Mi, hol, mikor?

2016. május 12., csütörtök, Mi, hol, mikor?

Könyvbemutató
* Demény Péter költő, író, publicista Lélekkabát és Kolindárium című versesköteteit mutatják be ma 19 órától a sepsiszentgyörgyi Teinben. A szerző beszélgetőtársa Szonda Szabolcs könyvtárigazgató. A rendezvény meghívottja Eperjesi Noémi grafikus, a Lélekkabát illusztrátora. A rendezvény társszervezője a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.


* A brassói Áprily Lajos Főgimnázium dísztermében ma 18 órától Bereczki Silvia segítőnővér, a Vasárnap hetilap felelős szerkesztője előadást tart Az irgalom és szeretet átalakító ereje címmel, majd bemutatja a kolozsvári Verbum Keresztény Kulturális Kiadó által megjelentett, Sokarcú irgalmasság – Vallomások, interjúk, tanulmányok című, a Keresztény Szó Könyvek sorozat 5. kötetét.


Színház
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi színház ma 19 órától Molnár Ferenc: Liliom című produkcióját játssza Bocsárdi László rendezésében a nagytermemben (színpadra épített nézőtérrel). Jegyek a kulturális szervezőirodában, valamint a biletmaster.ro web­oldalon vásárolhatók.


Bábszínház
A sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház ma 11 és 14 órától a Háromszék Táncstúdióban játssza Tasnádi István: Cyber Cyrano című előadását. Ajánlott életkor: 13+.


Hitvilág
A sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templomban ma 17 órától az esti szentmise előtt szentségimádást tartanak.


Zene
* A sepsiszentgyörgyi Georgius Kamarazenekar és a Csíki Kamarazenekar közös pünkösdi ünnepi hangversenyére ma 19 órától kerül sor a sepsiszentgyörgyi belvárosi református templomban. Műsoron dél-ame­rikai zeneszerzők művei. Karmester: Ovidiu Marinescu (Egyesült Államok), szólista: Raffael Torralvo (hegedű, Brazília). A belépés ingyenes.
* Az Árkosi Kulturális Központ és a Diakónia Keresztény Alapítvány ma 19 órától a sepsiszentgyörgyi Bastion-házban (Olt utca 6. szám) rendkívüli koncertet szervez. Fellép a Prima Primissima díjas budapesti Érdi Tamás. Műsoron Frédéric Chopin-, Liszt Ferenc-, Bartók Béla- és Kodály Zoltán-művek. A jegy ára: 25 lej.


Nő a tét a Schnitta Sámuel Emlékversenyen
Március 13-ig, péntekig lehet jelentkezni a Székelyföldi Éttermi Tehetségkutató Versenyre, amelyet a Kovászna Megye Tanácsa fenntartásában működő sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola és a sepsiszentgyörgyi Europe Direct Információs Központ szervez. A Kovászna, Hargita és Maros megyei kereskedelmi szakközépiskoláknak szóló (cukrász, szakács, pincér szak) megmérettetés két legügyesebb résztvevőjét Sógor Csaba európai parlamenti képviselő egy-egy brüsszeli tanulmányúttal díjazza. Az első három nyertes csapat szakmai képzésen vehet részt az árkosi felnőttoktatási központban. A csapatok jelentkezését a felnottkepzes.sepsi@gmail.com e-mail-címen várják.


Utazási lehetőség diákoknak
Idén is utazási pályázatot hirdet Kárpát-medencei magyar középiskolásoknak a Rákóczi Szövetség azzal a céllal, hogy a június 4-i nemzeti összetartozás napján egy másik Kárpát-medencei ország magyar közösségéhez látogassanak, és minél több kulturális élménnyel, illetve emberi kapcsolattal gazdagodjanak. Bármely Kárpát-medencei középiskola jelentkezhet, a pályázat feltétele, hogy az utazó középiskolás csoport a Kárpát-medencében legalább egy határt átlépjen és egy másik iskolával közös programot szervezzen június 4-éhez kapcsolódóan. Iskolánként egy autóbusznyi diák utazhat a pályázat révén, amelyhez a Rákóczi Szövetség – az utazásban részt vevő diákok számától függően – 200 ezer forint utazási kerettámogatást ajánl fel a sikeres pályázóknak, illetve igény szerint segít a fogadó iskola közvetítésében. A pályázatokat május 18-ig nyújthatják be az iskolák. Tavaly 431 Kárpát-medencei középiskola mintegy 13 500 diákja kapcsolódott be a Szövetség diákutaztatási programjaiba. További információk és az űrlap a Rákóczi Szövetség honlapján található: www.rakocziszovetseg.org.


Képernyő
RTV2. Ma 14.30 órától: Állami kitüntetések – Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának egyik épületében, a Lázár-ház dísztermében Zsigmond Barna Pál főkonzul több erdélyi közéleti személyiségnek magyar állami kitüntetéseket adott át. Az elismertek közül ketten háromszékiek: Kosztándi Jenő 86 éves festőművész és Dimény Attila, az Incze László Céhtörténeti Múzeum vezetője. A méltatás szerint a kitüntetettek munkásságukkal Erdély szellemi és lelki gazdagságát gyarapították.


Kiállítás
A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum képzőművészeti tagozata XI. és XII. évfolyamainak kiállítása nyílik ma 17 órától a Lábas Ház emeleti termében, amely május 18-ig, szerdáig látogatható. A kiállítást megnyitja Iliescu Edinda aligazgató, közreműködik Sebestyén Lajos tanár és régizene-együttese.


Megjelent
az Erdélyi Napló 19. száma. A tartalomból: Csíksomlyó: út a teljesebb élethez címmel közöl az Erdélyi Napló pünkösdi beszélgetést Portik-Hegyi Kelemen gyergyószentmiklósi főesperes plébánossal, pápai káplánnal a Szentlélek kiáradásának ünnepéről, az ünnep üzenetéről és a búcsújárás reneszánszáról. * Minden eddiginél erősebb programsorozattal rajtol a 6. Ünnepi Könyvhét Kolozsváron. A kincses város készülődő kulturális eseményét Kölcsönözzünk élő írókat! című összeállításával harangozza be a hetilap.


Az Örökségünk dal klipje Csíksomlyón
Az Örökségünk egy Pakson született, a magyarok közötti köteléket erősítő dal. Az Örökségünk-forgatócsoport Csíkszeredában a Kalász negyedben május 14-én, szombaton 11 órakor találkozik az érdeklődőkkel, ahonnan együtt indulnak Csíksomlyóra, hogy részt vegyenek az összmagyarság klipjének forgatásán.


Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig a Farmacom (telefon: 0267 317 318, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki), Kézdivásárhelyen az Ambrózia II. gyógyszertár teljesít szolgálatot.


Röviden
NYELVTÖRTÉNET. A magyar nyelvtörténeti műhely e heti előadását ma 17 órától Sepsiszentgyörgyön az Eurocenter Amőba-konferenciateremben (Templom utca 1A szám) a székelyudvarhelyi Balla Ede tartja A Világ megvallása címmel.
GUZSALYAS. A sepsiszentgyörgyi Míves Házban ma 17.30-tól kézműves-foglalkozás gyermekeknek (nemezkészítés, szövés).
MESEKLUB. A kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárban ma, az ápolók nemzetközi napján 14–15 óráig az óvodások, 16–17 óráig az I–IV. osztályosok ismerkedhetnek az ápolói hivatás szépségével, felelősségével. Meghívott: Bakk Sarolta egészségügyi asszisztens.
FELKÉSZÍTŐ. A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozata ingyenes felvételi felkészítőt tart a szeptembertől induló drámaosztályba szombaton 16 órától a líceum drámatermében. A fiataloknak alkalmuk lesz megismerkedni a drámajátékokkal, és kipróbálhatják a gyakorlati szaktantárgyak egy részét. Érdeklődni a 0740 578 725-ös telefonon vagy a www.osono.ro honlapon lehet.
INTERNET. A kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárban pénteken 10 és 11 óra között internethasználati útmutató vehető igénybe. Kérik az érdeklődőket, részvételi szándékukat előre jelezzék a 0267 363 018-as telefonon.
TALÁLKOZÓ. A sepsiszentgyörgyi Vöröskereszt székhelyén pénteken 17 órakor találkoznak a mellrákosok és hozzátartozóik.
EKE-TÚRA. Az Erdélyi Kárpát-Egyesület szombaton túrát szer­vez a stadion–Őrkő–Sugás régi út–Sugásfürdő–Görgő–Gyer­tyános-kút–Árkos havasa–Görgő pusztája–Kishavad (1018 m)–Székelút pusztája–Előpatak (675 m)–Marinka-puszta–Köl­cze-puszta–stadion útvonalon. Indulás 8 órakor a stadiontól. Túravezetők: Vasile Păun (telefon: 0741 105 522) és Dukrét Lajos (telefon: 0754 099 574).
LOMTALANÍTÁS. A Tega Rt. a háztartásban feleslegessé vált elektromos és elektronikai eszközöket, használt bútorokat, egyéb tárgyakat és szelektív hulladékokat ma 12–20 óráig Bibarcfalván és Bodosban, pénteken Köpecen gyűjti.
IVÓVÍZ. Sepsiszentgyörgyön ma 9–14 óráig javítás miatt felfüggesztik az ivóvíz-szolgáltatást a Liliom, Mező, Ferencváros, Toroczkai Wigand Ede utcában és a Romulus Cioflec utca 33/A, valamint az Otthon sétány 34/A, B, C; 28/A, B; 29/ A, B; 27; 30/A, B; a 31/A, B; 32/A, B tömbházában. A munkálatok befejezése után a szolgáltatott ivóvíz zavaros lehet. Az esetleges kellemetlenségekért megértést és türelmet kérnek.
ÁRAMSZÜNET. Dobollón ma 9–16 óráig a 2-es transzformátorállomás körzetében, Árkoson és Sugásfürdőn pénteken 9–16 óráig szünetel az áramszolgáltatás.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 756
szavazógép
2016-05-11: Belföld - :

Új, vitatott tévéelnök

Az SZDP által támogatott Irina Radu televíziós újságíró lett a Román Televízió (RTV) elnök-vezérigazgatója, miután tegnap a törvényhozók többsége rá szavazott.
2016-05-12: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Számunkra te sohasem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok. Drága jó szívét, két dolgos kezét áldd meg, Atyám, s mi köszönjük, hogy ő lehetett a mi édesapánk.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesapa, férj, nagytata, após, a mikóújfalusi
ILYÉS ANDRÁS
életének 66. évében visszaadta lelkét Teremtőjének.
Temetése 2016. május 13-án, pénteken 13 órakor lesz a mikóújfalusi ravatalozóháztól.
Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
Gyászoló családja
4292081