikai szövetséget készül kötni a Szociáldemokrata Párt és a Konzervatív Párt. Az együttműködés ötlete az elmúlt napokban került előtérbe, hírügynökségi források szerint nem csupán választási, hanem politikai szövetséget köt majd a két alakulat, amely közös parlamenti frakciók kialakítását is jelenti. Daniela Popa, a konzervatívok elnöke tegnap elmondta: sikerült megegyezniük a részletekben is, így várhatóan még ma aláírják a megállapodást.
A 2004-ben kötött választási együttműködési megállapodástól eltérően a készülő szövetséget a törvényszéken is bejegyzik. A dokumentum rögzíti, hogy a két alakulat közösen alakít majd kormányt. Mircea Geoană, a szociáldemokraták vezetője közölte: közös parlamenti frakciókban gondolkodnak, az együttműködési megállapodásban ugyanakkor van néhány kitétel, amellyel a 2004-ben kialakult helyzetet kívánják megelőzni. Mint ismeretes, négy évvel korábban az SZDP és az akkor még Román Humanista Párt nevet viselő alakulat szerezte meg a legtöbb mandátumot a parlamentben, a Dan Voiculescu vezette párt azonban kihátrált a szövetségből, és a jobboldali koalícióval, illetve az RMDSZ-szel közösen alakítottak kormányt, miután Traian Băsescu államfő Călin Popescu Tăriceanut nevezte ki miniszterelnöknek.
Lesznek ajándékjegyek
A kormány tegnap módosította a sürgősségi rendeletet, amely megtiltotta ajándékjegyek juttatását az állami intézményekben dolgozó alkalmazottak számára. A módosítást követően az ajándékjegyek továbbra is juttathatók, ha futja a költségvetésben erre a célra szánt keretből — jelentette ki Paul Păcuraru munkaügyi miniszter. Varujan Vosganian gazdasági és pénzügyi miniszter már hétfőn kijelentette, az állami költségvetés lehetőségeitől vagy a helyi önkormányzatok saját jövedelmének kereteitől függően adják ki az ajándékjegyeket. A tanügyi szakszervezetek várják, hogy a kormány írásban közölje velük a határozatot, amellyel módosította a korábbi rendeletet. Tegnap a fővárosban több mint kétezer pedagógus vonult a kormánypalota elé, kérve az ajándékjegyek folyósítását.
Gyerekpénz vakációban is
Elfogadta a szenátus Frunda György szenátor azon javaslatát, miszerint a 18. évüket betöltött iskolások a nyári szünidő alatt is részesüljenek az állam által biztosított családi pótlékban. A korábbi rendelet előírta, hogy azon fiatalok esetében, akik gimnáziumban vagy szakiskolában tanulnak, de már betöltötték a 18 évet, a nyári szünidő alatt függesszék fel a pótlék folyósítását, és csak abban az esetben kapják meg visszamenőleg is a pénzt, ha a következő tanévbe is beiratkoztak. A végső döntést a képviselőház hozza.
Folytatódik a tömbházak hőszigetelése
Jóváhagyta a kormány a gazdaságilag hátrányos helyzetű városok tömbházainak hőszigetelését és szerkezeti megerősítését szorgalmazó országos program 2008-as akciótervét. Borbély László tárcavezető közölte: a fejlesztési, középítkezési és lakásügyi minisztérium programjának elsődleges célja a különböző iparágak hanyatlása, munkahelyek megszűnése következtében társadalmilag és gazdaságilag hátrányos helyzetű polgárok életminőségének javítása. Az idei akciótervben hat megyéből — Bihar, Gorj, Hunyad, Hargita, Máramaros, Suceava — összesen tizenhárom, hőszigetelésre és szerkezeti megerősítésre szoruló tömbház szerepel. Élesden 36, Rovinari-on 38, Petrozsényben 94, Petrilán 280, Balánbányán 185, Nagybányán 202, Gura Humorului-on 48 lakrész hőszigetelését és szerkezeti megerősítését végzik.
Kolozsváron külön indul az MPP
Miután a közös listákról az RMDSZ-szel folytatott tárgyalások megfeneklettek, a Magyar Polgári Párt Kolozs megyei szervezete úgy döntött, saját listákkal indul a helyhatósági választásokon mind a megyei tanács, mind a kolozsvári városi tanács képviselői helyeiért. Gergely Balázs, az MPP kolozsvári fiókszervezetének elnöke kijelentette: még elemzik annak a lehetőségét, hogy az RMDSZ jelöltjeit támogassák Kolozsvár polgármesteri tisztségére, illetve a Kolozs Megyei Tanács elnöki tisztségére. László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke leszögezte: az MPP volt az, amely lemondott a párbeszéd folytatásáról. ,,Azzal, hogy a második és a negyedik helyet kérték a kolozsvári tanácsi, valamint a második, negyedik és hatodik helyet a Kolozs megyei tanácsi listán, az MPP kifejezte azon szándékát, hogy nem hajlandó listáinkon indulni. Ilyen ultimátum típusú követelményekkel nem oldjuk meg a magyar közösség gondjait" — mondta.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- x:
Hírsaláta
CSÖKKEN A MAGYAR—ROMÁN BÉRKÜLÖNBSÉG. Rohamosan növekednek a bérek Romániában, és csökken az érdeklődés a magyarországi munkalehetőségek iránt. Sőt, némely romániai cégek újabban Magyarországról toboroznak munkaerőt. A felgyorsult gazdasági növekedés és az egyre több befektető megjelenése miatt ugyanis sok esetben munkaerőhiánnyal küszködnek a romániai cégek, főleg hogy a lakosság több mint tíz százaléka külföldön dolgozik. Romá­niában egyébként januárban 30,7 százalékkal volt nagyobb a havi átlagjövedelem, mint egy évvel korábban. Igaz, a magyarországi 125 100 forintos átlagbérhez képest így is alulmarad mintegy 40 000 forinttal. (Szabadság/Világgazdaság)

- Fekete Réka:
Rossz, és sokba kerül (Egységes félévi felmérés)
A megyei tanfelügyelőség az egységes félévi dolgozatok eltörlését javasolja, valamint azt, hogy az iskolák maguk dönthessenek arról, hogyan szervezik meg a VIII. osztály utáni felvételit.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS