Farkas Réka
Történelmi ítélet született tegnap: húsz évet kapott a kommunista börtönök egykori parancsnoka, a kegyetlenkedéseiről híres Alexandru Vișinescu. Bő fél évszázadnak kellett eltelnie, hogy számonkérjék rajta egykori tetteit, a politikai elítéltek kínzását, éheztetését, legalább 12 fogvatartott halálát, és újabb másfél esztendő szükségeltetett, hogy kimondják a megfellebbezhetetlen döntést. Vișinescu 91 évesen kénytelen börtönbe vonulni, vezekelni egykori tetteiért.
Két és fél évvel ezelőtt, amikor a bizonyítékokat összegyűjtő Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet robbantotta a „kommunista pribékek” ügyét, Vișinescu még nagyon harcias volt. A Bukarest központjában, havi 3400 lejes nyugdíjból „tengődő” egykori börtönparancsnok nekiugrott az újságíróknak, megbánásnak, sajnálatnak nyomát sem mutatta. Két héttel ezelőtt, az ítélethirdetést megelőző tárgyaláson már könnyeivel küszködött, legnagyobb fájdalma az volt, hogy megfosztják katonai rangjától, kérte, hagyják meghalni.
Szinte lényegtelen, miként éli le utolsó hónapjait, éveit, rácsok mögött vagy lakásába zárva, legfontosabb, hogy ha nagyon későn is, de szembesítették bűneivel. Azzal, hogy nem elegendő kifogás az, ha parancsot teljesített, tettei túlmutattak a felső utasításon, önszorgalmú kegyetlenkedése sok-sok embert nyomorított meg, számos életet kioltott. Vișinescu elítélése több egyszerű igazságszolgáltatásnál, a tárgyalás során az egykori áldozatok visszaemlékezései a román Gulag embertelen, alig ismert rendszerét villantották fel, a tágabb közvélemény számára is nyilvánvalóvá tették: az ötvenes-hatvanas évek Romániája semmivel sem volt különb a sztálini Szovjetuniónál, az osztályharc véres volt, és ezerszám szedte áldozatait, a kommunista rendszer kiszolgálóit, haszonélvezőit soha senki nem kérte számon, elkövetett bűneik elévültek, nem kellett felelniük értük.
Változhatott a helyzet, és ebben nagy érdeme volt a kommunizmus bűneit vizsgáló intézet maroknyi csapatának, amely éveken át kutatott, gyűjtötte a bizonyítékokat, mindent megmozgatott, hogy kiráncigálja a feledés homályából az egykor történteket, bíróság elé állítsa a felelősöket. Nem annyira néhány nyolcvan-kilencven éves öregember börtönbe zárása volt a cél, sokkal inkább az igazság felmutatása.
Ismét napirendre kerülhettek a kommunizmus bűnei, melyeket túl könnyen és gyorsan feledtünk. Szembesülnünk kellett a múlttal, azzal, hogy mire volt képes ama sötét kor, miként számolt le ellenségeivel, hogyan termelte ki hóhérait, és ez mindennél fontosabb, mert ha nem ismerjük a történelem sötét korszakait, bármikor újraéledhet, kitermelődhet egy hasonló rendszer.
