ÚszásA sportolók és a csapat fejlődése a cél

2016. május 3., kedd, Sport

Világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvend az úszósport, és ez nincs másképp Sepsiszentgyörgyön sem, ahol egyre több gyerek, fiatal hódol ennek. A megyeszékhelyi úszás zászlóshajójának – hogy vizes szakkifejezéssel éljünk – a Ciprian SK számít, az a klub, amely megalakulása óta folyamatosan kiváló eredményt tud felmutatni. Nemrégiben a csapat frontemberével, Ciprian Grosu­val beszélgettünk, akit egyesülete múltjáról, teljesítményéről, sportolóiról és jövőbeli terveiről faggattunk.

– Honnan származik az úszás iránti szenvedélye?
– Kisgyerek koromban a tévé előtt csüngve nagy érdeklődéssel követtem az úszó Európa- és világbajnokságot, illetve a nyári olimpiai játékok vizes versenyeit, s ráébredtem, hogy ki szeretném próbálni ezt a sportot. Évekkel később, amikor amatőr szinten űztem az úszást, rájöttem, hogy az, amit a tévében láttam – a technika, a sebesség, az erő, a sportág szépsége –, az sok-sok munkát igényel, hatalmas erőfeszítésre, ambícióra van szükség és nem utolsósorban rengeteg áldozattal jár. Fiatalkoromban mindezt nem tudtam megérteni, felfogni, és csak a szenvedély hajtott tovább. Időközben diplomáztam a Brassói Transilvania Egyetem testnevelés és sport szakán, s mivel akkoriban nem volt úszó edzői szakosítás, síedző lettem. A továbbiakban is amatőr szinten űztem az úszást, autodidakta módon képeztem magam, ami most segít abban, hogy jó eredményeket érjek el a csapatommal. A síedzői szakosítás is fontos számomra, igaz, jelen pillanatban a síelés csak kiegészítő sportág az úszás mellett, aminek télen veszem hasznát. Aztán megtettem a szükséges lépéseket, hogy megszerezzem úszóedzői diplomámat, így jelenleg felnőtt úszóedző vagyok.
– Mikor és milyen céllal alapította a Ciprian SK-t?
– Előbb úszóoktató voltam, majd később lettem edző. Hogy a hazai és nemzetközi versenyeken részt vehessünk, egy klubra, egyesületre volt szükségünk, amelyet 2008-ban hoztam létre, és egy évvel később, 2009-ben csatlakoztunk a Román Úszószövetséghez. Azzal a meggyőződéssel alapítottam meg a csapatomat, hogy minél több gyereket tudjak úszásra vonzani!
– Hány gyerekkel foglalkozik, és hol folytatják a tevékenységüket?
– Pontos számadattal nem szolgálhatok, hiszen a nagyon népes kezdők tábora mellett van egy haladó csoportom is, amely napi rendszerességgel edz a sepsiszentgyörgyi uszodában.
– Haladó csoportról lévén szó, kik a legjobb tanítványai?
– A Ciprian SK legjobb tanítványai egyben a csapat „veteránjai” is, hiszen több mint nyolc éve dolgozunk együtt. Kiemelkedő teljesítményüknek köszönhetően a 16 éves Tompa György Kadosa és a 13 esztendős Maria Raluca Artene évről évre egyre több aranyérmet, bajnoki címet és elismerést szerez a klubnak, Sepsiszentgyörgynek és nem utolsósorban az úszósportnak.
– A klub megalapítása óta tanítványai melyik eredményére a legbüszkébb?
– Minden egyes eredmény mögött hatalmas munka áll, amit teletűzdeltünk ambícióval, győzni akarással és sok szenvedéllyel, így mindegyikre büszke vagyok. A különbséget az adja, hogy milyen szinten értük el ezeket.
– A sok edzés, kiszállás és verseny mellett úszóviadalok szervezőjeként is helyt kell állnia nap mint nap. Melyek a klub legfontosabb versenyei?
– Az élet sok kihívás elé állított, ezért úgy döntöttem, hogy nem csak szimpla úszóedző leszek, hanem bekapcsolódom más tevékenységekbe is. Így vágtam bele a különböző versenyek szervezésébe. A hazai és külföldi kiszállásaink alatt sokat megéltem, és úgy döntöttem, hogy a megszerzett tapasztalatot vissza kell fordítanom a sportba. Jártasságot az ember csak úgy szerez, ha dolgozik, és el kell mondanom, hogy ez idáig nyolc sikeres versennyel büszkélkedhetünk. Ezeknek az eseményeknek a célja a úszás népszerűsítése mellett a fiatal tehetségek felkutatásai is, s mindegyiket különböző korcsoportok és tudásszint szerint szervezzük meg. Május 14-én kerül sor az Én úszok nevet viselő viadal harmadik kiírására, a verseny 7–10 éves gyereknek szól. Továbbá ott van a Sprint Kupa, amelyet már öt alkalommal szerveztünk meg és a kadett, valamint az ifjúsági korosztály sportolóinak szól. Idén először akarunk a master, azaz 25 év fölötti korosztálynak is versenyt szervezni, hiszen egyre többen vannak, akik szeretik az úszást.
– Beszéljünk egy keveset a 2015-ös idényről. Milyen eredményeket értek el?
– A tavaly összesen 15 versenyen vettünk részt, kisebb-nagyobb sikerrel. De vegyük sorra: négy kupaversenyen indultunk (egyen házigazdaként), s hét első, tíz második és hét harmadik hely volt a mérlegünk. Továbbá beneveztünk két regionális bajokságra, ahol egy első és egy harmadik helyet szereztünk. Rajthoz álltunk négy országos viadalon, ahol egy bajnoki arany-, egy ezüst- és egy bronzérem mellett három negyedik és egy nyolcadik helyezést értünk el. Öt nemzetközi versenyen is megmérettettük magunkat, rengeteg kiváló eredményt értünk el.
– Megvalósították a 2015-re kitűzött céljaikat?
– Azt kell mondanom, hogy igen, hi­szen az eredményeink tükrében a Ciprian SK a megye egyik legjobb csapata volt 2015-ben az olimpiai sportágakat tekintve.
– Idén már túl vannak két versenyen. Milyen elvárasai vannak a mostani szezontól?
– Jobb lábbal rajtolt számunkra a 2016-os idény, hiszen márciusban a bákói országos úszóbajnokságot egy aranyéremmel zártuk, míg az áprilisi regionális viadalon öten harcolták ki a döntőben való részvétel jogát és egy első helyet is szereztek. A továbbiakban azt várom, hogy a csapatom fejlődjön és kijussunk a közép-európai országok versenyére.
– A napi tevékenységük alatt milyen  gondokkal kell megküzdeniük?
– Az országos és nemzetközi versenyeket folyamatosan jó eredményekkel záró sportolóinknak kell fizetniük ahhoz, hogy használhassák az uszodát... Az ország más városaiban az élsportolók ingyen edzhetnek.
– Mint minden sport, az úszás is pénzbe kerül. Kitől kapnak támogatást?
– Rendszeresen pályázunk Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalánál és a megyei tanácsnál, de mellettük a szülők és szponzorok is (Bertis, Gercom, Alter-Net) segítik a munkánkat.
– Milyen tanácsot adna azoknak a gyerekeknek, akik sportolnának, miért kellene az úszást választaniuk?
– Egy sportág kiválasztásánál elsősorban a gyerek személyiségét kell figyelembe venni, hiszen ez nem passzol­hat minden sporttal. Ha a gyerekünk jókedvű, s nincs gondja mondjuk a sorban állással, akkor az úszás megfelelő sport számára. Az úszás komolyan fejleszti az állóképességet és a légzést, továbbá e „jámbor” sport, amely kevés kockázattal jár, és nagyon alacsony a sérülésfaktor. Az úszásnak rengeteg jótékony hatása van mind fizikailag, mind szellemileg.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2016-05-03: Sport - :

Folytatódott Rosberg győzelmi sorozata (Forma-1)

Az idény első három futamához hasonlóan az Orosz Nagydíjon is a világbajnoki pontversenyben élen álló Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája győzött, s ezzel tovább növelte előnyét az összetettben. A 30 éves versenyző az előző idényt is beleszámítva sorozatban hetedik, pályafutása során pedig már a 18. futamgyőzelmét aratta. Rosberg mögött világbajnoki címvédő csapattársa, a brit Lewis Hamilton végzett a második helyen, míg a dobogó alsó fokára Kimi Räikkönen, a Ferrari finn versenyzője állhatott fel.
2016-05-03: Sport - :

Déva–Kézdivásárhelyi SE 4–2 (2–1) (Teremlabdarúgás, I. Liga)

A Kézdivásárhelyi SE péntek délután kétgólos különbséggel veszítette el a Déva elleni negyeddöntős párharca második összecsapását, s ezzel a felső-háromszéki csapat számára véget ért 2015–2016-os idény. A kék-fehérek a győzelem reményével utaztak Dévára, ahol kisebb meglepetésre Saldise már a 7. percben előnyhöz is juttatta őket (0–1). A 10. percben azonban egyenlítettek a házigazdák, miután Matei értékesítette a Pânzaru által kiharcolt büntetőt (1–1). Már a 12. percben kigyűlt a KSE hat csapathibája, ám Matei tízméteresét hárította a háromszékiek kapusa.