Mit is akarunk az oktatásban?

Meglepő, mert a két hónapos közvita nyilvános találkozóin éppen ennek ellenkezőjét hangoztatták az óvoda- és iskolavezetők, úgy tűnt, változtatni akarnak a jelenlegi állapotokon, jelesen azon, hogy a magyar gyermekek tömegesen buknak el a vizsgákon többnyire azért, mert nem tudnak románul. Minden bizonnyal azok hallatták a hangjukat a közvita során, akik ekképpen gondolkodnak, és lapítottak azok, akik tévesen azt hiszik, hogy kevesebbek lennénk azáltal, ha nem ugyanazt kérnék számon gyermekeinktől, mint a többségi diákoktól.

Harminc óvoda és iskola szerkesztőségünkbe juttatott törvénymódosító javaslatcsomagja közül tizenötben úgy szerepel a jogszabálytervezet vonatkozó cikkelye, hogy annak szellemében a középiskolában egységes lenne a tanterv és a tankönyv, legfennebb az V—VIII. osztályban változnának a tankönyvek és esetleg a tanterv is, több magyar iskola pedig minden okiratot csak román nyelven állítana ki. De a vaskos iratcsomóban nem találtunk egyetlen javaslatot sem arra vonatkozóan, hogy az egyházak indíthassanak már elemitől felekezeti oktatást, amit a törvénytervezet csak nyolcadik után engedélyez, az óvodák és iskolák nem kérik a differenciált román érettségit, kevesen igénylik annak lehetőségét, hogy a rendőriskolákban is lehessen anyanyelven tanulni, és hiányzik egy sor olyan javaslat, amely nélkül nem lehet az oktatás reformjáról beszélni.