Nem látnak, de olvasnak

A megyei könyvtár gyermekrészlegén tartott vetélkedő inkább hasonlított baráti találkozóra, mint versenyre, a résztvevők kezdetben bátortalanabbul, de aztán felszabadultan szórakoztak.

Kovászna megyében háromszáznyolcvanhárom nem látót és kétszázhuszonöt gyengén látót tartanak nyilván, közülük harminchat gyermek. Háromszázhuszonnyolcan szorulnak gondozóra, ötvenöt vak ember betegnyugdíjas. A háromszékiek a Hargita megyei nem látók egyesületéhez tartoznak, de ritkán van alkalmuk találkozni ilyen népes részvétellel, mint szombaton. Alig akad közöttük, aki ismerné a Braille-írást, Szentgyörgyön csupán három-négy ilyen nem látóról tudnak a szociális gondozók, de akik a hét végi versenyen ujjukkal letapogatva a betűket felolvastak, bizonyították: érdemes megtanulni. A speciálisan kiképzett sakktáblák is előkerültek, csupán az okozott bosszúságot a szombat délelőtti foglalkozás résztvevőinek, hogy a vakok országos szövetsége olyan, magas filozófiai ismereteket igénylő irodalmi jellegű kérdéseket erőltetett rá a versenyzőkre (például Mircea Eliade vallásfilozófiai tanulmányával kapcsolatban), melyek leginkább arról szóltak, hogyan lehet megalázni egy csökkent képességű kategóriát, melynek életében amúgy is több a keserűség, mint az öröm.