Fogd és vedd, vidd és dobd? (Határhelyzetek)

Magyarországon a becslések szerint naponta 1,3 millió szatyor kerül forgalomba, és egy műanyag szatyrot átlag húsz percig használnak, miután eldobják azt, s ennek a lebomlási ideje háromszáz-négyszáz év. A törvénytervezet megfogalmazója a műanyag zacskó helyett növényi alapanyagból készített ,,zöld zacskót" ajánl, amely komposztálható, utána vízgőz, szén-dioxid és humusz keletkezik. Lebomlónak minősül a textiltáska és a papír is, bár az utóbbi egyes vélemények szerint közvetve ugyancsak súlyosan károsítja a környezetet. A papírgyártás ugyanis erdőirtást feltételez, s a gyártási folyamat túl energiaigényes.

Egyre inkább teret hódít az, hogy a legalkalmasabb bevásárlószatyor a textilalapú, főleg a lenből készült vászontarisznya vagy a bevásárlókosár.

Nagy-Britanniában a devoni Modbury volt az első város, mely 2007 májusától felfüggesztette a műanyagból készült szatyrok használatát — olvasom a világhálón. Az 1553 lakosú Modbury negyvenhét üzlete keményítőből készült papírzacskóval vagy lenszatyorral helyettesíti a műanyagot.

Ez nekem természetesen azt juttatja eszembe, hogy Háromszék egykoron híres lentermelő tájegység volt, és országos viszonylatban is igen tekintélyes lenfeldolgozó- és szövőiparral rendelkezett. Nem csupán a kíváncsiság mondatja ki velünk, hogy vajon akadnak-e vállalkozók, akik észreveszik, hogy amennyiben nem cserélik fel a göngyölegipar jelenlegi anyagait lebomló és környezetbarát anyagokra, előbb-utóbb belefulladunk a magunk előállította mérgező szemétbe. Vannak-e még textiles szakemberek és képzőművészek, akik a vászonszatyor-tervezésre adnák a fejüket?, hisz az esztétikailag igényes vásári portéka könnyen divattá, státusszimbólummá válhatna, mint ahogyan néhány évtizeddel ezelőtt a gyapjú alapú tarisznyák is gyorsan teret hódítottak, főleg a fiatalság körében.

A műanyag szatyor címszó alatt találom interneten a következő adatokat:

Ma a Föld műanyagszatyor-termelése havonta kb. 38 milliárd, vagyis napi 500 millió. Az egy főre jutó mennyiség Németországban évente 65, Ausztráliában 161, Nagy-Britanniában 200, az USA-ban 330 darab. Szóval, a műanyag zacskó hamar elterjedt az egész világon. És persze, nem csak a boltokban... Mára nyilvánvaló, hogy a környezet nagy árat fizet a kényelmes bevásárlásokért. A szélben szárnyaló, árokparton hömbölgő szatyrokat könnyű volt ráfogni a felelőtlen fogyasztókra, de aztán világossá vált a szemétdombokra kerülő zacskók problémája is — lebomlásuk akár ezer évig is eltarthat. Ne feledjük el: a műanyag táskák előállításához nyers kőolaj kell, energia és víz — miközben szén-dioxid kerül a légkörbe. Az USA-ban az évi 100 milliárd szatyor előállításához 12 millió hordó kőolajat használnak fel...

Amerikában San Francisco volt az első nagyváros, amelyben megtiltották a szupermarketekben a műanyag bevásárlószatyrok használatát. A kaliforniai metropolisban bizonyos időn belül a gyógyszertáraknak is rá kell térniük a papírzacskós, papírdobozos csomagolásra.

A nyolcmillió lakosú Londonban most tervezik a tiltó szabályok bevezetését. Egy közvélemény-kutatás szerint a lakosság hatvan százaléka pártolná a műanyagtilalmat. Európá­ban Korzika is bevezette a tilalmat, Afrikában Dar Es Salaam városa döntött a műanyag szatyrok betiltása mellett. Kína is fontolgatja a műanyag göngyöleg visszaszorítását.

A fogd és vedd, vidd és dobd! szemléletnek nemsokára befellegzik tehát. Székelyföld legnagyobb értékét, a turizmust fogja vissza az elképesztő mennyiségű műanyag szemét, amely nem csupán kiábrándító látványelem, hanem a kulturálatlanság szimptómája, a bizalom rombolója, mert ki akar és ki merészel teljesen elszennyezett környezetben akár egy pohár vizet is meginni?

A múltkor már megkérdeztük, hogy az általános választási szólamok helyett kik lesznek azok a polgármester- és tanácstagjelöltek, akik szétnéznek azokban a mérgező koszfészkekben, amelyek a településeket körülbástyázzák, s megválasztásuk esetében tesznek is valamit azért, hogy ezeken az áldatlan állapotokon változtassanak?