Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 17:57
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2008. április 18., péntek: Közélet

Nemzetközi színházi fesztivállal ünnepelnek (Hatvanéves a Tamási Áron Színház)

Bocsárdi László, a Tamási Áron Színház igazgatója tegnap hivatalosan is bejelentette: rangos kulturális esemény színhelye lesz Sepsiszentgyörgy jövő év márciusában. Fennállásának hatvanéves évfordulóját ugyanis nemzetközi színházi fesztivállal ünnepli a Tamási Áron Színház.
Az ünnepen kívül azonban a Reflex Nemzetközi Színházi Biennálé első kiadásának célja, hogy a nézők számára egyfajta betekintést adjon különböző kultúrák kortárs színházi világába. Éppen ezért a tervek szerint négy állam — Románia, Magyarország, Csehország és Lengyelország — legfontosabb színházi előadásait tekintheti majd meg a szentgyörgyi közönség.
A meghívott színházak között szerepel a budapesti Katona József Színház, a berlini Deutsches Theater, a lengyel Teatr Wspólczesny vagy a Companie Jusef Nadj orléans-i csapat is. Az előadásokat nem szubjektív módon válogatják ki: azokat lehet majd megtekinteni, amelyeket az illető ország kritikusai a legjobbaknak ítéltek — közölte Bocsárdi László.
A Tamási Áron Színház rendező-igazgatója hozzátette: ezáltal a kritikusok ízléséről, illetve más országok nézőközönségének igényeiről is sok mindent megtudhat a közönség.
A biennálé címéről Bocsárdi elmondta: azért választották a Reflex nevet, mert a színház mindig is egyfajta tükröt tartott a társadalomnak. A reflex szóban ugyanakkor benne van a reagálás is egy bizonyos helyzetre, a fesztivál célja pedig éppen annak feltárása, miként reagál a kortárs színházi világ a 21. századi valóságra.
Bocsárdi elmondta: a fesztivált eredetileg őszre tervezték, és már tavaly elkezdték szervezni, hiszen ilyen rangú színházak meghívása rengeteg munkával jár. Végül azért döntöttek 2009 tavasza mellett, mert túl későn jutottak pénzhez, ráadásul ősszel több rangos színházi rendezvény is lesz. Az esemény költségvetése körülbelül hatmilliárd régi lej. Sepsiszentgyörgy város önkormányzata és a Kovászna Megyei Tanács két—két milliárdot biztosít, a többit szponzoroktól szerzik be. A fesztiválra remélhetőleg sikerül felújítani a színház előcsarnokát, és a bejáratot. A tervek szerint az előcsarnok egyfajta kulturális központként működne, ahol helyet kapna egy kávéház, filmvetítéseket és más művelődési eseményeket lehetne szervezni. A Tamási Áron szellemisége iránti tisztelet jegyében köztéri alkotást kívánnak állítani a színház főbejáratánál. A műalkotás elkészítésére pályázatot írtak ki.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Demeter J. Ildikó:
Virágot a retek mellé
Virágot a retek mellé Háromféle idényzöldséget kínál a sepsiszentgyörgyi piac azoknak, akik friss vitaminforrást keresnek a tavasz közepén: a hónapos retek csomója már egy lejért is kapható, saláta, zöldhagyma kissé drágábban.

- Farkas Réka:
Megvonták a politikai támogatást Vajdától (Büntet az RMDSZ
Megvonta az RMDSZ a politikai támogatást Vajda Lajostól, és az alsó-háromszéki szervezet operatív tanácsának döntése szerint leváltották az ügyvezető alelnöki tisztségből is ― tájékoztatott Albert Álmos területi elnök.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS