Cselekvőkészségre van szükség

A nézeteltérés végül megkönnyítette az MPP négy éve esedékes bejegyzését, de az utolsó száz méteren befutott új névnek alig hagytak időt arra, hogy erőre kapjon. Azt lehetne mondani, akik kívülről irányítanák a dolgokat, azok tulajdonképpen nem az RMDSZ megbuktatásában, inkább sarokba szorításában érdekeltek, ezt vélik elérni azáltal, hogy riválisának zöld utat nyitottak.

Igen ám, de a magyar közéletben más logika működik, s ami életre kel az új lehetőségből, alaposan rácáfolhat a fenti elvárásra. A demokrácia többesélyes küzdelmek színtere, ezt mi magunkon és másokon tizennyolc évvel a rendszerváltás után próbálhatjuk végre ki.

Minden külső manipuláció ellenére az új párt esélyei átlagon felül jónak ígérkeznek több okból is. Noha a rendelkezésére álló pár hét alatt egyszerre kellett országrésznyi területen, tucatnyi megyében helyi szervezeteit létrehoznia, tagságot toboroznia és vezetőit megválasztania, ez utóbbiban nyilván nagy segítségére volt a helyzet ajándéka is: nevezetesen az, hogy rögtön tanácstagi vagy polgármesteri jelöltséget ajánlhatott fel a közéleti szerepre vállalkozóknak. A rendelkezésre álló idő rövidsége és a ringbe szállás sürgetése így tulajdonképpen nagyfokú pezsgést indított meg abban a táborban, mely az európai parlamenti választások óta amúgy is tudatában van: beérőben a másféle politizálás feltételei a magyar közvéleményben. Az új pártnak imázsalkotásra, a helyi gondok feltárására, érdekcsoportokkal való alkuk megkötésére, civil társadalmi és üzletemberi háttér biztosítására, érdekszövetségek megalkotására nyilvánvalóan kevesebb az alkalma és eszköze, rendelkezik viszont mindazok szimpátiájával, akik a hatalmon kívül állónak érzik magukat. És ezek tábora, miként az érdekvédelmi szövetség egyre hanyatló választási eredményei mutatják — egymillióról 300 000-re fogyott a rá szavazók száma 1990-től 2007-ig —, bizony ma már a túlnyomó többséget jelenti az adott kisebbségi pászmán. Az új párt hát számíthat a saját pozitív programja mellé állókon kívül nyilvánvalóan a megcsontosodottnak, hibásnak vélt tizennyolc évi politikai vonalvezetést ellenzők ún. protesztszavataira is.

Mára nyilvánvalóvá vált, az ,,egység" jelszavával kampányolók tulajdonképpen saját rétegük-csoportjuk politikai egyeduralmát védik. E monopóliummal nehéz nem visszaélni, mert olyan külső hatalommal kötött alkukra teremt lehetőséget, melyekre a választók nem adtak, nem adhattak mandátumot senkinek. A magyar közéletnek plurális szerkezetűvé kell válnia, hogy minden ilyen elvtelen különalkut meg lehessen hiúsítani. Éppen ezért az új párt küszöbön álló erőpróbáján saját szavazóin túl a pluralizmus híveinek támogatására is számíthat. Ki kell derülnie: a kisebbségnek nem a régi ,,egységre", hanem az eddiginél aktívabb hozzáállásra, cselekvőkészségre, minden magyarnak született mozgósítására van szüksége ahhoz, hogy számbeli hátrányát, amennyire lehetséges, ellensúlyozhassa — s erre a többpártrendszer alkalmasabb.