Tevék Szentgyörgyváron

2016. április 20., szerda, Magazin

Négy tevét vásárolna Szentgyörgyvár (Durdevac – Horvátország), mert a polgármester szerint az állatok a „Dráva menti sivatag” fő attrakciói lehetnének.

A tevéket a város egy dániai tenyésztőtől venné meg, darabját 3000 euróért. A Durdevacki peski, vagyis a „horvát Szahara” a magyar határtól nem messze, a településhez közeli mocsaras vidéken terül el a Borik Parkerdő zöldellő fenyveseinek közepén. A természetvédelmi terület számos turistát vonz – mondta a polgármester, aki úgy gondolta, a tevegeléssel még vonzóbbá tehetnék városát. Amennyiben a park vezetése beleegyezését adja, az önkormányzat azonnal kifizeti a tevéket, az állatok pedig már júniusra megérkezhetnének Horvátországba, a város kiemelkedő kulturális eseményére, az évente megrendezett Picokijada nevű előadásra.
Ezen azt a történelmi eseményt elevenítik fel, amikor Ulama pozsegai szandzsákbég serege 1552-ben elfoglalta Verőce várát, majd Szentgyörgy vára ellen vonult. A többnapos ostrom után a védőknek fogytán volt az élelme, ám utolsó csirkéiket az ágyúkba töltötték és a törökre lőtték, akik látva a védők bőségét, elvonultak a vár alól. Attól kezdve a szentgyörgyieket csirkéseknek (picoki) nevezték. A Picokijada előadásában több száz statiszta, lovas, amatőr és hivatásos színész vesz részt.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 756
szavazógép
2016-04-20: Magazin - :

III. Károly kihirdette a Pragmatica Sanctiót (1713. április 19.)

1713. április 19-én hirdette ki Bécsben III. Károly magyar király (ur. 1711–1740) a Pragmatica Sanctiót, mely lehetővé tette a nőági örökösödést a Habsburg-ház számára. A családi törvény értelmében Károly halálával elsőszülött leánya, Mária Terézia (ur. 1740–1780) szerezte meg a birodalom koronáit, a császár-király azonban nem tudta megakadályozni, hogy 1740 után a környező hatalmak kísérletet tegyenek a Habsburg államalakulat szétszabdalására.
2016-04-20: Faluvilág - Kisgyörgy Zoltán:

Kettős jubileum Szentivánlaborfalván

Hét évtizedes évfordulóját ünnepelte a szentivánlaborfalvi kórusmozgalom az elmúlt hét végén. Kelemen Alpár mérnök, a dalkör jelenlegi vezetője emlékfüzetet jelentetett meg, kórustalálkozót hirdetett, s felelevenítették a Feketeügy menti település kórusmozgalmának, zenei életének rövid történetét.