Árokásás Árkoson

A pár éve önállósult község lakói olyan nagy számban jelentek meg az újságbeli hirdetésre, hogy bárki levonhatta a következtetést: a mesés összegek, melyekről a fáma, de a Háromszék tudósítása is szólt — nagy földvásárlásról adtunk hírt nemrég a csíki országút menti övezetben, ahol milliárdos befektetők állítólag lakóparkot kívánnak kialakítani a mai szántóföldeken, s ahol már áll egy műanyaggyár impozáns kék épülete, szintén az árkosi határban —, sokakban ébresztette fel a reményt, hogy visszakapott kisebb vagy nagyobb parcellája értékesítése valamelyest javíthat anyagi helyzetén.

Akkor a gyűlés nem tudott határozni, azzal oszlott fel, hogy következő logikus lépésként földmérő cégektől kérnek ajánlatot, és azután döntenek az érdekeltek a tervezett kicövekelés további sorsáról.

A második gyűlésen már a riporter is jelen volt. Miután a polgármester bejelentette, hogy a felkért három cég közül egy vállalta a feladatot, felállt annak képviselője, hogy megtegye ajánlatát. Érdekes fényt vet a megyei kataszteri hivatalbeli állapotokra tájékoztatása, miszerint a terület térképét megtalálta ugyan, de az adatok a számítógépes kezelés közben valahol elvesztek, úgyhogy szükséges a határrész egészének újbóli felmérése. Kisült, hogy egyesek már telekkönyveztették ott birtokukat ― s az információtól bizony az egész vállalkozás hirtelen tótágast állt. Hogyhogy telekkönyveztették? Hát azt ugyan ki adta ki nekik a terület felmérése előtt? Illetve, ha már létezett egy korábbi felmérés, miért nem tudtak arról az emberek?

Itt derült fény az ezredvégi román földosztás egyes rejtelmeire, s talán ezek feltárása és szóvá tétele érdekében érdemes némileg több figyelmet szentelni az árkosi keserveknek és bonyodalmaknak.

További rejtélye az árkosi ügynek, hogy a második gyűlésre alig kéttucatnyi ember jött el. Az érdeklődés ilyetén megcsappanása feltűnt a jelenlevőknek, találgatások is elhangzottak annak okáról, egyesek azonban mintha többet tudtak volna. Célzások történtek arra, hogy a faluban az első összejövetel után furcsa szóbeszédek terjedtek el. Volt, aki tudni vélte, hogy befolyásos személy jelentette volna ki: márpedig a másodszori kimérésből semmi sem lesz. Másik azt hallotta, hogy a kicövekelés hektáronként tízmillióba is belekerülhet, a riporterrel magával is közölte egy résztvevő, hogy neki kilencmilliót bizony a dolog nem ér meg. Egy harmadik ismételten szót kérve azt szerette volna tudni, mi lesz abban az esetben, ha X vagy Y nem lesz hajlandó kifizetni a ráeső részt, nem fullad-e kudarcba az egész? Érdemes-e egyáltalán foglalkozni a dologgal? A faluban ugyanis állítólag már van, aki kijelentette volna, ott egye meg a fene az egészet, ha ennyibe kerül, neki a föld se kell!

Erre jegyezte meg a kezdeményező polgármester, hallott a híresztelésekről, nem kell a mendemondáknak bedőlni, előfordulhat ugyanis, hogy akik ilyesmiket terjesztenek, pontosan azok érdekeltek abban, hogy a kimérésre ne kerüljön sor.

A második gyűlés végül azzal oszlott fel, május 15-ig az érdekeltek leadják birtoklevelük másolatát a polgármesteri hivatalban, a cég hektáronkénti másfél milliós ajánlatát ugyanis elfogadhatónak ítélték, és ezzel a folyamat beindulhat. A kicövekelés ugyan még nem jelent telekkönyvezést is, de ezt követően az is megejthető, mely már valóban többe kerül, arra viszont senki sem kötelezhető. Tudni kell azonban, hogy eladni bármilyen ingatlant csak telekkönyvezés után lehet.

A riporter ezt követően arra volt kíváncsi, milyen állapotok uralkodnak az árkosi határban, s szép sorban meg kívánja szólaltatni mindazokat, akik a mai helyzet megváltoztatásában, illetve akik annak fenntartásában érdekeltek, nem titkolva, hogy főleg a miértek megtalálása miatt teszi. Elsőnek hallgassuk meg a kezdeményező Máthé Árpád polgármestert, aki a helység szülötteként a dűlőneveket is pontosan el tudja sorolni. A kérdéses terület ugyanis ,,a Kökényessel kezdődik, fel a Kerek Erdőig terjed, s tovább a Lapos Kő Kútjáig", vagy még azon is túl. Mindjárt fény derül nem egy rejtélyre is:

― A falu felett az erdő felé eső részen fekszik e 120 hektár, a mesterséges kis bányató körül, a meddőhányótól nyugatra és északra. Olyan területek, melyeket az 1991/18-as első földtörvénnyel adott ki a kőröspataki bizottság, akkor a falu még oda tartozott. Az emberek birtoklevelet is kaptak rá, de a törvényes előírásokat a birtokba helyezésre soha be nem tartották. Úgy értem, hogy az embereket ki kellett volna vinni a terepre, megmutatni nekik, a percellájuk mettől meddig terjed, utána aláíratni velük a birtokba helyezési jegyzőkönyvet, majd miután azt tudomásul vették, a kezükbe adni a birtoklevelet. A kezükbe adni! Nem úgy, hogy más vegye fel helyettük. Arra a törvény nem ad lehetőséget. Más nem veheti fel helyettük. Márpedig megtörtént, hogy a birtoklevél az emberekhez tíz-tizenöt év múlva került.

― De hogyan történhetett?

― Nem vagyok hivatott ezt kinyomozni, de tudom, sokan későre kapták meg. Nem szeretnék erről beszélni, de akinek nem tetszik, hogy az emberek megtudják, hol fekszik a földjük, azzal vádol ma engem, hogy az egész földmérés kampányfogás. Nos, nem az, egész egyszerűen arról van szó, többen kérték, hogy a kimérés megtörténjen. Nem állítom, hogy magam nem lennék érdekelve, két parcellánk is fekszik ott, mindkét részről örököltünk. De többen felkértek a kimérésre.

Persze, pár hét múlva helyhatósági választások lesznek, a kérdés nem kerülhette el sorsát, hogy a politikai harc eszközévé ne váljon. Máthé Árpád RMDSZ-jelöltként száll harcba a polgármesteri székért, miután a minap megnyerte az előválasztást, mégpedig a társasgazdaság elnöke, idősb Rétyi Ödön ellenében.

Ki használta a földet eddig? A polgármester szerint:

— Nem a tulajdonosok használták, mert a társasnak van visszaadva.

Társas alatt a faluban a Spicomot értik, a valamikori téeszből leszármazott nagyüzemet.

— Már aki a társas tagja. Mert nem mindenki tagja a társasnak. És léteznek olyan magánszemélyek, akik tudni szeretnék, hol fekszik az övék, azt azonban senki megmutatni nekik nem tudja.

― No de ha nem tag, valami bért csak kapott a földjéért?

― Nem tudom, talán a társas kötött magánszemélyekkel is árendás szerződést. És az illető megkapta a járandóságát, ha megkapta. Nem tisztem utánanézni, az a két fél dolga. Viszont ha a parcellákat azonosítjuk, a szerződés ugyanúgy megmaradhat, ebbe nem szólhat bele senki. A kimérés miatt nem dől össze semmi, a szerződések érvényüket nem vesztik.

A polgármester szerint legalább 170 tulajdonosról ― olyan száz örökhagyó után ― s legalább kétszáz parcelláról van szó, köztük rengeteg az apró.

Idősb Rétyi Ödön, a Spicom nevű ,,társas" vezetője mindent másképpen lát, a legelőkimérésről a fenti nézetektől merőben elütő a véleménye. Mint ismeretes, a vele összefogóknak egyedüliként sikerült a megyében a volt téesz földjei jó részének egyben tartása. Tájékoztatása szerint a Spicom tagsága ma harmincvalahány főből áll, hatszáz hektáron gazdálkodik, ebből a vezető tulajdona százharminc hektár. A gazdaságban a döntésekben a tagok a birtokolt részvények arányában vesznek részt. Elmeséli, hogy a társas nehéz napokon ment át, de mára francia fajtehenekre épülő tejgazdasága kihúzta a kátyúból, ,,túljutottunk a mélyponton, európai szintű tehenészetünk van". Állítása szerint eljött az ideje, hogy a falu rendbetételének szentelje magát, függetlenként kíván indulni a helyi polgármesteri tisztért.

Témánknál maradva, a legelőügyről kérdezzük.

Rétyi Ödön szerint a földosztás körüli ellentétek miatt a társasnak évekig hiányzott százhuszonvalahány hektár szántója, pedig járt volna. Többévi pereskedés után ,,sikerült kicsikarni egy hektár szántó után egy hektár legelőt" azoknak, ,,akik itt maradtak benn". Ne állítsa senki, hogy ő fenyegeti az embereket, azoknak földjük nem lenne, ha ő nem harcolja ki. A földet az egykori állami gazdaság földjeiből kapták ― mutatja a topográfiai térképet, melynek birtokában van. ,,Fel van topózva, felosztva, a birtoklevél ki van adva. Mikor a gyűlést összehívta a polgármester, azt mondták nekem az emberek: ― Elnök úr, minket bolondnak néznek? Mi nem akarjuk kivenni. Mi öregek vagyunk, mit csináljunk a földdel? Mi örvendünk, hogy maga foglalkozik vele, s amíg az Isten magát élteti, mi magában bízunk. ― Akkor miért jöttek ide? A primár úr, lehet, kampányol... És az emberek felálltak, és hazamentek."

A riporter megjegyezte, hogy márpedig egyesek igenis kivennék a részüket, a második gyűlésen ez eléggé egyértelműen kiderült.

— A második gyűlésre én nem mentem el, mert nem volt értelme. Én azt mondtam, aki akarja, méresse ki. A föld ára felugrott, s egyesek pénzt akarnak csinálni. Ennyi az egész. De ne fizettessék meg másokkal, mert kicövekelni csak akkor lehet, ha az egész lábat felmérik. Egy hektár kilencmillióba kerül. Megmondtam a primárnak, azt tesz, amit akar, de pereskedésbe, költségbe ne vigye bele az embereket, mert abból cirkusz lesz.

Nos, ennyit az árkosi földvitáról. A társasnak nyilván nem érdeke a legelő felbontása, mások pedig szabadulni szeretnének a közösből. Bölcs Salamonnak kellene lennie annak, aki itt igazságot tud tenni. Mindazonáltal előbb a két tábornak ki kellene saját álláspontját és főleg a másik félnek tett javaslatait dolgoznia ahhoz, hogy az esetleges egyeztetés megkísérelhető legyen.