Közömbös pedagógusok és a jövő

Ráadásul mindkét politikai alakulat az igazság és a szebb jövő letéteményesének tartja magát, s ebben a nagy küzdelemben mintha elveszne a lényeg: az élhető jövő, melynek záloga a megmaradás, s feltétele, hogy legyen még magyar lakosság, mondjuk, úgy ötven év múlva is a Kárpátok övezte földrajzi régióban. Nem akármilyen, hanem nemzeti öntudattal felvértezett, képzett, tanult, az újra és korszerűre fogékony embercsoport, amely képes megbirkózni a huszonegyedik század nagy kihívásaival, mely versenyképes lesz mind a hazai, mind az európai munkaerőpiacon. Ehhez ellenben olyan anyanyelvi oktatási rendszer szükségeltetik, mely e meglehetősen könyörtelen harcra felkészíti a gyermekeket, s nem átlagosan elfogadott, hanem annál magasabb szintű képzést nyújt. Ezért hangoztatják a kisebbségi oktatáspolitikusok, hogy a magyar iskolákban mind a pedagógusoknak, mind a gyermekeknek az átlagosnál jobb eredményt kellene produkálniuk. Ehhez képzettebb és elkötelezettebb ― s ne féljünk a nagy szavaktól ―, önfeláldozóbb oktatókra lenne szüksége a magyar iskolarendszernek, s olyan távlatos pedagógiai-módszertani rendszer alkalmazására, mely az oktatási-nevelési folyamatot eredményessé, versenyképessé teszi. Ilyen összefüggésben több, mint megdöbbentő az a tény, hogy a megye harminc iskola- és óvodaigazgatójának fele meg sem mukkant az új oktatási törvénytervezet vitájában. Pedig ― s erről magyar pedagógusok és politikusok is meglehetősen sokat beszéltek ― az új jogszabály nem épp nagylelkű a kisebbségi oktatás tekintetében, nem kívánja megreformálni a román nyelv és irodalom tanítását, sem a román nyelvű történelem- és földrajzoktatást, nem engedélyezi a magyar tannyelvű iskoláknak a differenciált érettségit, nehezíti a magyar intézményvezetők kinevezését s az egyházi iskolahálózat bővítését. A magyar pedagógusok, iskolaigazgatók egy része hallgat, úgy véli, jó nekünk az egynyelvű, azaz román bizonyítvány, minek bonyolítani az életet kétnyelvű dokumentumokkal? Végül is ― gondolják ― legyen jó, amit a felsőbb szervek, a tanfelügyelőségek és a minisztérium kitalált, minek nehezíteni újításokkal az életet.

Úgy néz ki, elpuhult, elkényelmesedett a pedagógustársadalom egy része is, jó esetben sült galambra vár. Azt hiszi, gondjait helyette valaki majd csak megoldja, s ha nem, az sem baj. A nemzet valamikori napszámosai ― tisztelet a kivételnek ― egyszerű óraadó automatákká váltak. Mintha már nem hinnének feladatuk és hivatásuk nagyszerűségében.