Mi, hol, mikor?

2016. április 9., szombat, Mi, hol, mikor?

Kőrösi Csoma Sándor Napok
MA. A tudományos konferencia zárása 10 órától a városi művelődési ház Ignácz Rózsa Termében;

14 órától emlékünnepély a csomakőrösi szobornál és emlékháznál, az ünnepi beszédek után emlékérem átadása dr. Bartha Júlia turkológusnak, laudációt mond: dr. Kalmár István, a debreceni Kőrösi Csoma Sándor Társaság elnöke, egyetemi tanár, közreműködik a Magnificat Gyermekkórus Gyerő Katalin vezetésével, „Tudod, magam vagyok, mert te nem vagy velem” – honvágy-versek a csomakőrösi gyermekek előadásában, betanította: Kosztándi Annamária tanítónő, a kovásznai ifjúsági fúvószenekar, vezényel: Kertész Barna; a  Kovásznai Városi Művelődési Központban 17 órától a Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad bemutatja Karinthy Frigyes A humor – a teljes igazság című összeállítását, 18 órától a besztercei Andrei Mureşanu Főgimnázium előadása, Fazekas Mihály: Lúdas Matyi, 19 órától Nyisztor Ilona csángó énekes műsora.


Hagyományok Háza-napok
A budapesti Hagyományok Háza Sepsiszentgyörgyi rendezvénysorozatának mai programja: 10 órától az Erzsébet parkban zenélő játszótér tekerőmuzsikával, tavaszi énekes játékokkal, kézműveskedéssel gyermekeknek, szülők és nagyszülők kísére­tében. A foglalkozást Szerényi Andrea gyermektáncoktató, Szerényi Béla és ifj. Szerényi Béla népzenész, valamint Csíki Lóránt és Csíki Virág kézműves vezeti. 21 órától a Hostel folkkocsmában a Parapács zenekar muzsikál, Agócs Gergely pedig mesél. A szakmai programsorozat a Míves Házban kezdődik 9 órakor regisztrációval, majd ugyanott 9.30-tól dr. Sándor Ildikó néprajzkutató Hagyományőrzés – Kulturális génbank címmel, 11 órától dr. Agócs Gergely néprajzkutató Az élőszavas mesemondás mint a beszélt nyelv piramisának csúcsa témával tart előadást. A Mese–Tánc–Ének elnevezésű első szekció előadásai ugyanott hallgathatók meg 14 órától, a második, Kézmívesség című szekció előadásai párhuzamosan a Háromszék Táncstúdióban zajlanak. 18 órától a  Háromszék Táncstúdióban rendhagyó zeneóra A dudazene hatása a vonószenére témával. A Háromszék Táncstúdióban 11 órától népzenei mesterkurzus zajlik (regisztráció szintén 9 órakor a Míves Házban). A Háromszék Táncstúdióban a 15 éves jubileumát ünneplő Hagyományok Háza tevékenységét bemutató kiállítás nyílik. Vasárnap: módszertani bemutató nap a Míves Házban, közben aprók táncháza élő zenével.


Színház
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi színház az M Stúdióval közös Julie kis­asszony Tarkovszkij-jelenetekkel című előadását (rendező: Nagy Botond) ma és vasárnap 19 órától a nagyteremben játssza.
VENDÉGJÁTÉK. A kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház nagytermi stúdiójában vasárnap 19 órától az Aradi Kamaraszínház bemutatja Lung László Zsolt előadását Raymond Cousse Gyerekességek címmel. Rendező: Tapasztó Ernő. Az előadás 14 éven felülieknek ajánlott. A jegy ára 10 lej.
MŰKEDVELŐ ELŐADÁS. A sepsiszentgyörgyi Visky Árpád Színjátszó Társulat ma 19 órától   az árkosi művelődési házban előadja Nóti Károly Lepsénynél még megvolt című vidám, zenés jelenetét. A jegy ára 10 lej, diákoknak 5 lej.


Mesekunyhó
A megyei vetélkedő utolsó kiemelkedő eseményét, A hetedhét országra szóló ünnepséget ma 17 órától tartják a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár épületében. A vetélkedőről részletesen a www.kultkov.ro honlapon vagy a Facebookon olvashatnak.


Zene
A Hungaroperett második erdélyi turnéja során vasárnap 19 órától Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium Konferenciatermében lép fel.


Kulturális hétvége
Uzon Község Polgármesteri Hivatala kulturális hétvégét szervez a helyi kultúrotthonban a következő program szerint: ma 20 órától az uzoni Atlantisz Fúvószenekar előadása; vasárnap  20 órától a kézdiszentléleki  Perkő Néptáncegyüttes fellépése. Az előadásokra a belépés ingyenes.


Képernyő
A Brassaï TV műsorát továbbra is csak világhálón lehet elérni a www.brassaimagyaradas.ro honlapon vagy a facebook.com/brassaitv oldalon. A legfrissebb adás tartalma: Lapszemle. Jó tudni. Napok hordaléka: Tomos Hajnal legújabb kötete. Az adás meghívottja Keresztes Ottó jégkorongedző. Toró Tamás, a városi tanács tagja számol be munkájáról.


Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma és vasárnap a Bánki Donát utcai Medicom (telefon: 0267 352 659), csütörtökig naponta 20–8 óráig a gróf Mikó Imre utcai Dona 129 (0372 407 129, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki), Kézdivásárhelyen hétvégén a Dona, hétfőtől az Eco (0267 364 974), Kovásznán ma 8–12 óráig a Vipera (0267 342 851), ma 8–16 óráig, vasárnap 10–14 óráig a Farmacom (0267 360 608), hétfőtől a Richter Gedeon (0267 362 280); Baróton ma 9–13 óráig a Hermann (0267 377 366, sürgősség esetén: 0729 831 568) gyógyszertár teljesít szolgálatot.


Röviden
FELVÉTELI-FELKÉSZÍTŐ. A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozata ma 17 órától felvételi-felkészítőt tart a szeptembertől induló drámaosztályba készülő nyolcadikosoknak az iskola drámatermében. A felkészítőn a fiataloknak alkalmuk lesz találkozni a tagozat tanáraival, és megnézhetik a végzősök vizsgamunkáit. Érdeklődni a 0740 578 725-ös telefonon vagy a www.osono.ro honlapon lehet.
HULLADÉKGYŰJTÉS. Változott az értékesíthető, szelektíven gyűjtött üveghulladék értéke. Az eddigi 8 bani helyett kilogrammonként 20 banit írnak jóvá a hulladékelszállítási számla értékéből. A papír, pillepalack és elektromos hulladék átvételi ára változatlan maradt. Az összegyűjtött hulladékok leadására továbbra is naponta van lehetőség az Energia utcai hulladékudvarban. Bővebb felvilágosítás a 0267 310 123-as telefonon.
TRAFIPAX. A megye területén a következő napokban az alábbi helyeken mérik a gépjárművek sebességét: ma a 2D országúton Kézdisárfalva, Ozsdola, Nyujtód, a 11-es országúton Maksa, Lemhény, Bereck, Ojtoz, Kézdivásárhely, a 12-es országúton Sepsiszentgyörgy, Málnás, Mikóújfalu, Szotyor, Sepsibükszád, vasárnap a 13E országúton Réty, Cófalva, Kovászna, a 11-es országúton Maksa, Lemhény, Bereck, Ojtoz, Kézdivásárhely, a 12-es országúton Szotyor, Málnás, Mikóújfalu, Sepsibükszád, valamint Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy körzetében, hétfőn a 11B úton Kézdivásárhely, Kézdiszentlélek, Szárazpatak, a 11-es ország­úton Szentivánlaborfalva, Uzon, Maksa, Csernáton és Kézdisárfalva, a 12-es országúton Szotyor, Málnás, Mikóújfalu, Kilyén, Sepsibükszád, valamint Sepsiszentgyörgy körzetében.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1498
szavazógép
2016-04-08: Belföld - :

Szivárgó migránsok (Röviden)

Nyolc ázsiai illegális bevándorlót és egy szerb embercsempészt fogtak el a hatóságok a román–szerb államhatár térségében, a román–magyar–szerb hármashatártól mintegy száz kilométerre délre. Iratokkal nem rendelkeztek. A migránsok elmondták, személyenként ezer eurót fizettek Belgrádban egy embercsempésznek, aki azt ígérte, hogy eljuttatja őket Németországba.
2016-04-09: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jó férj, édesapa, nagytata, apatárs, rokon és jó szomszéd, a nagyborosnyói születésű sepsiszentgyörgyi
BOTOS GÁBOR
életének 63. évében hosszú szenvedés után elhunyt.
Temetése 2016. április 10-én 14 órakor lesz a sepsiszentgyörgyi református ravatalozóháztól.
Részvétfogadás a temetés előtt egy órával.
Emléke legyen áldott.
A gyászoló család
17546