Mi, hol, mikor?

2016. május 18., szerda, Mi, hol, mikor?

Létlelet. Kónya Albert Attila grafikája


Dísznövény-kiállítás és -vásár Kézdivásárhelyen
Kézdivásárhelyen a Molnár Józsiás parkban május 19–22. között tartják a dísznövény- kiállítást és -vásárt. A kiállítók és árusok elsősorban dísznövénytermesztők és -kereskedők, kertészeti szakcégek és magánvállalkozók itthonról és Magyarországról. A csütörtöki program: 9 órától a kiállítók regisztrációja; 9.30-tól Mesekert a Bóbita Egyesület szervezésében: gyerekfoglalkozások és gyerekeknek szóló egész napos programok; 10-től kézművesvásár a Mesterek utcájában a Barabás Zsombor Háromszéki Népművészeti Egyesület szervezésében; 16.30-tól tombolahúzás; 17 órától ünnepi megnyitó. A rendezvény fővédnöke Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere. A rendezvény vendége Krébecz József, az Assa Divi Kft. ügyvezetője, társszervező. A megnyitón közreműködik a Tanulók Klubja fúvószenekara és mazsorettcsoportja Gyergyai Barna vezényletével. A mazsorettesek irányítója Kis Katalin.


Barót Napok
A csütörtöki program: 19 órától a Mácsafej zenekar – jazz + a többiek koncert a Városi Művelődési Házban. Állandó program: gyermekfoglalkozások (az EDISZ szervezésében a központi gyermeksátorban). Bemondó: Nagy-Kopeczky Kristóf.


Író-olvasó találkozó
A sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakképző Iskola dísztermében csütörtökön 19 órától Bodor István, a Kiút a labirintusból című könyv szerzője olvasóival és meghívott budapesti vendégeivel, Folk Ivánnal és feleségével, Zsuzsával, a budapesti Szeretet közösség vezetőivel beszélget. A belépés díjtalan.


Tánc- és mozgásszínházi fesztivál
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház május 18–22. között hatodik alkalommal szervezi meg a dance.movement.theater tánc- és mozgásszínházi fesztivált. Az öt nap alatt kilenc előadást felsorakoztató rendezvény célja a tánc, a mozgás és a színház közötti törékeny határvonal keresése, valamint az a párbeszédteremtési lehetőség, mely a feljövőben lévő romániai, valamint a nemzetközi kortárs táncmozgalom között jöhet létre. Az idei fesztivál meghívottai: M Stúdió, Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Duda Éva Társulat / Movein Mission, Frenák Pál Társulat, Közép-Európa Táncszínház, Tünet Együttes, Fehér Ferenc, Bukaresti Nemzeti Táncközpont. A fesztivál előadásaira a jegyek ára 15 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lej. Érdeklődni a 0752 227 751-es telefonon vagy az org@figura.ro e-mail-címen lehet.


Nyertes olvasóink
A pénteki lapszámunkban meghirdetett harmadik Pallérozó játék nyertesei: Ráduly Enikő és Hubbes Alfréd (Sepsiszentgyörgy). A  nyeremény belépőt a kézdivásárhelyi dísznövény-kiállításra és -vásárra a helyszínen vehetik át. Gratulálunk! 


Színház
A sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház Arta Termében csütörtökön és pénteken 19 órától az Osonó Színházműhely és az Andrei Mureşanu Színház Bányavakság című közös produkciója látható. Jegyek a városi szervezőirodában kaphatók.


Hitvilág
A sepsiszentgyörgyi Krisztus Király plébánián csütörtökön 19 órától Taizé-találkozót tartanak.


Az erdők védelméért
ADOMÁNYGYŰJTÉS. A Háromszéki Közösségi Alapítvány szer­vezésében május 20-ig adományokat gyűjtenek a civilek az erdők védelmében. Ennek érdekében adománygyűjtő asztalt állítanak Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet parkban (a Mikó-szobor mellet), ahol naponta 11–17 óra között egyéni adományokat, valamint kétszázalékos adófelajánlásokat lehet tenni. A gyűjtésben a Wild Kingdom program önkéntesei vesznek részt.
DOKUMENTUMFILM. Sepsiszentgyörgyön ma 19 órától a Kónya Ádám Művelődési Ház nagytermében levetítik Szabó Attila udvarhelyi filmes Méregzöld mesék című dokumentumfilmjét. A filmvetítéseken Hans Hedrich, a Neuerweg Egyesület elnöke tájékoztat a küzdelem eredményeiről és a további lépésekről.


Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig a Sport utcai Galenus 4 (telefon: 0367 800 011, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki), Kézdivásárhelyen a Richter Gedeon (0267 362 280) gyógyszertár teljesít szolgá­latot.


Röviden
KÓS KÁROLY AKADÉMIA. Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében 18 órától Gebei Sándor egyetemi tanár (EKF, Eger) történelmi előadást tart A kurucok győzelmei és vereségei címmel.
JOGI SZOLGÁLAT. Szerkesztőségünkben ma 13–15 óráig Ba­logh Klára jogtanácsos fogadja a jogi tanácsot igénylőket. A szolgáltatás ingyenes.
MOZGÁSMŰVÉSZET. Sepsiszentgyörgyön a Live-Art Alapítvány Olt utca 1. szám alatti táncstúdiójában ma 19 órától Ágó-gym – alakformáló mozgás kezdőknek, 20 órától társaságitánc-tanfolyam kezdőknek. Telefon: 0722 233 774. Honlap: www.dancestudio.shp.hu.
TORNA. Az Ida Aerobik mai programja a sepsiszentgyörgyi uszodában: 8 órától aerobik felnőtteknek, 9 órától nyugdíjastorna, 19 órától kondiaerobik felnőtteknek. Telefon: 0722 243 234.
ASZTALITENISZKLUB. A sepsiszentgyörgyi dollárpiac melletti volt hőközpontban – jelenleg Topspin – edző irányításával hétfőtől péntekig asztaliteniszklub működik a következő programmal: 16–17 óráig kezdő gyerekeknek, 17–19 óráig haladó gyerekeknek, 19–22 óráig hobbijáték felnőtteknek. Szombaton és vasárnap 12–22 óráig szabad tevékenység. Érdeklődni a 0744 331 777-es telefonon lehet.
HOBBI CSEREBEREKLUB. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház klubjába ma 16 órától várnak minden szenvedélyes gyűjtőt (bélyeg, képeslap, telefonkártya, kártyanaptár, söralátét, szalvéta stb.).
HIBAIGAZÍTÁS. Guruianu feljelent című, hétfőn megjelent írásunkban tévesen jelent meg, hogy Mădălin Guruianu, a Nemzeti Liberális Párt polgármesterjelöltje az RMDSZ ellen is keresetet nyújtott be a választási bizottsághoz, kifogásolva, hogy több plakátot helyeztek el a hirdetési pannókra. Guruianu csak az Erdélyi Magyar Néppárt és a Románia Haladásáért Országos Szövetséget jelentette fel emiatt. A tévedésért az érintettek és olvasóink elnézését kérjük.
LOMTALANÍTÁS. A Tega Rt. a háztartásban feleslegessé vált elektromos és elektronikai eszközöket, használt bútorokat, egyéb tárgyakat és szelektív hulladékokat ma és csütörtökön 12–20 óráig Vargyason gyűjti.
IVÓVÍZ. Árkoson ma 8–15 óráig elzárják a vizet. Kovásznán Vajnafalva felső felében ma 12–18 óráig javítás miatt az ivóvíz-szolgáltatásban nyomásproblémák léphetnek fel időnkénti megszakításokkal. Az esetleges kellemetlenségekért megértésüket és türelmüket kérik.
TALÁLTAK egy szemüveget a sepsiszentgyörgyi állomás környékén vasárnap este. Érdeklődni a szerkesztőség titkárságán lehet 9–14 óráig.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1446
szavazógép
2016-05-17: Közélet - :

Tragédia az utakon

Két súlyos, halálos áldozatot is követelő közúti baleset történt a hétvégén Háromszéken, mindkét esetben a fáradtság, kialvatlanság okozta a tragédiát.
2016-05-18: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Szívünk mély fájdalmával tudatjuk, hogy a kézdivásárhelyi
SZŐCS ATTILA
volt csavargyári alkalmazott
szerető szíve életének 64. évében megszűnt dobogni.
Temetése 2016. május 19-én délután 2 órakor lesz a kézdivásárhelyi régi református ravatalozóházból.
A gyászoló család
9225