Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. május 3., szombat: Szent György-napok Varázszene a színházban![]() A budapesti — ,,színháziassá kulturálódott" — Quimby zenekar szerdán este mutatta be a Tamási Áron Színházban a Teátrum című, kifejezetten színpadra illesztett, Magyarországon is nagy sikernek örvendő produkcióját. Joggal említik zenei performanszként, az előadások ugyanis alkalmanként is különböznek egymástól. Az alternatívrock-együttes — hitelt érdemlő vélekedés szerint: Magyarország legjobb zenekara! — műsora az idei Szent György-napok zenei palettájának egyik magasan kiemelkedő színfoltja, olyan előadás, amilyent térségünkben sajnálatosan ritkán látni. Igényes, messzemenően minőségi zene, gyakorta költészetbe hajló szöveggel, jól kidolgozott, hatásos színpadképpel. Stílusuk teljesen egyedi, miként maga az énekes, Kiss Tibor fogalmazott: expersszív, ironikus és érzelmes. A zenekar tagjai — Balanyi Szilárd, Gerdesits Ferenc, Kárpáti József, Kiss Tibor, Mikuli Ferenc, Varga Livius — nem csak kiváló muzsikusok, többen képzőművészek, de pedagógus is van közöttük. S bár Varga Livius szerint úgy érzik magukat a színházban, mint majom a köszörűkövön, ennek ellenére teljes mértékben színházba illő produkciót láthattunk-hallhattunk: zenei varázslatot, avagy varázszenét, egyszerit és megismételhetetlent. Szerző: Mózes LászlóCikk megjelenítése: 385Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
laridae - 18:19 Agresszív ortodox követelés (A Nemzeti Bank volt székháza)
laridae - 18:06 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
vicceslaci - 17:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
vicceslaci - 17:30 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 17:09 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 17:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
